Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Gunda Béla: Méhészkedés a magyarságnál

valóban az erdei méhészkedés emlékét őrzik-e. Hasonló fokosok a német (Lüneburgi Heide) méhészek használati eszközei, céhjelvényei voltak s az erdei méhészek a röplyukak kitágítására használták. A szlovákok erdei méhészkedésének egyik emléke a méhesfák röplyuka előtt felfüggesztett szeges tuskók alkalmazása. Az ide-oda lengő szeges tuskó a mézrabló medvét tartja távol. Erről a leleményes eszközről már Olaus Magnus (1555) képet közöl. A Volga menti finnugor és török népeknél általánosan elterjedt. Napjainkban a méheket háznál, az udvaron tartják. A méhkasokat, kaptárakat eresz alá, a ház utca felőli végén deszkaállványra helyezik (25., 26., 27. kép). Ha több méhe van a gazdának akkor az udvarra, a gyömölcsöskertbe féltetős méhest {méhhely, méhkert, méheresz, míhezsd, priszáka, 24., 28-30. kép) épít, amely nyáron a méhész gyakori alvóhelye is. Az ilyen méhesek építését már korai méhészkönyveink ajánlják (74. kép). Márton Gábor Gazdaságos méhtartás с munkájában (1816) ír a Balaton körüli méhesek közötti különbségről. A somogyi méhesek fából, a zalaiak kőből épülnek. Köveskálon a méhes az ablak alatti kiskertben, Balatonhenyén a tornácon áll. Márton Gábor a regionális néprajzi sajátságok egyik első megfigyelője. A huszti gyümölcsöskertben álló kelencéről az 1684. évi összeírás ezeket mondja: „Középszerű sövényből font, támaszos, jó széles lészájú, kerekded, jó méhkelencze. Nyílik belé fasarkos, hevederes, vasreteszes fenyüdeszka félszerajtó 'srófos lakatjával' együtt. A közepin egy nagy almafa van. A lésza alatt méhköpü 32 és üres méhköpük." Takáts Sándornak ez a közlése nemesi udvarház kelencéjét írja le. Figyelmet érdemel a srófos zár említése. Ez a ritka zárforma a Balaton melléki présházakon még feltűnik. Egyik utolsó hazai példánya a komlóskai görög katolikus lelkészlakás pincéjén látható. A méhesekben a köpűket, kasokat, kaptárakat alacsony padra helyezik. A méhes elé itatóvályucskát helyez a méhész, amelybe - még a 18. századi méhészkönyvek tanítása nyomán - bele is vizel. Római Nagy Péter azt a tanácsot adja, hogy a méhesek távol legyenek a juhok és kecskék téli szállásától (1640). 17. századi (1663) feljegyzés szerint a karácsony este vágott fa forgácsát a kert kerítése mellé szórja el a méhész, s ahol a kasok kirakása idején a forgács alatt fekete hangyák nyüzsögnek, ott készítsen míh-házat. A méhest lehetőleg József nap (márc. 19.) előtt kitakarítják. A méhes körül a parasztméhészek mézelő növényeket ritkán termesztenek. A mézelő virágok azonban a földesurakat már a 16. században foglalkoztatták. Batthyányi Boldizsár 1585-ben Clusius Carolus németalföldi botanikust arra kéri, hogy legyen segítségére olyan magvak megszerzésében, amelyek virágját a méhek kedvelik. Horhi Miklós méhészeti munkájának egyik kéziratos változata szerint a jó mézelő növények közé tartozik a méhfű, a vad ökörnyelv, az üröm, a lóménta, a fodormenta, a borsfű, olasz kakukkfű, sárkerep és a csombord. Vannai István a hajdinát az uradalmak mézelő növényének tartja. Szerinte zamatos mézet ad a galagonya, berkenye, zsálya, izsóp, ibolya, sáfrány, az ökörfarkkóró, a tök, a dinnye virágja s még seregnyi más növény. A moldvai csángók tapasztalata szerint, ha a juhoknál jól megy a legelés, abban az esztendőben a méhek sem szűkölködnek. 9. §. A méhlakások a magyarságnál változatosak. 1. Legegyszerűbb és ősi a fatörzsből készült köpű (bodon, bödön, borta, döbbeny, döbön, faderék, faröng, kipü, köpöly, odu, styubéj, tönk, törzsök, tőke, tung, tuskó), amelyet a lengyelek, szlovákok, románok, délszlávok, észtek, baskírok és más népek is jól ismernek. A köpű nyelvünkben honfoglalás előtti török szó. A magyarság már korai gazdasági korszakában az erdei méhesfákon kívül odúkban, köpűkben tartotta méheit. A magyar méhész mindig függőlegesen állítja fel a köpűjét s nem fektetve, vízszintesen mint azt az észtek, lengyelek, ukránok, a kaukázusi népek teszik. Az északi erdős vidékeken, Dunántúlon, Erdélyben, Moldvában még találunk köpűket. Az Alföldön már ismeretlenek. Az erdélyi Mezőségen pedig ritkák. A fonott méhkasnak a Bör329