Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Viga Gyula: Néhány adalék a Közép-Tiszavidék hagyományos árucseréjéhez, különös tekintettel Tiszafüredre

„Volt, aki nem értett hozzá, annak bármit el lehetett adni. De aki értette, az alaposan megnézte a jószágot. Volt olyan ló, hogy már nem is tudott enni. Vagy nem volt már zápja, vagy ollós volt. A paraszt többsége is csak az első fogait nézte meg a lónak, de én mikor vettem - mindegy volt, ha kétéves csikó volt is - én először a pofáján két oldalt végighúztam a kezem. Ha ollós volt, akkor az alsó sor mellé ment a felső fognak. Amelyik malacállú volt, annak az alsó ajka előbbre állt a hátulsónál 2 ujjnyival. Már apittye elárulta, ha értett hozzá az ember! Ha a ló engedte felszedni a lábát, a hátsót is, akkor volt jó járású."

15 Voltak cigány közvetítők, csenzárok is, akik mittat (közvetítő díj) kaptak, ha segítettek eladni a jószágot. Volt ilyen füredi cigány is: kiöltözve jött-ment a vásárban. A parasztok néha odaadtak nekik egy-egy lovat eladásra: elegánsak voltak, néha meg nem mondta volna senki róluk, hogy cigányok, s úgy kínálták az állatot, mintha a saját gazdaságukból származott volna. A poroszlói útnál, ahol a kisbíró is lakott, a község épületében volt fenntartva egy helyiség, abban írta 3-4 ember is a passzusokat állatvásár idején. Nagy volt a forgalom, az állatvásár igazi ünnepe volt a tiszafüredi gazdálkodóknak. A gabona- és más terménykereskedelem az emlékezetben megragadható időszakban már lényegében kiszorult a vásárokról. Több terménykereskedő is volt Tiszafüreden, ők vásárolták fel a búzát csakúgy, mint az 1930-40-es években jelentős haszonnal termesztett lucerna- és vörösheremagot. Az 1930-as években még fel-felbukkantak a gabonás hajók a Tiszán, amelyekbe tömegesen töltötték a síkvidék gabonáját. A helybeli iparosok lényegében minden kézműves termékkel ellátták a füredieket: kötélverőtől szíjgyártóig, kerékgyártótól kalaposig mindenféle kézműves rendelkezésére állt. A vásári sátrak kínálták a helybeli paraszt- és pásztor-viselet legtöbb kellékét is. Tevékenységük egyik-másik esetben túlért Tiszafüred határán: általában helybéli parasztfuvarosok szállították portékájukat más alföldi vásárba. Az iparcikkek értékesítésében igen gyakran érintkezik egymással az árucsere szervezett és spontán formája, illetve a vásározók és a vándorárusok tevékenysége. A kerámiatárgyak esetében pl. a tiszafüredi kerámia XX. századi lehanyatlásának is köszönhető,

16 hogy a mezőváros vásárain Mezőtúr és Túrkeve fazekasainak portékái voltak jelen nagy mennyiségben. (Az előzőek készítményei azt jelezték, hogy az alföldi műhely is túljutott virágkorán.) A legidősebbek emlékeznek rá, hogy a felvidéki tótok burcsikos (ponyvás) szekereken hozták a mázatlan edényeket, köztük a nagy, 25 literes vászonfazekakat. A vásáron azonban a két háború között már főleg csak a közeli műhelyek tejes- és vizeskorsói, tésztaszűrői, csirkeitatói, virágcserepei jelentek meg. Az igényesebb kerámiaárut Rubistán Kóbi zsidó kereskedő hozta a füredieknek Mezőtúrról. A vásárokon is meg-megjelentek, de házaltak is portékájukkal a Bükk-vidék faeszköz készítői. A noszvajiak, bogácsiak, bükkzsérciek, cserépfalusiak favillát, jármot, seprűket árultak, de hoztak gereblyét, brügöt (tarlógereblye), szénahordó rudat, sőt, még összeállítható disznósólat is (lásd még alább). A különböző vándorárusok közül általában él az idősebb adatközlők emlékezetében a bosnyák alakja. Tálca volt a nyakukba akasztva, arról árultak bicskát, tűt, gyerekjátékot, borotvát, kést, fésűt, pipát. Jellegzetesnek tartják viselkedésükben, hogy mindenkit sógornak szólítottak. '

7 15 Pallagi Imre, szül. 1907. 16 FÜVESSY Anikó 1993. 133-144. 17 Összegzőén: DANKÓ Imre 1982. 105-110 441