Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

D. Matuz Edit–Sz. Kállay Ágota: Késő bronzkori – kora vaskori településrészlet Mátraszentimre–Ágasváron

tőiből kerültek elő. Ez a kyjaticei népesség a szkítakori lakosság részévé vált, hatása a korai szkíta anyagban is megfigyelhető. A sztyeppéi kimmer kultúrkörből származó mezőcsáti népesség számára az edényeket a helyi (kyjaticei, gávai) fazekasok készítet­ték. A preszkíta temetők nagy része az i. e. 8. századra datálható, de használatuk az i. e. 7. század első felében is tartott. 36 Patek Erzsébet a Füzesabony-mezőcsáti csoportot а На В periódusra, az É-ma­gyarországi anyagot az i. e. 9-8. századra keltezi. 37 Szabó János Győző felvetette, hogy a mezőcsáti műveltség korai szakaszában jelentős mértékű keveredéssel számolhatunk a kyjaticei kultúra és a mezőcsáti csoport között, tehát ez utóbbi kialakulásában a helyi őslakosság alkotólag vett részt. 38 Furmánek szerint a kyjaticei kultúra Szlovákia hegyes területein а На В végéig, a Hallstatt-kor kezdetéig élt, hanyatlását nem a keleti típusú etnikum megjelenésével (a mezőcsáti kultúra a szlovákiai hegyes részt nem érte el), hanem klimatikus változással hozza összefüggésbe. 39 A kerámiaanyag vizsgálatánál láttuk, hogy formáink és díszítőelemeink nagy része megtalálható a kyjaticei kultúra anyagában, illetve a mezőcsáti csoport kyjaticei típuso­kat felhasználó sírleletei között. Tehát ezeket a típusokat vette át, illetve használta a preszkíta népesség, majd megjelent a korai szkíta anyagban is. Keleti típusú tárgyakat nem találtunk a lelőhelyen, ami konkrét kereskedelmi kapcsolatra, esetleg keleti etni­kum ittlétére utalna. A leletanyag a kyjaticei kultúra III., utolsó fázisát képviseli, a preszkíta időszak kezdetén a hegyekben elzártan, elszigetelten továbbélő lakosság hagyatéka. A mátraszentimrei házat a Ha B 3 periódusban, az i. e. 8. században építették fel és lakták készítői. IRODALOM Rövidítések Agria Agria. Az Egri Múzeum Évkönyve (Eger) Arch Ért Archeológiai Értesítő BAR-IS Brithis Archeological Reports - International Series (Supplementary) (Oxford) Diss Pann Dissertationes Pannonicae F.á. Fenékátmérő Fol Arch Folia Archaeologica (Budapest) Font Arch Hung Fontes Archeologici Hungáriáé EMÉ Az Egri Múzeum Évkönyve (Eger) Hasátm. Hasátmérő HOME A Herman Ottó Múzeum Évkönyve (Miskolc) M. Magasság MFMÉ A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (Szeged) Mitt Arch Inst Mitteilungen der Archäologischen Institut der Ungarischen Akademie der Wissentschaften NMMÉ Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve (Salgótarján) Rég. Füz. Régészeti Füzetek SbCSSA Sborník Ceskoslovenské Spolecnosti Archeologické (Brno) SLA Slovenská Archeológia (Bratislava) Sz.á. Szájátmérő 36. KEMENCZEI Tibor 1970., 1984. 47., 57., 94-95., Uő.: 1989. 66-70. 37. PATEK Erzsébet 1987. 23-55., Uő.: 1989/90. 71-73. 38. SZABÓ János Győző 1969. 74. 39. FURMÁNEK, Václav 1987. 317., 322. 40. Megköszönöm dr. Kemenczei Tibornak segítségét, hasznos tanácsait, lektori munkáját. 62

Next

/
Thumbnails
Contents