Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

H. Szilasi Ágota: Költő és festő, irodalom és festészet. Tárkányi Béla és Kovács Mihály barátságáról

tasiájával kell azt kezelnie. Az a kritikus, aki költő módjára ír, megbízhatatlan; aki mint történetíró fest, béna, hideg, élvezhetetlen. Mivel a történet feladata tanítani, a művészé és a költőé pedig melegíteni és lelkesíteni... a művészetben az előadás maga a cél, és az előadandó tárgy csak eszköz nagy, általános, emberiségi eszmék megérzékelésére."

73 Mégis a történeti témákat feldolgozó festményeket gyakran érték olyan vádak, hogy túlságosan színpadias beállításúak, leíró, didaktikus jellegűek. Mindezek valóban rásüthetőek még olykor az ünnepelt művekre is. Ezen szándékosnak tekinthető megfogalmazási módnak az okát talán abban kereshetjük, hogy az alkotók az alapul szolgáló irodalmi mű hatásához ragaszkodva az összes kiaknázható jelentést, allegorikus tartalmat egyszerre akarták felmutatni. Ezeket a műveket szinte „olvasni" kellett, így minden részlet meghatározó fontossággal bírt, melyek allegóriákká, jelképekké, eszményekké álltak össze.

74 Tehát ez az az időszak, ahol a történeti festészet melegágyát keresnünk kell. A tatárdúlást vagy a török elleni vesztes csatákat megjelenítő művek a vérbefojtott szabadságharc felett érzett fájdalom jelölőivé, egyfajta emlékművekké váltak. A szunnyadó, elnyomott magyarság e képeken tanult meg újból lelkesedni és a képek látása vigasztalta a csüggedőket, bíztatta a reménykedőket. A Tarkányi és Kovács kapcsolatát bemutató írás nem pusztán bevezetésül szánt első része az előzményeket, az országos jelentőségű események szereplőit, az általános korhangulatot és a számukra adódó fórumukat felvázoló helyzetképet igyekezett felvillantani, mely nélkül nehezen érthető meg e két kiválasztott művész barátságának jelentősége, tetteiknek jellegzetessége. De úgy is fel lehetne a problémát vetni, hogy minden apró esemény, tett, szó, eszme, elkészült mű mely kettejük barátságából született, adalék azon színes kor még színesebbé, sokrétűbbé tételéhez, melyben éltek. Tarkányi Béla és Kovács Mihály „...örülj, hogy költész vagy, hiába minden erőlködés, csak a sárban marad az, kit az Istenek ki nem választottak." (Kovács Mihály leveléből Tarkányi Bélához Tarna-Eörs-ről 1852. december) A múlt századi festészetünk reformkori szakaszában induló Kovács Mihály (1818-1892), ki Európát bejárva végigtanulmányozott számtalan nagy képgyűjteményt, közel fél évszázadig alkotott. Átélte a nemzeti önállósodás s a társadalmi fejlődés reményteljes éveit, majd az 1848-as szabadságharc eseményeit s bukását, amelynek hatására a kialakuló nemzeti romantika magával hozta történeti festészetünk felemelkedését. Ez időszakban mély meggyőződéssel és őszinte eszmeiséggel telített müveivel jelentős sikereket ért el. Hosszú időt töltött külföldön s élete végére kissé megfáradva, a kiegyezés hozta újabb fellendülés éveiben, a polgárosodó művészeti folyamatokba már nehezen kapcsolódott be. Kovács Mihály tevékenysége 1849-től fonódott össze az egri értelmiségi körrel és az ottani mecenatúrával, hol Tarkányi Béla (1821-1886) személyében olyan támogatóra talált, ki honszeretetében is társa volt. 1848-ban az olasz és a magyar forradalom meghiúsította Kovács tervét, miszerint még 3 évet külföldön kívánt tölteni. Visszatért tehát párt73 HOLLÓS László, 1876. 13. 74 BASICS Beatrix, 1982. 53. 675