Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Konferencia a Palócok I–IV. kötetek megjelenése alkalmából

És még mindig a formát, de már a tartalmat is illeti az a kívánalom, hogy minden dolgozatot összefoglaló megjegyzések zárjanak le, s ezekben mutassa ki a szerző, milyen kulturális vonások tekinthetők témáján belül a palócságra jellemzőnek. A gyűjtés folyamán és az elvi-módszertani álláspontok kialakítása idején a munkaközösség tagjait és más érdeklődőket néhány alkalommal tanácskozásra hívtuk össze Egerbe, Sárospatakra, Salgótarjánba, ahol alkalmunk nyílt az aktuális kérdések megbeszélésére. Ki kell emelnem közülük a sárospatakit, amely általában tárgyalta meg a néprajzi csoportok vizsgálati módszereit és amely a Palóckutatás számára is hasznosítható állásfoglalásokat szövegezett meg. Ezek a konferenciák igen hatásosak voltak, mert az elvi jelentőségű elődások mellett alkalmat adtak arra is, hogy a kutatásban résztvevők megismerjék egymás eredményeit, véleményét, erre ui. máskor alig volt lehetőség. A terepen, tehát a kutatópontokon, vagy a levéltárban, könyvtárban munkálkodó tudósoknak a Palóckutatás nem fő feladatuk volt, és nem egyetlen, erre a tevékenységre alakult intézet vagy csoport tagjai voltak. Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy ez a munka sokuknál nem is szerepelt az évi munkatervben, hanem - ahogy akkor nevezték - „túlteljesítés" formájában zajlott le. Ahhoz, hogy munkaközösségünk egy tagja elvégezze a helyszíni és levéltári, könyvészeti vizsgálatokat, majd ezek alapján megírja a maga tanulmányát, olyan ügyszeretet, mondhatnám lelkesedés kellett, amilyenre kevés a példa. Az anyagiak, amiket munkatársaink ellenszolgáltatásként kaptak, alig nevezhetők honoráriumnak. Gondoljunk csak a 31 forintos napidíjra, vagy a szerzői jogdíjra, aminek értékére az jellemző, hogy a tanulmányírásra fordított szellemi és gépírási tevékenység eszmei óradíját összesen mintegy 20 forintra lehet becsülni. A szerkesztő és a kiadó nevében tehát köszönetet kell mondanom a monográfia társszerzőinek, lektorainak, műszaki munkatársainak, valamint annak a több száz diáknak, akik tanáraik irányításával adatokat gyűjtöttek és így hozzájárultak munkánk elvégzéséhez, befejezéséhez. A program szervezésével, irányításával 1967-ben a minisztérium az egri múzeum igazgatóját bízta meg, aki később a monográfia szerkesztését is elvégezte. A kiadás anyagi és adminisztratív gondjai is őt terhelték, vagyis Bakó Ferenc nyugdíjazása után Bodó Sándort, majd Petercsák Tivadart. Végül röviden az eredményekről: A vizsgálatok önmagában is értékes eredménye az adattár, tehát a feljegyzések, rajzok, fényképek, műszaki felmérések. Ebből csak az írott anyag 700 kérdőíves füzet és 700 kézirat 60 000 lap terjedelemben. Úgy vélem, hogy a Palóckutatás adattári anyaga olyan örök értékű gyűjtemény, amelyhez hasonló egyéb néprajzi csoportunkról nincs. A kéziratok, fényképfelvételek és rajzok az egri Dobó István Vármúzeum Palóc Adattárában találhatók meg és mindenki számára hozzáférhetők. A kutatás fő célja volt körüljárni az etnikai vagy néprajzi csoport fogalmát, pontosabban megvizsgálni azt, hogy ennek általános kritériumai mennyiben ismerhetők fel a palóc néprajzi csoportnál. Mellőzve most a részleteket, ezeket a monográfiában mindenki megtalálhatja, csupán a kardinális ismertető jegyeket sorolom fel. Megállapíthattuk, hogy csoportunknak van közös nyelve, azaz nyelvjárása, amely megkülönbözteti a vele szomszédos magyarságtól. Ez a tájnyelv azonban nem egységes, a szlovákiai Szenc/Senec - Kassa/Kosice - és az alföldi Cegléd által határolt háromszög alakú tartományban a kutatók hat kisebb zónát különítettek el. A dialektus palóc vonásai legerősebben a központi tájon mutatkoznak meg, keleten és nyugaton pedig átmenetet képeznek más nyelvjárásokhoz. A mai palóc néprajzi csoport kialakulásának folyamatát az egész északi hegyvidék, a Felföld településtörténetébe ágyazva lehet csak követni. A honfoglaló magyarok, akiket egyes kutatók kabaroknak tartanak, szláv csoportokat találtak ezen a tájon, akik asszimilálták a korábban itt élő néptöredékeket, belőlük alakult ki egy évezred folyamán a jelenkori lakosság, magyarok és szlovákok. Arra, hogy a felföldi magyarság egy 19