Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

H. Szilasi Ágota: Olaszországi akvarellképek 1830–1848 között Kovács Mihály és pályatársai életművében

lől árasztották el Európát. Itáliába küldte a művészeket Pierre Henri de Valenciennes

24 francia tájképfestő elterjedt művészetelméleti és gyakorlati útmutatókat tartalmazó könyveiben is: „Egy tájképfestő utazzék Keletre, Görögországba, Svájcba, az ideális ország azonban Itália[...] Itália, te minden művész célja, mindazoké, akik a művészet szépségeit értékelik. "

25- írta 1800-ban. Az Itáliában tett tanulmány útjukat a művészek évszázadokon keresztül fejlődésük betetőzéseként tartották számon és csak kevesen értékelték úgy, mint Henszlmann Imre, vagy Pulszky Ferenc,

26 hogy a beszűkült akadémiai képzést követően ezek a művészi utazások a XIX. században már nem olyan gyümölcsözőek, s egyre kevésbé nyújtják a fejlődés lehetőségét. Henszlmann 1841-ben megjelent „Párhuzamok" című könyvében élesen tiltakozott az ellen, hogy a fiatal művészek, akik még saját hazájuk életét, művészetét sem ismerik, külföldi akadémiákon tanuljanak. Az utazást, a más országok és kultúrák világában tett tapasztalatszerzést is csak azok számára tartotta üdvösnek, akik hazájuk életét már tökéletesen megismerték és „érzékíteni" megtanulták.

27 A nemzeti romantika lelkes híveként egyoldalúan elitélte a különböző nagy mesterek utánzataként, a legkülönbözőbb modorokban és aktuális divatok szerint készült ál-Raffaelleket, ál-Correggiókat, stb. Ezeket idegenszerűnek, a nemzeti művészet lényegével ellenkezőnek tartotta.

28 Henszlmann az európai romantika nagy áramlatához képest ugyan későn lépett fel gondolataival, de még így is - rendszerbe foglalt nézeteivel - sokkal előbbre járt kortársainál. Azonban nézeteivel ellentétben általános szemlélet volt hazánkban még a romantika évtizedeiben is a klasszikus örökséget magába záró olasz föld felkeresése, melynek varázsereje - kortárs festészetének hanyatlása idején is - megmaradt. A sokrétű tanulás lehetősége, a rengeteg látnivaló: az antik emlékek, a reneszánsz és a barokk templomok, freskók, szobrok, képek, a múzeumok gyűjteményei még a XIX. század első felében is a művészet, de már egyre inkább az akadémista szemléletű művészet alapjait jelentették. Az „Unita Italia"-t megteremtő forradalom előtt az olasz félsziget kis államai a maradiság és a szegénység otthonai voltak, de a nagy múlt mellett a színes és elbűvölő hagyományokat, népviseleteket, szokásokat híven őrző népélet, és az olcsó megélhetés vonzóvá tette ezt az országot a gyorsan polgárosodó és romantikus szemlélettel telt európaiak számára. A kontinensen uralkodó elvágyódás-hangulatból kiindulva sokan a szellemi szabadság földjeként gondoltak Itáliára, melynek „tarka forgataga ízes és vidám; mintegy beigazolja a természetnek azt a sajátosságát, hogy az ősz színpompásabb, mint a legszebben zendülő tavasz. "

29 24 Művei: A gyakorlati perspektíva elemei művészek számára" és „Reflexiók és tanácsok festőnövendékek számára különösen a tájkép területén," 25 BODNÁR Éva 1982.24. 26 PULSZKY Ferenc 1845. 18-34. 27 HENSZLMAHH Imre 1990. 107-119. 28 „Egész Európa nem küldi-e művészeit Olaszországba, hogy hónukba munkáik által egy új ismeretlen idegenszerű természetet s életet hozzanak? S mi e szokásnak következménye? A közönség legelőször is a hazatért művész készítményeit bámulja, általuk első tekintetre meglepetik, elcsábíttatik, de a bennük tárgyalt életet, valamint azt maga a művész nem értette, hasonlag nem értvén, bennök saját életét, természetét, szokásait, melyekre legkönnyebben ráismerhetne, nem találván, tőlük csakhamar elégedetlenül elfordul, s megint újat és meglepőt kíván, utánzásokra utánzások következnek[...]" In HENSZLMANN Imre 1990. 85. 29 BÍRÓ Béla 1954.539. Idézet Genton Istvántól. 354