Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Cs. Schwalm Edit: A hímzés tanulása. Mintakendők, feliratok textilek díszítőelemei Heves megyében

re készített hímzéseket. A hímzőspecialisták a saját faluközösségük, illetve kistájuk szokásrendjébe illeszkedő öltözet- és lakásfelszerelési tárgyakat varrtak, a helyi ízlésnek megfelelően. Minden egyes tárgy jelentéstartalmat hordozott, mely csak az ő számukra volt érthető. A kereskedelem révén városba került hímzések pedig pusztán dísztárgyakká válnak, elvesztik eredeti funkciójukat. Ezzel kezdődik tulajdonképpen a népi iparművészet kialakulása. Az alkotók - jelen esetben a varróasszonyok - már nem csak a saját - és közösségük használatára hímeznek. Az eladásra készülő terítők, kendők vagy más viseletdarabok eltérnek a maguknak varrottaktól. Gyakran eltávolodnak az eredeti forrástól is. Általában egységes mintakincs alakul ki, a motívumokat felnagyítják, az öltések is elnagyoltak. Alkalmanként a megrendelő a színezést is megváltoztatja. Az otthonra varrt daraboknál továbbra is megmarad az aprólékosabb kidolgozás, az egyéni variációk sokszínűsége. Néhány tájon, ahol igen gazdag és jellegzetes a hímzőkultúra, már a XIX. század végén megindult a kereskedelem. Kalotaszegen Gyarmati Zsigáné hozta divatba a varrottast s ismertette meg egész Európával, sőt a tengerentúllal, és azon fáradozott, hogy a hímzés háziipar legyen.

13 Eladásra elsősorban vagdalásos technikával készített kalotaszegi térítőket varrtak, melynek egyszerűbb öltéseit a kislányok készítették.

14 A Sárközben Ács Lipót tette meg az első lépéseket a kereskedelmi hasznosítás irányába. A főkötőhímzés ismereteinek felfrissítésére Öcsényben tanfolyamot indított, és háziipari munkatelepet létesített.

15 A matyó népművészetet a XX. század elején fedezte fel az idegenforgalom és a kereskedelem. A varrás néhány év alatt az asszonyok, lányok fontos kereseti forrásává vált.

16 Kalotaszegen és a matyóknál az a különleges helyzet alakult ki, hogy a varró specialisták továbbra is a hagyományos, a közösség elvárásai által megszabott viselet- és lakástextil díszítői maradtak (pl. Kalotaszegen: vállfűs ingvállak, Mezőkövesden vőlegényingek stb.). Az átlagos varrókészséget igénylő, kereskedelmi célra szánt darabokat pedig szinte mindenki varrta. A varrásért kapott pénz - különösen szegény családoknál - olyan fontos kereseti forrás volt, hogy a lányokat legtöbbször más munka alól is mentesítették a családtagok, hogy a bérmunka haladjon.

17 Nemcsak Mezőkövesden varrattak a kereskedők matyó hímzést. Helyszíni gyűjtéseinkből tudjuk, hogy a dél-hevesi falvakba (pl. Kömlő, vagy az eredetileg Borsod megyéhez tartozó Mezőszemere) rendszeres időközökben vitték a varrást vállaló asszonyoknak a vásznat és fonalat.

18 A matyó asszonyok nemcsak a kereskedőknek dolgoztak, ők maguk is vitték távolabbi vidékekre a varrásaikat. Heves megyében főleg Parádfürdőn árulták a matyó hímzéses blúzokat, mellényeket a fürdővendégek számára. Néha a falusiak is vettek tőlük egy-egy darabot, de nem használták fel a népviseletükben. Nógrád megyében viszont a matyó hímzéses mellény néhány falu viseletébe beépült.

19 Párádon, Recsken megrendelést is vállaltak a hímzésekre. S itt a bérvarrás egy újabb változatával találkozunk: 1. míg maguknak, a közösség által szabályozott normák sze13 GYARMATI Zsigáné 1896. 23-24. 14 KRESZ Mária 1949. 90-91. 15 FLÓRIÁN Mária 1994. 92. 16 FÜGEDI Márta 1981. 69-70. 17 KRESZ Mária 1949. 90-91., FÜGEDI Márta 1981. 69-72. 18 A mezőszemerei Zsiga Andrást pl. (sz. 1927) már 7 éves korában megtanította az édesanyja varrni, hogy segítsen neki a megrendelt hímzések elkészítésében. 19 KAPROS Márta szíves közlése 452