Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Petercsák Tivadar: Paraszti munkák az Északi-középhegység erdőiben

A recens anyagban a fa lábon történő kiszárításának a módszerét csak gyümölcsösben, szőlőben és szántóföldön alkalmazták, olyan fáknál, amelyeket ki akartak szárítani. Erdőben az akácfát volt szokás meggyűrűzni, hogy elszáradva az új hajtások ne gyökérről fakadjanak. A kiszárításra ítélt fákról a földtől 30-50 cm magasságban hántották le a kérget a tavaszi hónapokban, és egy év alatt a fa ki is száradt. Ezt a műveletet hívják gyürűzésnek (Kazár), kérgezésnek (Szilvásvárad), vagy csak meghántják (Tarnalelesz). Kazáron a hazavinni szándékozott fenyőfát szárították ki lopva az erdőn.

98 A bükki mészégetők ha kinéztek maguknak egy szerszámnak alkalmas fát, meszet öntöttek a tövére, hogy lassan kiszáradjon. A feltűnő helyen álló fa tövéből kikaparták a földet, körülgyűrűzték, és a földet visszatemetve ez a fa is kiszáradt.

98/a Területünkön az uradalmi erdők irtását az emlékezet szerint többnyire parasztok vállalták fel haszonbérletbe. A vállalkozók mindenekelőtt az elszegényedett 1-3 holdas törpebirtokosok rétegéből kerültek ki. Istenmezején az uradalom által meghatározott területen az igás és igátlan parasztok közösen vágták ki a fákat a maguk közül választott tapasztaltabb, tekintélyesebb emberek vezetésével. Az igátlanok munkája volt a fa kivágása, hasogatása és felfűrészelése, míg az igás gazdák a feldolgozott fát szállították el." Domaháza környékén egy-egy család 0,5-1 hold erdő kiirtását és művelését vállalta.

100 Kazáron egy 1905. évi erdőirtásra emlékeznek, amikor az uraság 40 hold erdejét adta oda irtásra. A résztvevők megkapták a fát, és két évig használhatták a kiirtott föld termését. Mindenki erejéhez képest fogott fel területet, és ennek megfelelően kiparcellázták az erdőt.

101 Amikor a répáshutai telepesek a közös erdőből irtottak ki kerteknek egy területet, először illetékek arányában elosztották az erdőt, és karókkal jelölték meg az egy-egy család által kiirtandó nyilasokat.

m A volt nemesi közbirtokossági erdők felparcellázása után, illetve a saját erdőben a tulajdonos vagy maga vagy napszámosokkal, esetleg a gazda feles cselédeivel irtatott. Az irtásra vállalkozóké lett a tuskó, meg a föld egy-három évi termése (Hangony, Egerbocs, Járdánháza, Mátraballa).

103 Utána felesben művelték a földet tovább. Az irtás két munkafázisra osztható, és ez gyakran külön is vált egymástól. Az irtásra szánt területen késő ősszel vagy télen kitermeltették a fát, s rendszerint el is adták a kereskedőknek. Tavasszal, amikor a föld fagya kiengedett, akkor szedték ki a tuskókat. A bükki falvakban erre a műveletre, a tuskózásra értik az irtás megjelölést.

104 Az álló fát azonban gyakran gyökerestől is kifordították, miután elvágták a gyökereit. Az akácfát általában így szedték ki, mert erősebben hajt, ha nem maradnak a földben gyökerek. A rőzsét a leveles apró gallyakat a haraszttal és a kiirtott aljnövényzettel kupacokba gyűjtve elégették. A hamut egyenletesen szétgereblyélték a talajon, hogy a föld megkapja az első mesterséges, az istenmezejeiek szerint meszes trágyáját.

105 Saját erdő irtásánál a tulajdonosok előbb lelegeltették a bokrokat, csak úgy kezdtek a favá98. PETERCSÁK Tivadar 1989. b. 308.; Vö.: TAKÁCS Lajos 1976. 45^6.; 1964. 503-505. 98/a. BAKÓ Ferenc 1969. 279. 99. HOFFMANN Tamás 1956. 543. 100. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 48. 101. BALASSA Iván 1989. 12. 102. MÁDAI Gyula 1984. 68. 103. Saját gyűjtés, 1983.; ENA 1060-69. 104. PETERCSÁK Tivadar 1989. 309.; MÁDAI Gyula 1984. 68.; DENIA 1062. 88.; Vö: BALASSA Iván 1989. 12. 105. HOFFMANN Tamás 1956. 545.; Vö: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 48. A haszontalan törmeléket a Dunántúlon is elégették. TAKÁCS Lajos 1976. 48.; 1964. 507. 392