Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Bakó Ferenc: Borpincék történeti-néprajzi kutatása a Felföldön

Visszatérve az alaprajz leírásának elejére, megállapíthatjuk, hogy melyek voltak az egykori püspöki pince „régi", tehát az átalakítás megkezdése előtti részei. Feltétlenül ilyen az I jelzésű kis terem - külön bejárattal -, aminek magyarázata ez: „Nagy bolthajtása annak a pincének, ahol a nagyhordók vannak". A H az előbbiből elágazó, oldalsó pince, ami szűkebb az új В pincénél. Réginek mondja a magyarázat а С termet is a „közbülső oszloppal", de a bejáró nyaktag szélessége megegyező az új, В szárnyéval. Régi lehet a kúthoz vezető átjáró (D) és maga a kút (E), és végül régi még a kút két oldalán látható két rövid ág (P) is. 2. Kétségtelen, hogy az előbb elemzett, 1710 után készült vázlat nagy vonalakban beszámol a püspöki Főpincében akkor már előrehaladott munkálatokról és megfogalmazza a szükségesnek tartott bővítéseket. Ezek Barkóczy Ferenc püspöksége alatt következtek be és nagyon valószínű, hogy a Csór István egri érseki kulcsár által rajzolt 1807-es alaprajz ezt a helyzetet rögzíti. Emellett ábrázol azonban olyan pincerészeket is, amelyek a korábbi példányon egyáltalán nem, vagy csak sematikusan szerepelnek. Csór István is jelmagyarázatot mellékel, amelyben előadja, hogy rajza nem szakszerű, de a helyzetet híven és pontosan igyekszik feltüntetni. A fehér papírra feketével húzott vonalak mellett színeseket is alkalmazott: sárgával a pince külső határait és belül a természetes kőből meghagyott pilléreket, tömböket; vörössel a szellőzőlyukakat és a lépcsőket; kék színnel pedig a vízlevezető árkokat, ha pedig a kék mellé fekete vonal is került, akkor a kanális a föld alatt folyik. Az alaprajzon feltüntetett számok (1-57) és betűk (a-n) segítségével alaposabb ismereteket kaphatunk a pince szerkezetéről, részeiről, a benne tárolt italokról stb. A pince méreteire, használhatóságára jellemző az alaprajzról leolvasható néhány adat. Számos kapuja, a külvilággal való összeköttetést szolgáló kijárata közül legfontosabb a déli oldalon elhelyezett nagykapu, előtte udvar, mint a rakodás, szállítás színtere. Az udvaron tűzhellyel felszerelt ecetfőző konyha, népi nevén „tüzellő", ecetkamra és a kulcsárszoba volt, valamennyi tufakőbe vájva. A nagykapuval egy irányba nyílt egy másik kijárat (30+f) a rezidencia alatt, a külső udvarban; még egy kijárat az „agg papok háza" alatt (f) és egy a konyhapincén (e) volt. Voltak ajtók, kapuk, kerítések a pince belső terében is, az egyes részek elválasztása végett: a Vörös-pince bejáratánál (9+10); a Nagypince és a Vörös-pince között (13+23); a Pálinka-pincén (g) és a Tokaji-pincén (h). Megemlítendő, hogy a Főpince hatalmas belső terének szellőztetése és víztelenítése a kor körülményei között korszerű volt. A mennyezeteken 14 szellőzőnyílás, „léleklyuk" és egy „ablakforma", vagyis az oldalfalba vájt szellőző biztosította a friss levegőt. A víz már a XVIII. század közepén is rontotta a pincék minőségét. Egerben a teraszokról számos vízmosás, ér igyekezett a patakmeder felé és maga a talajvíz is veszélyeztette a pincéket. A püspöki Főpince kialakításakor - de talán előbb is - a Hajdúhegy felől lefolyó egyik vízeret az 51+52. sz. ágakon keresztül bevezették és sekély vájaton át terelték a főbejárat, a nagykapu (1) irányába.

44 A nyugati részben ettől függetlenül kialakítottak egy „sírforma" árkot, ahová „a kanális vize befolyt", s ezt a térképen i jelzéssel a XVIII. századi előtérben találtam 44 KLEB Béla 1978. 206. 266