Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1997)

Petercsák Tivadar: Bárd, fejsze, fűrész. A fakitermelés eszközei

az Északi-középhegység több vidékén szívesen alkalmazták az 1 méter hosszú kávás fürészt, mert ez egyúttal mérőeszközként is szolgált daraboláskor. A darabolás nélkülözhetetlen eszköze a három- vagy négylábú bak. Az erdőre menet a hegyközi favágók a nagyfűrészt kör alakban összehajtották, a fogójánál dróttal vagy madzaggal összekötötték, majd a hátukra vett tarisznyára akasztották, úgy, hogy a fogói felfelé, a fogai pedig hátrafelé nézzenek. A kisfűrészt szabadon vagy ronggyal becsavarva vállra véve szállították.

56 К fűrész kifejezést a favágó csoport megnevezésére is használják. Vágáshután „öthat fűrész dolgozott egy lénijában". Felsőtárkányban az 1930-as évek elejei nagy fakitermelés idején „egyszerre 150-160 fűrész dolgozott."

57 A kifejezés ismert a Bakonyban és a Baja környéki erdővágók nyelvében is.

58 A fűrész mint munkacsoport megnevezés kapcsolatban állhat a páros munkát igénylő nagyfürész elterjedésével. Hasonlít a középkori bárdalja kifejezéshez, amely alatt akkora erdőterületet értettek, amennyit egy ember egy nap alatt kivághatott. Esetünkben a páros munkaeszköz nem területet, hanem munkacsoportot jelöl. Hegyi Imre a Bakonyban a motorfűrész elterjedésével kapcsolatban is megfigyelte ugyanezt: motor az egy motorfürésszel dolgozó munkacsoport neve.

59 A történeti adatok tanúsága szerint Magyarországon a középkorban a fakitermelés eszköze a bárd és a fejsze volt. A differenciálódás eredményeként a bárd a famegmunkálás praktikus eszköze, a fejsze pedig a fakitermelés szerszáma lett. A

XVIII. századig az erdei favágómunkát kizárólag fejszével végezték. A nyugat-európai erdészeti technológiai ismeretek és az okszerű erdőgazdálkodás hatására Magyarországon Mária Terézia 1771ben, II. József pedig 1781-ben szorgalmazta a fejsze helyett a praktikusabb és termelékenyebb fűrész használatát. Az új eszköz a XIX. század során terjedt el az ország különböző tájainak uradalmaiban. Használatát még a század második felében is azzal ösztönözték, hogy a fűrésszel dolgozóknak magasabb munkabért fizettek. A néprajzi adatközlések és a recens gyűjtések alapján úgy vélem, hogy a XIX—XX. század fordulóján a fejsze és a fűrész egyaránt használatos favágó munkaeszköz Magyarországon. A 15-18 cm-nél vékonyabb fatörzseket továbbra is a különféle helyi elnevezésekkel illetett fejszével vágják ki, az ennél vastagabbaknál viszont kétféle művelet és eszköz használata jellemző. Első mozzanatként a párban dolgozó favágók fejszével a döntés irányában V-alakú nyílást metszenek ki a fa törzséből 20-30 cm magasságban, majd a másik oldalról a nagyfűrésszel a kimetszés felett befűrészelik. A két ember munkaerejét igénylő nagyfűrész mellett a 8-10 cm alatti vastagságú fák darabolásánál használatos a kisfűrész, amellyel egy ember is dolgozhat. A fűrész mint favágó eszköz fontosságát jelzi az is, hogy a fakitermelő bandák, csoportok legkisebb egységének a megjelölésére is használják a XX. század során. A korábban fejszével is kettesben dolgozó pár munkacsoport elnevezést а fűrész váltja fel. A folyamat utolsó állomása a XX. század közepén a motorfűrésszel dolgozó favágócsoport motor megnevezése. 56 Saját gyűjtés 1972. 57 Saját gyűjtés 1972., 1983. De ismert Egerbocson, Kovácsvágáson, Vágáshután, Baskón. 58 HEGYI Imre 1978. 49., SÓLYMOS Ede 1958. 464. 59 PETERCSÁK Tivadar 1992. 134-135., HEGYI Imre 1978. 49. 433