Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Veres Gábor: Népi jogszokások kutatása Heves megyében

Sajnálatos tény, hogy a monográfia nem készült el a tervezett formában, az akadémia megszűnése és a kutatógárda szétszóródása miatt. A jogéletről összegyűlt anyagot Csizmadia Andor 35 évvel a gyűjtést követően publikálta a Heves Megyei Levéltár Közleményeiben.

43 A tanulmány a jogi tagolásnak megfelelően dologi - kötelmi - családi - öröklési és büntetőjogi fejezetekben csoportosítja az összegyűjtött anyagot. Az 1948-as pétervásárai gyűjtést 1949-ben Ivádon Acsády György intézetigazgató, Csizmadia Andor jogakadémiai tanár, Kulcsár Kálmán joghallgató és Urbán Miklós adjunktus részvételével újabb követte. Ivád jogélete címmel ezt ugyancsak Csizmadia Andor publikálta 1979-ben. Mindkét munka elsősorban jogi szemléletű, a néprajz eredményeit alig veszi figyelembe. A Szociográfiai Intézetben a jogszokásgyűjtéssel egy időben mindössze egyetlen munka látott nyomtatásban napvilágot, 1947-ben Tóth Zoltán György révén.

44 A szerző fia dr. Tóth Józsefnek, aki 1930-tól az akadémia megszűnéséig dolgozott az intézményben, mint a közigazgatási tanszék vezetője, s ő volt a jogakadémia utolsó dékánja. A jogi pályán a családi hagyományokat folytató Tóth Zoltán György Pécsett az Erzsébet Tudományegyetemen doktorált 1945-ben. Egy évig aljegyzőként dolgozott az egri Polgármesteri Hivatalban. Ezt követően 1946 december 15-től került tanársegédként a Katolikus Jog és Államtudományi Kar magánjogi tanszékére (1. melléklet), ahol 1949 szeptember 30-ig volt alkalmazásban. Adjunktusi fokozatát 1948-ban szerezte meg. (2. melléklet) Egy néprajzi csoport, a barkók irányában végezte vizsgálatait. Munkahelyének 1949-ben történt megszüntetése után kutatásai is félbemaradtak. A barkók családjogi szokásai címmel tervezte következő kötetét, de ennek további sorsa ez ideig ismeretlen. Tóth Zoltán György a magánjogi tanszéken dolgozott, ez a jogág ebben az időben még kodifikálatlan, ezzel magyarázható a jogszokások felé történő orientálódása. Tételes jogi szabályozás nem lévén, a barkók életét ekkor még számtalan jogszokás rendezi. A szerzőnek alapos néprajzi ismeretekkel is rendelkeznie kellett a téma vizsgálatához, melyet a könyv első fejezete tanúsít. A néprajztudomány korabeli állásának megfelelően szintetizálta a népcsoportról felderített eredményeket. Ennek ismeretében jelölte meg a népcsoport határait, amit azóta a tudományos eredmények módosítottak. A palóc kutatással párhuzamosan jelent meg a Barkóság és népe

45 című monográfia, amely a legújabb kutatási eredményeket is figyelembe vette. Tóth Zoltán György könyvében a maga korában rendelkezésre álló adatok és a saját vizsgálatok összegzése után a barkóság határát a következő módon jelölte meg: délen Bélapátfalva — Mikófalva községek vonala, nyugaton Domaháza, keleten Dédes, Tardona, Mályinka, északon pedig a Sajó vonala. Paládi Kovács Attila ettől nagyobb területet vizsga ált.(2. térkép) Északon és délen a Barkóság határa a két szerzőnél közel megegyezik. Északon Bánréve, délen Mikófalva, Bekölce a vitás községek. Eltérés mutatkozik a keleti, de különösképpen a nyugati határvonal kérdésében. A vizsgálatok bővítették a Barkóságnak mondott területet, s a Gortva és a Tárna völgyében több községet vélnek ma már barkónak, mint a század közepén. A népcsoport ismertetést követő érdemi részben Tóth Zoltán György összehasonlító módszerrel tárja fel a barkók öröklési jogszokásait. A magyar nyelvterületen általánosnak ismert jogszokásokkal összevetve mutatja be a barkó jellegzetességeket az örökhagyó életében való osztás, a végrendeleti és törvényes öröklés, valamint az özvegyi jog témakörében. Sajnálatos, hogy a gyűjtésben és szakirodalmi tájékozottságban is alapos tanulmánynak nem lett folytatása a barkók népi jogéletének más területein. 43 CSIZMADIA Andor 1983. 64-81. 44 TÓTH Zoltán György 1947. 45 PALÁDI KOVÁCS Attila 1982. 499