Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)
Petercsák Tivadar: Paraszti munkák az Északi-középhegység erdőiben
végétől brigádnak. 23 A bandák létszáma községenként változik. A mályinkai munkacsapatban rendszerint tizenketten voltak: 4 döntőpár és páronként l-l gallyazó. Tardonán viszont hatan dolgoztak egy bandában: 2 döntő, 2 gallyazó, 2 daraboló vagy cserhántó. 24 Gyöngyössolymoson azt tartották praktikusnak, ha három ember alkot egy csapatot. Gyöngyösön az egy utcából származó 8-10 favágó együtt képezett egy brigádot. 25 A bandagazda, faktor (Barkóság), illetvepartifirer (Bükkzsérc) 26 tapasztalt, határozott ember, aki összetartja a bandát, és tárgyal a munkáltató megbízottjaival. Az erdőmunkások szóban egyeztek meg a munkaadóikkal vagy szerződést írtak alá. A csapatoknak az erdész vagy a munkáltató megbízottja szabta meg, hogy a területen milyen fakitermelési forma lesz: ritkítás, szálalás, tisztítás, setétvágás, gyérítés, nyestés, pucolás, vagy tarvágás, tallóra vágás. A fiatal erdőkben jobbára szálalás volt, az őserdőket tarra vágták. A munka megkezdése előtt jelölték ki az egyes párok, illetve munkacsapatok részére a kivágandó parcellákat. Ezek általános elnevezése a nyilas, de hívták léniának. (Gyöngyös, Barkóság, Hegyköz), szessziónak (Rimóc), szeksziónak (Hegyköz, Tardona) is. 27 A nyilas nagysága attól függött, hogy hányan voltak egy csapatban. Esetenként elfogtak egy nyilast és hajtották kifelé, máskor a vágásra kerülő erdő egyenetlensége miatt a csapatok nyílhúzással döntötték el a helyfoglalás rendjét. A nyilas kifejezés széles körű elterjedtsége miatt valószínű, hogy korábban általános gyakorlat lehetett a parcellák sorshúzással történő elosztása. Emlékezet szerint a nyilasok kisorsolása a közbirtokossági faosztáshoz hasonlóan papírcédulákkal történt, de Bükkszéken 5 cm hosszú fapálcikák voltak a nyilak, közöttük egy hosszabbal. Amelyik pár a hosszabb pálcikát húzta, az választhatta az első nyilast, a többiek utánuk álltak be. 28 A nyilasok szélét a határfák lefaragásával jelölték meg. Ritkításnál egy görbe késsel, a hossztoló kacorxaX (Hegyköz) vagy jelölő fokossal jelezték meg a kivágandó fákat, illetve X alakú jelet kapott. 29 A fakitermelés a következő munkafázisokra osztható: fadöntés, gallyazás és darabolás, közelítés és berakás. E munkaszakaszok egymás közötti megosztása a csapat nagyságától függ. Két ember először kidöntött egy bizonyos mennyiséget, majd feldolgozták. A négyes csapatból ketten döntöttek, ketten gallyaztak, a darabolást és a berakást már együtt végezték. Rimócon és Gyöngyössolymoson úgy tartják, hogy a háromtagú brigádnál a legjobb a munkamegosztás: két ember dönt, egy gallyaz, utána két ember darabol, egy pedig berakja a fát. Amikor a favágó pár megközelíti a kidöntendő fatörzset, megnézik, hogy merre húz, merre fog dőlni. A munka során a hegy aljából felfelé haladnak, és a nyilas 23. PETERCSÁK Tivadar 1981. 51.; 1989. 272.; DENIA 1062. Mádai Gyula kézirata 101.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 27.; Gömör megyében és a Felső-Garam vidékén általános a parti elnevezés. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1988. 575.; Horehronie . . . 284.; Vö.: Magyar Néprajzi Lexikon II. 1979. 66. Katona Imre: favágó banda. 24. DENIA 1062. 101. 25. PETERCSÁK Tivadar 1984. b. 484. 26. EA (Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár) 4470. 56.; DENIA 1062. 103.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 26.; BOZÓ József 1970. 182. 27. PETERCSÁK Tivadar 1978. 21.; 1989. 273.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 27. 28. Bakonycsernyén a pagonyokat gyufaszálak vagy fűszálak segítségével sorsolták ki a favágók között. HEGYI Imre 1978. 49. 29. PETERCSÁK Tivadar 1978. 21.; 1984. b. 484.; 1989. 273. Az egri érsekség jelölő fokosán az „ЕЕ" monogram volt, de a Mátra Múzeum őriz egy „G. BF" jelű fokost is (Ltsz. 57.22.1.). PETERCSÁK Tivadar 1984. b. 484-485. A Bakonyban baltával megfaragták vagy újabban festékkel jelölik a kivágható fa kérgét. HEGYI Imre 1978. 49. Ugyanígy tettek a Felső-Garam vidékén. Horehronie . . . 286. 372
