Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Krupa András: A mátrai szlovákok jeles napjai a XX. század második felében

leg nem találhatók? S ha összehasonlító adatokból nem tudnánk, hogy ezek alkotórészei voltak népi kultúrájuknak, akár el is fogadhatnánk az adatszolgáltatók sokszor tagadó véleményét. Mindezek megnyilvánulása nyomán milyen népi magatartás, emocionális és racionális egyéni vagy kollektív tudatbeli tényezők idézik elő a fennmaradást, az emlékezetbeliséget, ill. az elfelejtést? Milyen szubjektív és objektív okok járulhatnak e sajátosan hullámzó folyamathoz, a maradás és az elhagyás véletlenszerűnek tűnő fekete-fehér kockáihoz? * * * A téli időszak kezdetére és az új év előjelzésére számos későőszi nap utal népi kalendáriumukban. Voltaképpen a múlt és a jövő határán az elmúlás és az élet mezsgyéjén kapott helyett az élők közül eltávozottakra emlékező két jeles nap, a mindenszentek (nov. 1.) és a halottak napja (nov. 2.), mely egyúttal sok szlovák településen a mezőgazdasági munkák befejezésének végső határnapja is. Ez utóbbin kívül ezeket a napokat közvetlen hivatkozások nem kapcsolják a télhez, ennek ellenére a téli szokáskör élén tárgyaljuk őket, mert tartalmuk, az egykor létezőkre való bensőséges megemlékezés részint a mai népi magatartás, felfogás pontos tükörképét nyújtja, másrészt lényegében azonos a téli évszakról elfogadott népi értelmezéssel, csupán az egyik az embernek, a másik a természet „halálának" a jelképe. S amiként az elhunytak előtti tisztelgés népi hitbeli és vallási nézetei magukba foglalják feltámadásuk lehetőségét, a tél népi felfogása is magában hordozza a természet újjászületésének a képzetét. Igen fontos megnyilvánulás, hogy míg a jeles napokhoz kötött számos szokás elhal, a halottakra való emlékezés szokását ma is általánosan gyakorolják. Voltaképpen most is a tradicionális szokásrend szigorú szabályai alapján megtartott, a közösség által ellenőrzött élő szokás, s évről évre erősödve az egész közösséget átfogó szokássá válik. Különösen a jeles napok szokásrendjében, de a többi még meglévőnél is, két tényező rendkívül döntő szerepet kapott. Lényegében mindkettő megtalálható a korábbi struktúrában is, de másodlagos jelentősége volt, ez pedig a) etikai, b) pszichikai-emocionális összetevő. A kettő külön-külön is kifejti hatását, megfigyelhető éles elhatárolódásuk is, de rendszerint egymásba hatolhatnak, egymást erősítik. Oka az, hogy a mai ember szemléletében, világképében a természetfeletti, transzcendens elemek háttérbe szorulnak, helyükbe az első helyre az ember életében természetesen megnyilvánuló jelenségek nyomulnak. Vagy azért, mert pozitív sztereotípiaként beépültek mindennapjaiba, és szinte akarva-akaratlanul kínálják magukat, vagy pedig azért, mert - az előbbiekkel paradox ellentétként - érzi a hiányukat, és hogy magáénak tudhassa, az év egyes napjain összesűrítve pótolni, ill. pótoltatni kívánja őket. A halottak ünnepén mégsem pótmagatartásról, -cselekvésről van szó, bár látszólag ilyen tényezők is dominálnak (voltaképpen az ősök iránti tisztelet kötelezettségének a mindenszentek napján tesznek eleget). Nem tagadhatjuk, a szokásnak kétségkívül ilyen mozgató elemei is vannak. De nem hanyagolható el a közösségnek a háttérben meghúzódó (vagy ha úgy tetszik: előtérben levő) árgus ellenőrzése sem. Azt is állíthatjuk, hogy minden most élő szokás megtartásakor - a korábbi hagyományokon alapulva - hellyel-közzel a közösség még fontos szerepet vállal (lakodalomkor, temetéskor stb.), melynek azonban napjainkban különbözőek a fokozatai. Mindezzel együtt az elmaradhatatlan formai elemek keretébe ágyazódva (pl. mindenszentekkor: sírrendbehozatal, koszorú-, virágcsokorvivés, gyertyagyújtás stb.) 304