Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

Veres Gábor: Velkenye. Egy barkó község történeti-néprajzi vizsgálata

A fiatal párnak a hagyományos falusi társadalomban, így Velkenyén is, az esküvőt követő éven belül megszületett az első gyereke. Első gyereknek, különösen a tehetősebbeknél, fiút vártak. így az utódlás kérdése hamarabb rendeződhetett. Nagy volt még a múlt században is a csecsemőhalandóság. A leánynak egy éves korától megkezdték a hozomány gyűjtését. A szegényebbeknél kevésbé volt fontos az első utód neme, hiszen őt még általában 6-8 gyerek követte. A tehetősebb gazdáknál 1-2 gyereknél nem született több, ügyeltek arra, nehogy a felhalmozott vagyon elaprózódjon. A szaporulatot már a lakodalomkor igyekeztek biztosítani. Velkenyén két „módszerre" emlékeztek az adatközlők. Az egyik szerint, amikor a menyasszony ágyát elvitték, „beledőtöttek fiúkat, lányokat vegyesen". A másik módon már az utód nemét is igyekeztek befolyásolni: a lakodalom idején fiúcskát ültettek a menyasszony ölébe. A meddőség szégyennek számított, s imádságokkal igyekeztek Isten jóindulatát megnyerni. Nagy szégyen volt megesett leánynak lenni. Erre több példát is tudtak említeni a helyiek. Feloldható volt a társadalmi elítéltség azzal, ha a gyerek apja feleségül vette a megesettet. Nem mindig történt ez így. Egy Ernesztina nevű nő, miután megszülte törvénytelen gyerekét, Amerikába vándorolt ki, nem tűrvén a falubeli kivetettséget. Gyerekét azonban itt hagyta Velkenyén. A gyerek nemére az asszony hasának alakjából következtettek. Azt tartották, hogy leánya születik a széles farú terhes nőnek, a hegyes has fiút jelzett. Az állapotos asszony magatartására vonatkozó hiedelmekkel is találkoztam. A „rácsudálkozással vigyázni kellett", mert a gyerek ehhez válhat hasonlóvá (szellemi fogyatékos lesz). Ha az asszony bármit megkívánt, azt meg kellett neki adni, mert ezt a gyerek érdeke kívánta. A kopasz csecsemő anyjára azt mondták, hogy „tököt lopott" terhessége alatt. A terhességgel kapcsolatban ismert néhány tilalom is. Állapotost nem volt szabad keresztanyának hívni, mert ez a keresztgyerek halálát jelenthette volna. A szülés a II. világháború előtti években minden esetben otthon zajlott. Amikor jelentkeztek a fájdalmak, elküldtek a bábaasszonyért. A szülés alatt a bábaasszony és a nő anyja tartózkodhatott csak a házban. Az első fürdetés is a bábaasszony dolga volt. Fateknőben fürdették az újszülöttet. Szokás volt a Rimáról hozni ilyenkor a vizet. Ez részint rontás ellen is védett, másrészt a gyerek egészségét is „biztosította". A fürdetés után ködmönbe csavarták, hogy „göndör legyen a haja", úgy adták oda az anyjának. A fürdetésnél az apa és annak szülei is jelen lehettek már. A teknőbe pénzt raktak, vagy papírpénz esetén a teknő szélére. Ez a bába fizetsége volt. A gyerek testét agyagporral kenték, ami a kiszáradás ellen védte a bőrt. A bepólyált újszülöttet ezután a teknőbe tették, így a bölcsőhöz hasonlóan ringatni is lehetett. Bal karjára piros madzagot kötöttek, ami védte a szemmelverés ellen. Ha ennek ellenére rosszul viselkedett a csecsemő, rontásra gyanakodtak. Ilyen esetben gyűrűs ujjal dobtak parazsat vízbe. Ha az a víz felszínén maradt, nem, ha lemerült, szemmelverés állt fenn, melyet szenes vízzel lehetett gyógyítani. Ezt elkerülendő igyekeztek az újszülöttet minél hamarabb megkeresztelni. A gyerekágyas asszony fekvőhelyét, mivel rendszerint nem tudták a hely szűkössége miatt külön helyiségbe tenni, lepedővel különítették el. A férj, illetve nagyobb gyerek ilyenkor kivette a részét a házimunkából. Étellel a rokonság asszonyai (anya, anyós, komaasszony) látták el a családot. A keresztelőt 2-3 hetes korban tartották meg. Ezt Velkenyén is „posztriknak" nevezték.

38 A szülők a bábát bízták meg a keresztszülők felkérésével. Ezt visszautasítani 38 DOBOS Y László 1989. 80-81. 356