Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Petercsák Tivadar: Paraszti munkák az Északi-középhegység erdőiben

töttek, és ketten húzták le a hegyről a keresztben rárakott ölfával.

61 A Bükk keleti részén (Mályinka, Tardona, Dédestapolcsány) meredek hegyoldalon közelítettek a tutajjal vagy kalócával. Két darab 4-5 méter hosszú, egyik végükön szántalpszerűen felhajló 10-15 cm vastag rudat vágnak ki az erdőn. A két rudat egymástól egy méterre, párhuzamosan a hegyoldalra fektetik. Elől mindkét talpra egy-egy rakoncát (rudat) állítanak, a talpak elé pedig egy-egy karót, cibakot (Mályinka, Tardona) ütnek, hogy megakadályozzák a tutaj idő előtti elindulását. Miután 10-12 köbméter fát ráraktak, a rakományt lánccal lekötik és lejjebb dolgozó társaikat figyelmeztetve a tartókarók kivágásával elindítják a tutajt. Ez nagy robajjal csúszik lefelé, mint egy szán, s alul a fák széjjelrepülnek. A talpfákat hosszú ideig használhatják újabb tutajok készítéséhez, csak a rakoncákat kell minden alkalommal pótolni. A tutajt a nagyarányú fakitermelésnél alkalmazták a bükki palóc ölfavágók.

62 Az ölfa közelítésének Észak-Magyarországon legelterjedtebb eszközei a könnyű szánok, amelyeket télen és nyáron egyaránt használnak. Ennek több típusa ismert. Egyik alaptípusa agyalogszánka (Gyöngyösoroszi, Mályinka, Bükkszentkereszt, Nagyvisnyó), közelítőszánka (Hegyköz), rudas szánka (Börzsöny) (8. kép). Ez a fogatos szánok felépítését követi, attól csak kisebb méreteivel különbözik. Általában a jobb oldali orrához - a Hegyközben mind a kettőhöz - kapcsolnak egy rudat, a másik orrára kötelet hurkolnak, s az ember ezzel húzza a szánkót. A szántalpakra vésett négy sulyok tartja a kereszt irányú eplényeket, melyekbe négy tartórudat (rakonca, rókonca) is beállítanak. Meredek helyen egy köbméter, enyhén lejtős parton fél köbméter ölfát szállítanak vele. Hirtelen lejtésű terepen a szánkó után csatlóláncba kötött ölfát is akasztottak, s az a földön csúszva fékezte a szán mozgását. Ezt a szántípust használták a Mátra, Bükk és a zempléni Hegyköz erdeiben, de ismerték a Börzsönyben is.

63 A közelítőszánnak másik elterjedt típusa az, amelynek a talpa és a magasan előrehajló orra egy darab fából készül. Ezt a formát a Bükk magyar és szlovák falvaiban, Gömörben, Borsodban és Észak-Hevesben, a Mátrában, valamint a Karancs és Medves erdeiben egyaránt ismerték. Mályinkán, Tardonán és Szilvásváradon a szánkó orrába még két fafogantyút is becsapoltak. A Zempléni-hegység falvaiban a talpból kinyúló rúd nem hajlik fel olyan magasra, mint a gömöri típusú szánkónál. Itt ennek a szánnak a neve stelbák, sánky.

64 Elsősorban kőszállításra, de fahordásra is használták a bükki mészégetők a botokkal összefogott két vastag deszkatalpból álló két rúdú korcsolyát. Ennek egyik változatánál a talp és a rúd egy fából készül, a másikban a rudakat egy-egy csavar fogja a szántalpakhoz.

65 A palóc vidék nyugati részén, a Börzsönyben egy sajátos nyári szánkót ismernek. Jellegzetessége a szánkó talpából elől félkörívben visszahajló két káva, és az azt rögzítő járomszerkezet. A helyiek román szánkónak nevezik, mert az 1910 körül ott dolgozó Bihar megyei románoktól vették át ezt a típust (9. kép). A faközelítő-munkások a szánkónak gyakran dorongutat is készítettek. A román szánkót az ország különböző részein 61. Hasonló szerkezetűek, de stabilabb építmények a Felső-Stájerországban széna szállítására használt deszka- és létrás csúsztatok. Karl HAIDING 1973. 249-252. 62. DENIA 1062. 73-74. Hasonló eszközt Felső-Stájerországban is készítettek robosztusabb méretben. Kari HAIDING 1973. 252. 63. PETERCSÁK Tivadar 1989. 280-281.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1989. 358-59.; DENIA 1062. 59.; ERDÉLYI Zoltán 1958. 395-396. 64. PETERCSÁK Tivadar 1981. 52.; 1984. b. 487-488.; 1989. 283.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1989. 360.; GUNDA Béla 1976-1977. 121-138. 65. BAKÓ Ferenc 1951. 367-369.; GUNDA Béla 1976-1977. 125-127. 380