Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából

Egyáltalán nem mindegy, hogy adott téma kapcsán csak egy-két régió vagy népcsoport esetében, avagy sok-sok adatra, a térbeli és az időbeni terjedést, a jelenség életét is elemző tanulmányra. A négy kötet fejezeteit áttekintve és Bakó Ferenc összegző dolgozatát is elolvasva világosabban áll előttünk a Felföld, mint történeti és kulturális régió, s azon belül az északi népterület tagoltsága. Örömömre szolgál, hogy Bakó Ferenc elfogadta A Barkóság és népe (Miskolc 1982) с kötetem összegző fejezetének szemléletét, kategóriáit, s hasonló szellemben gondolkodott a népcsoportok és a népi kultúra kapcsolatrendszeréről, térbeli tagolódásáról a vizsgált térségben. A tematikus dolgozatokból és az összefoglalásból kibontakozik a Palócföldön belüli kistáji, sőt mikrotáji tagoltság is. E kötetekre építve megalapozottabban ítélhetők meg a palóc népcsoport és a vizsgált regionális kultúra karaktervonásai, „etnikus specifikumai", illetve tájspecifikus jellegzetességei. Ezekről akár leltár is készülhetett volna, de nem ez a lényeg és a cél. Nem az ilyen jelenségek számszerű összege határozza meg a struktúrát, fejezi ki a kultúra vagy az azt hordozó, éltető népcsoport sajátos alkatát. [Ezt a kérdést Ruth Benedict és mások nyomán egy régebbi konferencia már alaposan megvitatta. Vö. Gunda Béla: A kultúra integrációja és az etnikai csoportok alakulása. Műveltség és Hagyomány V (1963) 3-24.] A mű és a vállalkozás számadatai imponálóak, hiszen a négy kötet 2760 nyomtatott oldalt tesz ki, teljes terjedelme 172 nyomdai ív. Ezzel vetekedő eredmény a Palóc archívum, amelynek csak a kézirattári részlege több mint 60 000 oldalt tesz ki, amit kiegészít a hatalmas tömegű fotó, rajz, műszaki felmérés, ami a jövőbeni kutatások számára rendelkezésre áll az egri Dobó István Múzeumban. Az archívum értékét növeli, hogy anyagának java szisztematizált, kérdőíves felvétel, ami a későbbiekben lehetőséget fog nyújtani különféle számítógépes elemzésekhez is. Fontosnak vélem, hogy az ún. „palóckutatás" az 1970-80-as években - azaz a Magyar Néprajzi Atlasz terepmunkálatainak lezárása után - a legjelentősebb hazai terepkutatás volt. A kérdőíves, tematikus felvételekbe sok kezdő gyűjtő, diák és egyetemi hallgató kapcsolódhatott be, s ezen keresztül tanulta a terepmunka fortélyait, ismerkedett a néprajz kutatási módszereivel és a szak által vizsgált valósággal. Olyan időszakban, mikor a terepmunka sajnálatosan megcsappant a hazai néprajzban, az északi népterületnek ez a nagy néprajzi felderítése különösen fontos vállalkozás volt. (Örvendetes, hogy azóta sem szakadt meg a terepkutatás, csupán kicsit északabbra, Gömörbe tevődött át a súlypontja!) Nem hagyható figyelmen kívül az a haszon sem, amit a tudományon, oktatáson, közművelődésen túlmenően a térség népének hoz a Palócok négy kötete. Ma még meg sem ítélhető jelentősége a könyv szereplői, г palócok számára. Vélhetően erősíti azonosulásukat szülőföldjükkel és népcsoportjukkal, ráébreszti őket népi kultúrájuk szépségére, hagyományaik, kulturális örökségük értékeire. Mindig úgy gondoltam, hogy a regionális, illetve a népcsoporttudat valami többlet, ráadás a nemzeti, etnikai identitásra. A lokalitás és a nemzeti keretek között túlságosan nagy a távolság. Közben még ott áll a megye, a grófság, a járás stb. minden európai országban. A tiroliak és a bajorok, a lombardok és a toszkánok, a székelyek és a palócok, a somogyiak és a gömöriek igénylik ezt a köztes közösséget és kultúrát, mert a lokalitás túl szűk, a nemzet, az ország pedig túl tág keret a tradicionális ember táji, társadalmi kötődései és érzelmei számára. Talán a jövőben is fontos marad a lokális és a regionális identitás, az azonosulás a szűkebb szülőfölddel és népével. Talán a jövőben is lesznek „regionális emberek", ahogy I. M. Greverus nevezte ezt a jelenséget. 39