Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Petercsák Tivadar: Paraszti közbirtokosságok, legeltetési társulatok Heves megyében

község legeltetési társulatának névjegyzékét, alapszabályát és legelőrendtartását őrzi a XIX. század végétől a XX. század közepéig terjedő időszakból. A továbbiakban főként ezek és saját gyűjtéseim alapján foglalom össze a Heves megyei közbirtokosságok, legeltetési társulatok megalakulásának a körülményeit, működési mechanizmusukat és elsősorban a mezőgazdálkodást, állattartást koordináló tevékenységüket.

6 Nem foglalkozom e szervezetek erdővel kapcsolatos és az erdőgazdálkodást szabályozó tevékenységével. A továbbiakban nem hivatkozott adatok a fenti levéltári jelzetek, a település neve és az évszám alapján azonosíthatók. A paraszti gazdálkodás szervezeti kereteinek kialakulása A mindennapi munkavégzésnek és a gazdálkodás megszervezésének természetes kerete évszázadokon át a parasztcsalád volt, de ezzel együtt a hagyományos közösségekbe beleszületett egyén és családja termelőmunkája nem lehetett a többi családétól független, hiszen rendszeresen együtt kellett működnie más családokkal, bele kellett szerveződnie a faluközösségbe. A paraszti életforma legfontosabb feltétele a mezőgazdálkodásra alkalmas földterület önálló használata, ugyanakkor mind a feudalizmus, mind a kapitalizmus idején jellemző a kiegészítő tartozékok (halászó vizek, erdő, legelő, szőlő) többé-kevésbé elkülönített kezelése. Ezekkel, a parasztgazdaságokhoz különböző mértékben hozzátartozó haszonvételekkel kapcsolatban nem a családnak, hanem a faluközösségnek, majd a jobbágyfelszabadulás után az egyes tulajdonosi társulásoknak, gazdasági közösségeknek volt elismert rendelkezési joga.

7 Már az 1836. VI. te. lehetővé tette, hogy a földesurak és a jobbágyok az addig közös használatukban lévő - és a telkes jobbágyokat, házas zselléreket az urbárium szerint megillető - legelőket területileg is elkülönítsék. Az így elkülönített legelőterületek földesurakat illető részei azok teljes tulajdonjogú egyéni birtokába kerültek, de a jobbágyok és zsellérek legelőit a törvény osztatlanul hagyni rendelte. A legelőhasználat rendjét a jobbágyközség határozta meg.

8 Az 1848-as jobbágyfelszabadítás megszüntette az úrbériséget és a jobbágy szabad tulajdonosa lett az általa művelt földnek. Az 1853. március 3-án kibocsátott úrbéri pátens tette kötelezővé a legelő korábban csak engedőleges elkülönítését a földesúr és az úrbéresek között. Az elkülönítést a rendelet nyomán felállított úrbéri bíróságok intézték. A legtöbb vita az egy jobbágytelekre eső legelőjárandóság körül zajlott. A rendeletben megszabott jobbágy telkenkén ti 4-22 hold közötti legelőterület kiszabását annak minősége és a korábbi legeltetési gyakorlat befolyásolta. A jobbágytelket vették alapul és nyolc úrbéri zsellér számára egy egész telek utáni legelőt számítottak.

9 Heves megyében az 1850-es, '60-as években zajlottak az elkülönítési és tagosítási perek. Ezek befejezése után falvanként megszabták az egy telekre jutó legelőterüle6 Bélapátfalva: HML V-210/a/15. Felsőtárkány: HMLV-230/13-14. PETERCSÁK Tivadar 1987a. 145-160. Mezőtárkány: HML V-258/2., HML IX-216/1, 217/1. Nagyvisnyó: HML V-276/b/l. Noszvaj: HML V-263/1. Párád: HML V-266/17. HML IV-414/17. PETERCSÁK Tivadar 1999b. 7 SZILÁGYI Miklós 2000. 558. 8 Az 1836:

VI. te. 3. -a, Vö: BALOGH István 1994. 25. 9 CSIZMADIA Andor 1977. 35. 242