Agria 31.-32. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1995-1996)

Horváth László: Adatok a gyöngyösi temetők kultúrhistóriájához

A felirat többi része jelenleg földalatt van. Ezt a temetőrészt kitakarítva, rend­szeresen karbantartva feltétlen védelemre javasoltam. A mai Magyarország területén mindenképpen ritkaságnak számító görög ortodox arnót temetőrész talán egyszer éke lehet a város ezen sírkertjének. A temetők pusztulása A húsz-harminc évvel ezelőtti gyöngyösi temetői állapotokat részint a Vargha László hagyaték, részint a reformátusok korábbi részletes felmérése alapján össze­vethető a mai helyzettel. A temetők állapota az utóbbi évtizedekben is sokat rom­lott. Ez alatt nemcsak az elgazosodást értem, s főleg nem azt, hisz kellő munkará­fordítással ezt néhány hónap alatt föl lehetne számolni. Amit nem lehet már pótolni, az a megsemmisült, megsemmisített és eltulajdonított sírkövek sokasága. S mivel a felsővárosi temetőrészek mindig is jobban a figyelem középpontjában álltak, ezért a „márvány-piac" is inkább az alsóvárosira volt jellemző. Példának megemlítem, hogy Vargha László 1963-64. évi temetőbejárásai során megemlített sírkövek meghatáro­zó része egyszerűen nincs meg. A pusztítás másik tragikus példája, hogy még a '60­as évek végén is sértetlenül állt a Vachott-testvérek szüleinek sírköve a református temetőben (a család evangélikus volt), ám egy vandál kőműves egyszerűen össze­törte, s egy általa készített sír alapjában, mint tört követ használta fel. Morbid pil­lanatai is voltak a temetők pusztulásának. A temető gondnoka és mások is arra az időszakra emlékeztek vissza, mikor a „Gyújtsd a vasat és a fémet!" mozgalom fel­tüzelt, megtévesztett úttörői, a kriptarácstól a fémfeszületig - egymással versenyez­ve - fosztották ki a temetőket egy-egy vasgyüjtés alkalmával. Érdemes megemlékeznünk a gyöngyösi temetők XIX-XX. századi állapotáról is. Temetőink elhanyagoltsága nem a XX. században kezdődött. A korábbi száza­dok emberei más jellegű kapcsolatban álltak a halállal, a halottal, a sírokkal és a temetőkkel. Érdekes kettősség figyelhető meg a korabeli temetkezési szokásoknál. A források egy része azt mutatja, hogy különös tisztessége volt a halottnak. Erre jó példa lehet a Felsővárosi Plébánián - Guba Pál jóvoltából -, mind a mai napig megőrzött vastagszűrposztó céhbeli Holtak Lajstroma. Maga a könyv is az elhunyt iránti tisztelet és kegyeletes emlékezés céljára létesült. Magában foglalja a gyön­gyösi céhtársulat elhalt 143 tagjának nevét 67 lapon följegyezve. A temetés alkal­mával ezt a könyvet és egy erre a célra készíttetett keresztet a koporsóra helyez­ték. A tagtársak hosszú és fegyelmezett sorban kísérték a megboldogultat a sírhoz. Itt a céhmester vezetésével és közös imával búcsúztak a társuktól. Sőt még más­nap is testületileg vettek részt az elhunyt nyugalmáért felajánlott szentmisén. Ez az időszak, a XIX. század első fele a vallási társulatok és a temetkezési társula­tok egyik fénykora is. Az ilyen „temetkezési" társulatok gyöngyösi története egyenlőre feldolgozatlan. A gyöngyösi Szeplőtelen Fogantatás Társulat esete jól példázza a funkció XX. szá­zadi továbbélését. Jól látszik, hogy a társulati tag legfontosabb szolgálata épp az el­hunyt tagtárs temetésére való kivonulás volt. Ez a „végtisztességadás" aztán megil­lette a tagokat, sőt azok feleségét, gyerekeit is. 23 Sajnos, a még létező társulatok is kiöregedtek. Egyre ritkább a „kirukkolás". Pedig ezzel végérvényesen több évszáza­dos gyakorlatot és szokásokat búcsúztat el a város. 23 VÁRALLYAYNÉ Hatala Emese 1995. 200

Next

/
Thumbnails
Contents