Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Krupa András: A mátrai szlovákok jeles napjai a XX. század második felében

nek, s gyakorlatuk halványodik. A vacsora előkészítése, lebonyolítása közben alkalmazott praktikák összetett képet alkotnak ugyan, mégis napjainkban e falvak karácsonyi szokáskomplexuma szegényesebb a többi hazai szlovák településhez viszonyítva. A karácsonyeste itteni neve egyértelműen utal arra, hogy ez az alkalom a bőséget kell, hogy tükrözze: St'edrí vecer - bővedeste. S arra is törekedtek, hogy a vacsora valóban bőséges legyen. Akkor kezdtek vacsorázni - számos vidékhez hasonlóan -, amikor az első csillag feljött, illetőleg amikor harangozni kezdtek az esti misére. Ez mindig hat órakor volt. Régebben a leventés legények, az erdészek ugyanebben az időben lövöldöztek is. A harangszó hallatán Mátraszentimrén a ház legidősebb lakója, adatközlőnk nagyanyja így szólt: Üetl, hibajt'e, bud'eme vecerat'! (Gyerekek, gyertek, vacsorázunk!) A vacsora előtt a hazai szlovákoknál általában alkalmazott eljárások századunkban elmaradtak, a kezdés hasonlóvá vált a mindennapi vacsorakezdethez. Az alábbi rituális eljárások azonban az idősek körében még szokásban voltak: Minden vacsoraételt feltettek az asztalra. A háziasszony nem állhatott fel a vacsora tartama alatt, ülnie kellett a jó kotlókért (abi mala v léte kloki). Napjainkban a legtöbb családnál a háziasszony anélkül tartotta meg a kötelező asztalnál ülést, hogy tudta volna az okát. Funkció nélküli formális elemmé vált, csak a szokás tradicionális ereje éltette még egy ideig, de lényegében elhalt szokáselemnek tekinthető. Az ünnepi vacsorát imával kezdték, utána lehetőleg gyenge édes pálinkát ittak, a gyerekek is kaptak belőle egy hörpintést. Majd - mint fentebb írtuk - fokhagymát ettek. A család valamelyik idős tagja osztotta el a gerezdeket, és kis darab kenyérrel fogyasztották. Egyes családoknál a megtisztított gerezdeket az asztalra rakták, s onnan vett magának mindenki egyet-egyet. Ha valaki közülük nem is szerette, legalább bele kellett harapni és meg kellett ízlelnie (s toho musel odhriznut'). Mindenütt egyformán azért ették, hogy távol tartsák a boszorkányt a háztól, nehogy bejöhessen (zebi heprisla do chizi). A Luca napi és a karácsonyesti boszorkányelhárító eljárások mai intenzitása mind a három községben a boszorkányhitnek napjainkig tartó aktivitásáról tanúskodnak. A böjtös vacsora két elmaradhatatlan étele a rántásos bableves (zaprazená fazula) és a habart gombaleves (natrepané hríbi). Majd mákosgubát (opekance - magyar nevét is idézik: mákosgubó) ettek, amelyet mézzel vagy cukorral (z medom a cukrom) édesítettek. Záróételként különböző töltelékű tekercset fogyasztottak. Ezeket archaikusabb elnevezéssel egyöntetűen kolác-пак nevezték. A töltelék alapján esetleg jelzővel illették: koláce z lekvárom, ze sírom, z mákom (lekváros-, túrós-, mákostekercs). Formáját is pontosították: Takí, ako bejgli. Zakruit'ila stará mama aj makoví, aj siroví, aj lekvároví. (Olyan ez mint a bejgli. A nagymama mákosat, túrósat és lekvárosat tekert.) Az egyik mátraszentlászlói adatközlőnk - az alföldi szlovák településekhez hasonlóan - a tekercset a töltelék alapján nevezte meg: Makovníka bolo, aj sirovhík, aj lekvárhík, zakrút'ení sirovhík. (Volt mákos- és túróstekercs és lekvárostekercs, túróstekercs.) Újabban a böjtöt elhagyó családoknál töltöttkáposztát (kapusta zavíjanka) is főztek. Ez a fogás a két világháború között a hazai szlovákság egyik legáltalánosabb karácsonyi ünnepi eledele lett. Napjainkban a vizsgált helységekben is egyre elterjedtebbé válik, elhagyják a hagyományos étrendet, legtöbb helyen rántott húst, rántott csirkét és sült kacsát tálalnak ünnepi fogásként. A mátraszentistváni üdülőkben viszont - mivel helybeliek a szakácsnők - igyekeznek megtartani a hagyományos karácsonyi és szilveszteri ételeket, annál is inkább, mert a vendégek szívesen fogadják. Mátraszentlászlón karácsonykor kocsonyát is főznek (ezt megismétlik húsvétkor, pünkösdkor is). 310