Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Cs. Schwalm Edit: A csipke alkalmazása Heves megye női viseletében

Ingvállak Abőujjú ingvállakon az 1890-es években tűnik fel a horgolás a Mátra és Bükk vidéki falvakban. A bevarrott ujjú ingvállnak két típusa ismert. Általános forma, hogy a vállfolttól ráncolt ujjat könyék fölött zsinórházba bujtatott zsinórral összehúzzák, innen fodros. Legtöbbször szálhúzásos hímzés, subrika díszíti és a szélét horgolás zárja. A másik típusnál könyék fölött keskeny hímzett pánt található, s innen indul a ráncolt, fodros ujjvég az előbbihez hasonló díszítménnyel, neve: „fodros ingváll", ez a ritkább típus. A horgolófonal mindig vastag, fehér pamut. (Még a vékony gyolcsból készült ingvállaknál is!) Néhány ingváll ujját csak keskeny horgolás zárja, hiányzik a hímzés, esetleg csak egy borsókasor található. Ha az ingváll ujját lyukhímzés (slingelés) vagy vagdalásos, kalodás hímzés díszíti, horgolt csipkét egyetlen esetben sem találunk. Ilyenkor az ujjvég hímzett cakkban végződik. Gyári csipke bőujjú ingvállon nagyon ritka. A boldogi mellévarrott ujjú női ing, a „bőfélying" ujjvégét azonban minden esetben két soros gyári csipke szegélyezi, egy fehér és egy piros. A szűkujjú ingvállak, a „szukaingek" az I. világháború után válnak általánossá a mátraalji palóc falvakban. Két változatuk ismert: a rövid derekú és a pendellyel egybeszabott, hosszú. Legtöbbször nagy, szögletes a nyakkivágásuk, ritka az elől hasítékkal vagy gombolással rendelkező. A szűk ujjvéget keresztszemes mintacsík, borsóka, majd horgolás zárja. A nyakkivágást is legtöbbször horgolás díszíti, néha helyette keskeny hímzett gyári szalagot, „margitdíszt" alkalmaznak. A fehér horgolt csipkét gyakran bordó színnel szegélyezik. A hímzés és horgolás motívumai összhangban vannak, színeik is harmonizálnak. Gyári csipkét elvétve találunk szűkujjú ingvállon. A bőujjú ingvállhoz hasonlóan előfordul, hogy a horgolt csipke mellett csak egy borsókasor van, hiányzik a keresztszemes mintacsík. Fej-, váll- és kézbevaló kendők A fehérrel kivarrott gyolcs, batiszt, sifon kendők a XIX. század elején, talán az Európán végigfutó „fehér divat" hatására kezdtek elterjedni a Dunántúl nyugati határától. A mintákat eredendően Bécsből szerezték be, majd előnyomással sokszorosították. Jellegzetes stílussal rendelkező hímzőfalvak alakultak ki (pl. Hövej, Csorna),

16 vagy a palóc vidéken Túra és Boldog.

17 Gyűjteményünkben szögletes, illetve félbe vágott, háromszög alakú fej- és vállkendőket találunk. De használtak egy hosszúkás, fátyolszerü típust is, aminek nyomára Szeder Fábián leírásában bukkanunk, a palócok viseletének bemutatásakor: „az idősebbek keszkenyővel, a fiatalok (menyetskék) pedig finom fátyollal kötvén be fejeket, annak szegleteiből s ennek pedig végeiből mellytakaró is kikerül".

K A XIX. század közepétől sok jó palócföldi forrás áll rendelkezésünkre. A fehér fej- és vállkendő leírásával és ábrázolásával először 1846-ban találkozunk Sávoly Lajos „egri népet" bemutató munkájában: „A nőnem öltözete: ... Felső testét... 16 FLÓRIÁN Mária 1997. 707. 17 VARGA Marianna 1982. 22-23. 18 Közli: KRESZ Mária 1956. 41. Az idézet Szeder Fábián tanulmányának újraközléséből való, mely a Tudományos Gyűjtemény 1835. évfolyamában jelent meg. 323