Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

H. Szilasi Ágota: Képpé formálódó poézis – és más egyebek. Az akvarellről az ezredvégen az egri Akvarell Biennálék tükrében

már 1790 táján a tiszta, fedőfestékkel nem kevert festésmódot művelték, s soraikból kizár­ták azokat, akik fedőfestéket használtak. A vízfestés ilyen szigorúan értelmezett önálló változata, ahol a papír jelentette a fényt, tehát csak a XIX. századra kristályosodott ki és a különböző fedő eljárásokkal szemben akvarellnek kezdték nevezni. A XVIII. század második felében, Angliában az akvarellfestészetnek több nagytehetségű képviselője élt. 53 Közülük is kiemelkedik a fény­árnyék hatásokat eredeti módon megjelenítő Paul Sandby (1726-1809), a látvány bemu­tatására, illetve a táj által kiváltott emóciók közvetítésére törekvő John Robert Cozens (1752-1797), az észak-amerikai születésű Benjamin West (1738—1807) 54 és a zürichi szü­letésű Johann Heinrich Füssli (1741-1825), illetve a hasonlóan költői világot képviselő William Blake (1757-1827). A korai akvarell stílus, a széles és lágy ecsetkezelésű színke­zelés, a lavírozás, rokonságba állítható a már említett és széles körben elterjedt színezett nyomatokkal, 55 amelyek körvonalai hasonlítottak a rajzokon lévő tollvonalakhoz. Ez a színező lavírozás, mely a vízfestés elsődleges funkciója volt közel 500 évig, a festéket el­sősorban a színárnyalatok jelzésére, nem pedig a formák értelmezésére használta - hason­lóan a későbbi nagy akvarellfestő mesterek felfogásához. 56 A vízfestés technikája a tájképfestészeten és a miniatűr portréművészeten keresztül fokozatosan fejlődött és egyre népszerűbb lett. A sűrűbben kezelhető fedő változata a gouache, viszont aprólékosabb szemléletmódot, részletezőbb festéstechnikát tett lehető­vé és elsősorban a klasszicizáló, a vonalat és a kontúrokat tiszteletben tartó művészek körében, valamint hosszú ideig elsősorban a kontinensen volt népszerű. 57 így bájos ro­kokó képecskéket készített ebben az időben a fedő eljárással Jean-Honoré Fragonard (1732-1806), illetve Nikolas Lavrence (1737-1807), valamint briliánsán alkalmazta könnyed, édeskés vízfestményein a fehér festéket C.J. Natoire (1700-1777) mind a csúcsfények, mind a tónusok kialakításánál Franciaországban. Ezzel párhuzamosan az áttetsző festésmód is egyre divatosabb lett, mely sokkal jobban megfelelt annak az ösz­tönösségnek, nyugtalanságnak és változatosságnak, valamint a fény festőisége felé for­dulásnak, mely a romantika évtizedeiben a festészetre oly jellemző volt. Az akvarellezés elterjedésének természetesen voltak praktikus okai is. A XVIII. szá­zad második felétől a táj, a természeti jelenségek megfigyelésére egyre inkább vágyó mű­vészek eszközei, ha az akvarell technikáját választották, a lehető legegyszerűbbek voltak: papír vagy vázlatkönyv, néhány ecset, kis festőládikába helyezhető festékek és egy pohár víz. 58 E felszereléssel nekiindulva az eléjük táruló látványt, a jelenségek illékonyságát, a helyzetek hangulatát igen gyorsan, a tárgy előtt improvizálva tudták a helyszínen rögzíte­ni, így Angliában a felhőtanulmányok, vagy a levegőréteget is figyelembe vevő tájábrá­53 Az angol akvarellfestők táblázatos felsorolása: KOSCHATZKY, Walter 1993. 167. 54 COHN, B. Marjorie 1977. 110. 55 Például William Blake akvarellel színezett rézkarca jó példa erre: A világ teremtése, 1794 23,3x16,8 cm (British Museum, London) 56 COHN B. Marjorie 1977. 11. 57 HULSMANN, Philipe 1968. 58 Német területen is szinte kordokumentumként fogható fel Johann Adam Klein (1792-1875) ki akvarellje 1818-ból, mely Fridrich Welker és Johann С. Erhard festőket ábrázolja, amint egy napernyő' alatt üldögélve a tájat festik kis vázlatfüzetükbe. De G.F Kersting, Caspar David Friedrich költő barátja is egy 1810-es akvarellen örökítette meg a művészt, amint kis festőtás­káját a vállára vetve festeni indul a hegyekbe. 406

Next

/
Thumbnails
Contents