Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Csiffáry Gergely: A szurok és a kőolaj használata a régi Magyarországon

sonló a darázséhoz, s az állatok sokat szenvednek. A sebeik gyulladásba mennek át, s hidegrázáshoz hasonló tüneteket okoznak, melyek olykor az állatok pusztulásához vezetnek. A pásztorok háromféle módon védekeznek ellenük. Felégetik a füvet, hogy füst keletkezzék, vagy trágyát égetnek - egyébként a trágyát fűtésre használták -, s végső esetben az állatok fájó, gyulladt testrészeit kátránnyal kenik be.

125 4. A szurok élvezeti alkalmazása Az erdélyi magyaroknál elterjedt szokás a fenyőgyanta (szurok) rágása. A gyanta tisztítja a fogakat, gyógyítja a gyomrot és a pásztor félnapi gyaloglás után sem fárad el, ha rágja. Elsősorban a pásztorok, erdei munkások, szénagyűjtők egy-egy mogyorónyi, diónyi darabot naphosszat rágtak. Hasonlóképpen rágták a leányok és az asszonyok a fonóban, hogy a fonálsodráshoz minél több nyáluk legyen. A szurokrágásra a hopolyag, vagy a gömb alakú szurok alkalmas. Gyimesben a legények rágott szurokkal kedveskedtek a leányoknak. Ha a leány elfogadta az ilyen ajándékot, ez már a közelebbi barátságot jelentette. A gyantarágás a prehisztorikus kor szokásának a maradványa, amely Európa fenyőerdő övezetében napjainkig fennmaradt. Igen elterjedt a finnugor népek körében is. Finnországból már a neolitikumból ismerünk régészetileg előkerült rágott gyantaszeletet.

126 A XX. század elején a Tiszántúlhoz járó móc (az erdélyi Érchegységbeli románok neve) csebresek fenyőkéregbe burkolt gyantát árultak, amellyel a parasztasszonyok a szobát illatosították.

127 5. A szurok kozmetikai alkalmazása A fenyőgyantát (szurok) régóta felhasználják kozmetikai célokra is. A lányok és asszonyok szőrtelenítésre alkalmazták. Az eljárás során a fehér gyantát felmelegítik, majd rákenik azon bőrfelületre, (arc, nyak, ajak környéke, lábak, stb.) amelyről a nem kívánt szőrzetet el kívánják távolítani. Akihűlt fenyőgyanta leszedése során magával ragadja a felesleges szőrszálakat. E helyütt kell szólnunk az olejkárokról, vagyis azokról a szlovák vándor gyógyszer- és gyógyfüárusokról, akik a XVIII-XIX. században végig utazták nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát termékeikkel. Az egykori Túróc, Zólyom, Nyitra és Trencsén megyék szlovákjai valószínűleg még a XVI. században a Felvidéken megtelepült jezsuitákból sajátították el a gyógyszerkészítés titkát. Vályi András szerint - a znióváraljai jezsuitáktól tanulták el a túróci szlovákok a gyógyszerkészítést.

128 Magyaros öltözékük miatt vengerci, huszad néven ismerték őket. A királyi helytartótanács 1803-ban szlovák nyelvű könyvecskét adott ki, amelyben felsorolták, hogy az olejkárok mit árulhatnak. Keresett portékájuk volt a Pinus monta (henyefenyő) tűleveléből, tobozából sajtolt fenyőolaj, amelyet magyar vagy kárpáti balzsamnak neveztek.

129 A Pinus 125 TARDY Lajos 1988. 131. 126 GUNDABéla 1988. 174-175; TARISZNYÁS Márton 1978. 27. 127 GUNDABéla 1979. 335. 128 VÁLYI András 1799. III. 541. Az olejkárokra új adatokat közöl: GUNDA Béla 1989. 206-211. 129 GUNDA Béla 1988. 181. - Az újabb kutatások szerint a Balsamum Hungaricumoí Christian Augustin (ab Hortis), Késmárk város és III. Ferdinánd király volt udvari orvosa fedezte fel 1631-1641 között. - GUNDABéla 1989. 211. 119