Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Petercsák Tivadar: Földesúri szabályozás és népi gyakorlat az egri hóstyák erdőhasználatában

1775-ben a hatvani hóstya kettő, 1800-ban három, 1823-ban pedig négy részre. Ettől kezdve 12 fertálymestere volt a városnak.

5 Dolgozatunkban e sajátos jogállású város kiterjedt külvárosaiban élő lakosság erdőhasználatának népi gyakorlatát vizsgáljuk meg a XVIII. század közepétől a XIX. század elejéig terjedő időszakban. Erre a Heves Megyei Levéltárban található dokumentumok, iratok nyújtanak lehetőséget.

6 A XVIII. század közepétől Magyarországon általános tendencia, hogy az allodiális gazdálkodás megerősödése, a földesúri jövedelmek fokozása és a központi erdővédő intézkedések korlátozzák a jobbágyok erdőhasználatát. Ezért fontos a fenti időhatárok között megvizsgálni, hogy egy püspöki mezővárosban hogyan érvényesült a földesúri szabályozás és az ennek kivédésére történő népi gyakorlat. A jobbágyok és zsellérek erdőhasználatáról jóval többet tudunk, mint a mezővárosokéról. Ez utóbbi gyakorlatra Érsekújvár, Gyöngyös, Békés mezővárosok, illetve Debrecen szabad királyi város példáját említhetjük.

7 Egerben a XVIII. század elején a borból szedett kilenced és tized jobban jövedelmezett a püspök földesúrnak, mint a gabonadézsma, ezért Erdődy Gábor püspök (1715-1744) arra ösztönözte a várost, hogy a lakosok úrbéri szántóföldjeiket szőlővel telepítsék be. Ugyanakkor hatalmas erdőterületeket irtottak ki szőlő alá.

8 Bél Mátyás 1730-ban már azt tapasztalja, hogy „...nehézségek vannak a tűzifa beszerzés körül, miután a városnak nincs erdeje. Az erdős hegyvidék itt van a közelben, mégis ha télen nem akar fagyoskodni, pénzen veszi meg a tűzifát."

9 A korábban szabad faizási lehetőséget nemcsak a városi erdő hiánya akadályozta, de a város körüli uradalmi (püspöki-káptalani) erdőkben az 1730-as évektől a földesurak egyre inkább korlátozták a tűzifa saját célra való szedését is. A tilalom ellenére gyakoriak voltak a falopások, és ezek révén robbant ki az első paraszti ellenállás a püspökséggel és a városi tanáccsal szemben 1745-ben.

10 Barkóczy Ferenc püspök-földesúr 1750-ben szabályozta a tüzifahordás rendjét a gyalogosok, a szánkások és fogatosok részére. „Először Valaki ezen engedelmünkkel élni kíván, magát előbb Egri Tiszttartóknál jelentse, ki is az ilyenek neveit fel jegyezvén, azokat két rendben ossza, egyékébe tudniillik azokat, kik marhákkal bírván, Tarkányi erdeinkrül nevezett szerint a Hárskút tájékárúi, Hidegkút völgyérül, és Veres kő völgyérül fát fognak hordani. Ezek azért ha a nevezett helyekrül száraz és esett fát akarnak hozni, minden vonó marhátul fizetni fognak három polturát... Mindazonáltal kinek kinek különösen a nevezett helyekre sem légyen szabad menni, ha engedelmünket el veszteni nem akarják, járjanak mindnyájan edgyütt; de akkor is minek előtte meg indullyanak; előbb egy nappal Tiszttartónknál jelenesek magokat, ... az uraság emberének kötelessége lészen az említett Tiszttartónktúl kiadott czédulákat Tárkányba megolvasni, a vonó marhákat számba venni, nem különben midőn az Erdőrül terhelve vissza térnek, újabban is mind a szekereket, mind pedig a vonó marhákat megszámlálni, úgy hasonlóképpen a szekereken lévő fát is megvizsgálni, mellyeken ha az engedelem ellen nyerss так termő fa találtattnék, 5 BREZNAY Imre 1907. 10-11., LÖFFLER Erzsébet 1981. 90. 6 Az Egri Érsekség Gazdasági Levéltára és Eger város iratai. 7 SZŐKE Béla 1954. 222-227., FILEP Antal 1989. 94-138., PETERCSÁK Tivadar 1984. 457-506., 1994. 43-55., PENYIGEY Dénes 1980. 8 SZÁNTÓ Imre 1955. 15. 9 BÉL Mátyás 1968. 68. 10 NAGY József 1978. 221-222., SZÁNTÓ Imre 1954. 23. 274