Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

Veres Gábor: A népi jogélet tárgyai

máncos fazék, mely a II. világháború után vált általánossá. A beszerzés módja is megváltozott. A Gömör megyéből érkezett fazekasok, kereskedők az igények átalakulásával és az országhatár módosulásával eltűntek. A vásárláshoz az országos vagy heti vásárokat sem kellett már megvárni. A gyáripari termékek a városok, nagyobb falvak vasboltjaiban állandóan kaphatók voltak. A családfő tulajdonjele is eltűnik, a fazekak jelölésénél a nevek kezdőbetűjének a feltüntetése lesz általános. A nagy méretű zománcozott fazekaknál - sok esetben - a használat során keletkezett jellegzetes sérülések szolgáltak a tulajdonjog érvényesítésére, bizonyítására. Ebben az esetben a tárgyon lévő sérülés utal a tulajdonosra, de ez csak abban az esetben hordozott információt, jelzést, ha a tulajdonoson kívül más is ismerte. A kölcsönadáskor felhívták a kölcsönkérő figyelmét a jelként funkcionáló sérülésre: „Nem írtam a fazékra semmit. Az egyik füle alatt farkasfog alakban levált a zománc, arról tudják, hogy az enyém."

18 A zománcozott fazekak az 1930-as évektől jelennek meg a parasztság körében. Kezdetben csak a belső részt zománcozzák,

19 de az évtized végétől a kívül-belül zománcozott fazék lesz a kedveltebb típus. A lakodalmi vendéglátásban ma már a terítés személyre szabottsága a meghatározó. Több adatközlő emlékezetében él még az „egy tálból étkezés" emléke, amikor 4-6 ember részére a lakodalomban egy nagy cseréptálban szolgálták fel az ételt. Előfordult, hogy az evőeszközről - ami a fa evőkanalat, villát jelentette - a vendégnek kellett a maga számára gondoskodni, amire a lakodalmi vacsorára szóló meghívásnál külön is felhívták a figyelmet.

20 A lakodalmi vendéglátók többsége biztosította az evőkanalakat, de az említett eset sem keltett megbotránkozást vagy ellenérzést,

21 ami arra utal, hogy elfogadott jelenség volt a faluközösség életében. A közös tálból való étkezés az első világháborút követően változik meg a lakodalomban.

22 Az általánossá váló változást jellemzi, hogy a személyenkénti terítésre már az I. világháborút megelőzően is emlékeztek, de az 1920-as években is volt még olyan lakodalom Balatonban, ahol közös tálból fogyasztották az ételt. A két terítési mód több, mint egy évtizeden keresztül „élt" egymás mellett a faluközösségben. Azokban a lakodalmakban, ahol először vették át ezt a „szokást" a résztvevők egy részében ellenérzést szült, s a jobb módúsághoz kapcsolódó hivalkodásként értékelték, „...először bizonyára flancolásnak vették, ma meg már el sem tudjuk másként képzelni..."

23 Kezdetben a változtatókat fogadta több-kevesebb ellenérzés, az 1920-as években azonban már a változáshoz nem igazodó gazdasszonyokat szólták meg. Ez az évtized szükséges volt ahhoz, hogy mindenki számára elérhetővé váljon - valamilyen módon - a személyenkénti terítéshez szükséges eszközkészlet. A közös tálból való étkezésre még a közelmúltból is találtam adatot családi étkezések alkalmával. A szilvás gombócot vagy a barátfülét (derelye) néhány családban még ma is egy tálból fogyasztják el. A lakodalmakban az 1920-as évek végére már véglegesen visszaszorul. A családok egy részénél ez a folyamat tovább elhúzódott. Néhány étel fogyasztásánál - bár csak elvétve - máig megtalálható.

24 A külön tányérból való 18 Saját gyűjtés 1997. 19 UJVÁRY Zoltán 1991. 25. 20 A balatoni adatközlő az I. világháborút közvetlenül megelőző években hallott ilyen meghívásokat. 21 Balatonban több specialista foglalkozott fakanalak, fa evőkanalak faragásával, mint Kormos Harkály József juhász, aki 1951-ben halt meg. ENA 1071-69 22 CS. SCHWALM Edit 1989. 459. 23 Saját gyűjtés Balaton 1996. 24 Érdekes összevetni a balatoni példát az SZ. MORVAY Judit által Mezőkövesdről gyűjtött adatokkal, ahol még 1936-ban is volt olyan lakodalom, ahol négy-öt ember evett egy tálból. Hétköznapi étkezéseknél már a századforduló idején külön tányérokban ettek a családok tagjai. 290