Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)
H. Szilasi Ágota: Képpé formálódó poézis – és más egyebek. Az akvarellről az ezredvégen az egri Akvarell Biennálék tükrében
A gyárak művészi célra ma félkemény és a puha állagú festékeket hoznak forgalomba. A nagyon finom akvarellfestékhez csak a legegyenletesebb szemcsenagyságú, finomra őrölt vagy iszapolt, értékes pigmentek felelnek meg, melyeknek lazúrfestékeknek 29 kell lenniük. A festék legjobb kötőanyaga a gumiarábikum 30 , mely igen gyorsan feloldható, s ez teszi az akvarellfestéket könnyen használhatóvá, jó lazúrozó képességűvé. A jó minőségű és a megfelelő mennyiségű kötőanyaggal érhető el, hogy a festék száradás után megtartsa bársonyos hatását, ne foltosodjon meg, és ne fényesedjen ki. A mikroszkopikus méretű pigmentszemecskek finom szétoszlathatoságát, ami az akvarellfestékek esetében a leglényegesebb tulajdonság, „nedvesítőszerek" hozzáadásával érik el. A modern kémiai ipar már sok ilyen anyagot ismer, mégis erre a célra még ma is legszívesebben a régen jól bevált ökörepét használják. Az akvarell kép festőalapja a jó minőségű papír. A régi mesterek elsősorban kézzel merített, állati eredetű enyvvel kezelt rongypapírokat használtak. Az akvarellpapírral szemben fontos követelmény, hogy a fény hatására csak a legkisebb mértékben színeződjön el 31 , és felhorzsolódás nélkül bírja a durvább kezelést is. Festékfelvevő szempontból mindkét oldalának megfelelően kezeltnek kell lennie, hiszen vannak festők és vannak olyan festésmódok, melyek megkívánják, a rusztikusabb felületet, de elképzelhető, hogy az aprólékosabb, finomabb kidolgozáshoz a sima felületű papír, tehát a lapok hátoldala felel meg jobban. De bármilyen papírt és bármilyen festésmódot használ az akvarellező, a papírlapot minden esetbe ki kell feszíteni, különben a száradáskor hullámos marad a felület. A más-más hatások elérésére, a színek intenzitásának modellálására különböző ecseteket használnak. A régi mesterek nem csak a festékeiket készítették saját receptjeik szerint, hanem ecseteiket is maguknak kötötték, többnyire mókusszőrből. Ennél a technikánál az ecsetkezelés gyakorlottsága mellett különös jelentőséggel bír az ecsetek minősége, milyensége és mérete. Általában puha körecseteket (vidra, nyest finom szőréből) használnak, melynek elasztikussága, finom hegyben való végződése igen fontos követelmény. Az angol akvarellstílus elterjedésével vált általánossá az „angol elmosóecset" használata, mely nem hiányozhatott az akvarellfestők ecsettárából. 32 Mint majd szó lesz róla, a XIX. században, Angliában alakult ki a mai értelemben vett szabad akvarellezés, melyen elsősorban a lazúrfestő eljárást értjük. Ennél, az olasz nyelvből átvett kifejezéssel, „prímafestésnek" is nevezett módszernél elsősorban a természeti látványnak a festőre gyakorolt hatása, „első pillanatra" történő befogadása, azonnali leképezése a lényeg. Egy lépésben, aláfestés nélkül kell ilyenkor a színeket és a formákat megragadni. Ehhez nagyon nagy tapasztalatra, kellő jártasságra és pontos, előre elgondolt tervre van szükség. A technika ismeretéből kiindulva az olasz nyelvből átvett kifejezés mellet talán sokkal találóbb az angol festők által alkalmazott „directpainting" szóösszetétel. Az angolok a színeket előre kikeverve, a festékeket közvetlenül felrakva festettek, mely eljárással párhuzamosan gyakran alkalmazták a festőfelületen történő színkeverés 29 A festményre vékony rétegben felrakott áttetsző festék, amely az alatta lévő alapszíneknek más árnyalatot ad. 30 Arab mézga; különféle akácfajtáknak ragasztóanyagul használt, vízben oldódó mézgája. 31 Ez azért szükséges, mert főleg az angol akvarellezés technikájánál a kompozíció fehér foltjait maga a papír fehérje adja. Az egész mű jellege változik meg azáltal, hogy ha az idő során, illetve fény hatására az alapul szolgáló papír elszíneződik. 32 WEHLTE, Kurt 1994.549. 400
