Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)
Petercsák Tivadar: Paraszti közbirtokosságok, legeltetési társulatok Heves megyében
A delelőhelyek 2-3 hetenkénti változtatását minden legeltetési társulat előírta, az ott összegyűlt trágya rendszeres elteregetéséről a társulati gazdának kellett gondoskodni. Egerszalókon az 1930-as évek első felében a delelőn összegyűlt trágyát eladták, 1936 után azonban a sózófák alkalmazásával megkezdték a. fektetése s trágyázást. Sózófának nevezték az időnként más-más helyen földbe állított oszlopot, amelynek a felső végébe lyukakat fúrtak és sót tettek bele. Ezt a csordás időnként megöntözte, s a tehenek a lecsurgó sós levet nyaldosták, illetve körülfeküdték a sózófát. A sózásra való oszlop egy-két hétig állt egy helyen. Közben a körülötte delelő tehenek megtrágyázták a környékét. Azután a csordás a legelő más területén állította fel a sózófát. 69 A legelő állatok rendszeres ivóvízzel történő ellátásának fontosságát jelzi, hogy részletesen foglalkoztak a kutak és csordaitatók berendezésével. Eszerint Noszvajon „a meglevő' 3 kúthoz annyi vályú alkalmazandó, hogy a jószágok azon tülekedés nélkül elférjenek. A vályúk vízszintesen állítandók fel, hogy a víz a vályúkban egyenlő magasan álljon. A legeltetési idény alatt minden héten ágfaseprüvel alaposan kitakarítandó, a piszkos víz kieresztendő. A vályúk két oldalán a helyek kaviccsal lejtősen feltöltendők, úgyszintén a kút környéke is ... pocsolya mentes legyen. A kutak elkerítendők, s a kerítés sarkaiba fa ültetendő. A csordát naponként kétszer, nyári meleg időben 3-4 szer meg kell itatni, de csak akkor, ha már legelt. A legeltetési idény végén a vályúból a dugót ki kell venni, a vizet kiereszteni, a vályúkat gallyal, szalmával betakarni, hogy azokban a téli fagy kárt ne tegyen". 10 A kút és környékének folyamatos rendben tartását a többi legeltetési társulat is fontosnak tartotta. Bélapátfalván 1940-ben még két új kút ásását határozták el, Noszvajon pedig 1934-ben a favályúk helyett - amelyek javítása 2-3 évenként 30-35 pengőbe került - két új cementvályút készíttettek. A szűkös legelőterületet némely közbirtokosság új terület vásárlásával pótolta. Nagy visnyón 1933-ban 117 kat. holdat vettek meg legelőnek, mivel „a meglévőn a jószág csak kínlódik"7' A gyeplegelő mellett a XX. század első felében is kihajtották a csordákat az erdei tisztásokra. Bélapátfalván 1938 szeptemberében az erdőmérnök engedélyezte, hogy a sertéskonda 8 napig az erdőn makkolhasson. Ennek fejében 4 véka makk szedésére és elültetésére utasította a vezetőséget. Itt a csemeték közötti legeltetést 1948-ban 50 forintra büntették. A közbirtokosságok szabályozták a gulyák, csordák, kecskenyájak, juhok és sertéskondák nagyságát és kijelölték azok legelőterületét. A századfordulón Átányban a nyájak egész sorának kellett megélni a közlegelőn: a kint háló gulyának, a naponta kihajtott tehéncsordának, a borjúcsordának, a tavaszi szántástól a gabona behordásáig kint háló ökörcsordának, a ménesnek, a kint háló kondának és a naponta kihajtott csürhének, valamint a libanyájaknak. A nagyobb legeltetési társulat legelőjére külön-külön hajtották ki az Alvég és a Felvég nyájait. Általános szabályai voltak annak is, hogy egy-egy legelőterületen miként követhetik egymást a nyájak. Átányban az elsőség a lovat, illetve a szarvasmarhát illette. Birka, disznó, de még a liba is csak olyan legelőre mehetett, amit a nagyjószág már végiglegelt. A sokféle nyáj járását a pusztabíró osztotta be és ásóval, kapával vágott földkupacokkal is megjelölték, hogy meddig legeltethet egyik s másik pásztor. 72 Hevesen az egykori külterjes, illetve félszilaj állattartás emlékét máig őrzik a bornyújárás, ökörjárás, tinógulya, ökörgulya, kinháló gulya kifejezések. A ma élő 70 évesek még 69 TANNER József 1961. 89. 70HMLV-263/1. 71HMLV-276/b/l. 72 FÉL Edit-HOFER Tamás 1997. 35-36. 255
