Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Császi Irén: „Isten dicsőségére állíttatta” Útmenti keresztek és Mária-képek Eger környékén

a legkorábbi 1856-ból származik. A kereszteket általában az őket állító családról nevezték el: Dudás keresztji, Laurentsik féle kereszt, Borcsa néni keresztji, vagy azzal a földrajzi névvel illették ahová állították: Laposi kereszt, Alvégi kereszt. Állításuk helye szerint előfordulnak: a; a falu területén (főbb épületek közelében, magánházak kertjében, templom, parókia körül b; temetőben, c; utak, dűlőutak mentén a határban útkereszteződéseknél, falu elején, végén. Nagy részüket parasztemberek és a templomok közössége állíttatta. Eger környékéről gyűjtötte Malonyay Dezső a következő anekdotát: „A község bírája Krisztus szobrot járt rendelni Egerben a kőfaragónál. - Aztán hogy kívánják kigyelmetek? - tudakolta a kőfaragó. Elevenen kell-e kigyelmeteknek Krisztus urunk, vagy holtan? A községbíró tanakodott egy csöppet és így felelt: - Csinálja csak kend elevenre! Ha nem szeretik otthon, majd agyonütik. Ugyanis - írja Malonyay - van igazság a tréfában, vallásos a palóc, hűségesen eljár templomba, papját megbecsüli, templomra, feszületre áldoz örömest, de lakozik bennük még valami szelíd pogányság".

8 A plébániai iratokat vizsgálva feltűnt, hogy több olyan család is volt aki több keresztet, Mária-képet állítatott egy időben. Az állíttatok tiszteletét, áldozatkészségét, hitét mutatták ezek a keresztállítások. De megmutatkozott benne az állíttatok gazdasági, anyagi, társadalmi helyzete is. Általában módosabb és gyermektelen családok az állíttatok. Sokszor a keresztállítás mellé társult a templom részére öntetett harang, szobrok rendelése és templomi textíliák, lobogók ajándékozása ill. végrendeletében a keresztállító szőlőföldet hagyományozott az egyháznak. A kereszteket alkotó mesterek nevét területünkön egy esetben tudjuk meghatározni. A 4720/1917 számú plébániai levél tartalmazza, miszerint: Özv. Horuczi Istvánné Kovács Erzsébet egerszalóki lakos Egerszólát község északi végén az Egerbakta felé vivő út mellett... saját kenderföldjén kőkeresztet óhajt állítani. Ezen keresztet mint mondja, Krizsán Ignác egri kőfaragónál már munkába is vétette. Eger környékén nagy valószínűséggel egri kőfaragóktól rendelték meg a kereszteket. Az egri kőműves-, ács-, és kőfaragó céh tagjai jeles kőfaragók voltak. Barkóczy és Eszterházy püspökök idején az újjáépülő Eger olasz, német kőfaragó és márványos családoknak is munkát adott. Az érsekségi munkájuk mellett magánosoknak is vállaltak kőfaragó munkákat. 1811-ben értesülünk, hogy az egyik Adami (olasz) szobrász Szihalmon kőkeresztet állít fel.

9 Az egri kőfaragó mesterek (Kienle, Ivánszky, Manglitz, Minárovits, Krizsán) műhelyében tanulták a kőfaragást inasként, segédként az Eger környéki kőfaragó központok generációi. Ahol bányászható és faragható kőzet volt, ott a kőtechnika része volt a parasztember tudásának. A vulkáni tufa és homokkő kiemelkedő jelentőségű volt ezeken a területeken. Viga Gyula kutatása alapján tudjuk, hogy Eger környékéről a vizsgált Egerszólát, Demjén, Sirok , Szomolya falvak a kőbányászás mellett a faragás központjai is voltak. A helyi szükségletek ellátásán túl a szomszédos tájakra is szállítottak építőköveket, megrendelésre pedig sírköveket, feszületeket.

10 A XIX. század első felében állított kőkereszteken gyakori a pléhből készült Krisztus és Mária ábrázolás. A bádog korpuszok állnak a legközelebb a népi képalkotó gyakorlat világához. Bádogos mester, festegető pap, tanító, parasztasszony készíthette ezeket." 8 MALONYAY Dezső 1922. 193-194. 9 DERCSÉNYI Dezső - VOIT Pál 1969. 306-307. 10 VIGA Gyula 1985. 27-36. 11 KÁRPÁTI László 1997. 441-460. 305