Agria 29.-30. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1993-1994)

Csiffáry Gergely: Hadiipari létesítmények a XVI–XVIII. századi Egerben

együtt kiásták az öntőgödörből. Vasrudakkal kitakarították a csőből az égett földet. Ez a művelet azonban a vasmag körüli öntésnél elmaradt. A csőre tapadt, ráégett agyagot levésték, simítóvasakkal, ráspolyokkal megtisztították, s kisimították a csövet. Végül pedig fúróval kifúrták a gyújtólyukat. A frissen megöntött ágyúcsövet olajban edzették. Ez az eljárás a XV. század közepén már ismert volt. Egy középkori ágyúöntő műhelyben a kohón és a fúj taton kívül igen sokféle szerszám volt: fogók, kampók, vésők, reszelők, árak, fúrók, pörölyök, tisztitórudak, pántok, abroncsok, vasgyűrúk, kapák, öntőkanalak, simító-, és keverőrudak, vasak, tűzvonók, kötelek, láncok, csigák, emelőgépek stb. A korban gyakran előfordult, hogy az öntés nem sikerült, s ekkor összetörték, feldarabolták a hibás ágyúcsövet, s az egész öntési műveletet újból kezdték. A már megöntött, megtisztított, esetleg megedzett, hibátlan ágyúcsövet lafettára tették, elvitték kipróbálni. Ha a próbalövés sikerült, csak azután vették használatba az ágyút.

17 Az egri várbeli vashámor és öntőműhely Eger a XVI. század második felében a királyi Magyarország, a Felvidék legdélibb, legerősebb és legjelentősebb városa. Ezzé teszi erős vára, jelentős védőserege, s a várvédelemre fordítható egri püspöki jövedelmek. Nem véletlenül vált Eger a török elleni védelem szempontjából Felső-Magyarország egyik legfőbb erősségévé a hódoltság határának közelében. Rákóczi korában pedig mind Felső-Magyarországon, mind a Duna-Tisza közén folyó hadműveletek szempontjából elsőrangú stratégiai fontossággal rendelkezett. E történelmi körülmények és adottságok magyarázzák, hogy az egri várban a XVI. század elejétől a XVIII. századig, vagyis a Rákóczi-szabadságharc végéig, működött egy többcélú öntő- és kovácsműhely. Létezésére a legkézenfekvőbb bizonyítékot a vár területén folyó régészeti kutató és műemléki feltáró munkák szolgáltatták. Az 1968 utáni években a belső vár déli falán belül - a Varkoch- és a Hippolyt-kapu közti területen - feltárták egy nagyméretű gótikus épület jelentős maradványait. Ezt követően ennek az épületnek a nyugati oldala mellett magasabb szinten egy kisebb, később emelt épület maradványai kerültek elő. Ez utóbbi építménynek az északkeleti sarkában egy 1,5 x 1,6 méteres és közel 60 cm magas tűztem kemencét találtak, amelyet négy erős, gondosan megfaragott kőborda zárt le. A kemencében utólag beszakadva sok átégett, gömbölyű patakkőre bukkantak. Hasonló köveket figyeltek meg a kőbordák vállainál, még eredeti helyükön. A kemence feltárása során néhány kisebb átégett agyagtöredéket, rézoxid-szemcséket találtak. A kemence északi oldalánál, nagyrészt az épület falában, egy kör formájú mélyedést bontottak ki, amely a kemencéhez tartozó kémény helye lehetett. A kőbordás kemence délnyugati részén egy kisebb, mintegy 80 cm átmérőjű, kör formájú kemence maradványai is előkerültek, igen rossz állapotban. A két kemence maradványai, a kis méretű rézoxid-szemcsék jelenléte olvasztásra utaltak. Ezért az építményt - a feltárást vezető Kozák Károly régész - feltételesen, egy kevés túlzással, „kohónak" nevezte el.

18 Kozák Károly egy később írt iparrégészeti tanulmányában az egri várra vonatkozó adatok egybevetése alapján, arra a következtetésre jut, hogy a „nagy épület" és a kemence is közvetlenül az 1552-es ostromot követő években épült. A „nagy épület" 17. IVÁNYI Béla 1926. 281-288. 18. KOZÁK Károly: Az egri vár. Eger, 1976-ban megjelent várvezető prospektus belső borítóján levő vártérképen 26. c. jelzéssel a déli fal mögött tüntette fel az említett „kohót". 107