Agria 27.-28. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1991-1992)

Gunda Béla: Méhészkedés a magyarságnál

Ferdinand pedig arra az eredményre jut, hogy az erdei méhészkedés a késői neolithikumban (i. e. a második évezred) a Középső-Volga és az Alsó-Káma vidékén a finnugor népek finn-permi szakaszában alakult ki. Az erdei méhészkedésnek az a lényege, hogy a méheket a lakóhelytől közelebb vagy távolabb erdei fák mesterségesen kivájt odvában tartják és így gondozzák. A történeti feljegyzések arról győznek meg, hogy az erdei méhészet elsősorban a cseremiszek, mordvinok és votjákok között virágzott. A mordvinokat a 13. században kiváló erdei méhészként említik. Ök szolgáltatják a 14. században az akkori Oroszországból exportált méz legnagyobb részét. A Volga középső vidékére, a Káma alsó folyásának mentére később török-tatár népek, főleg baskírok költöztek be, akik átvették a finnugorok hagyományos méhészetét és ezt tovább folytatták. Finnugor örökség az erdei méhészkedés az észteknél is (8. kép). Nagyon valószínű, hogy igen régen ismerték a méhészkedést az Ural hegységtől messzi keletre, Szibériában s ennek emléke lehet az északaltáji törököknél a mézelő erdei rajok felkutatása. Az altáji méhészkedés független a finnugorok és a később bevándorolt oroszok méhészkedésétől. Mindebből arra következtethetünk, hogy a finnugorokhoz tartozó magyarság Ural menti őshazájában szintén ismerte a méhet (Apis mellifica) és fogyasztotta a mézet. Feltevésünket megerősítik a magyar nyelv finnugor eredetű méh és méz szavai. A méhészkedés körébe tartoznak odu és fedem, födém, szavaink, amelyek szintén finnugor eredetűek s 'bodon, köpű, fatörzsből kivájt méhlakás' jelentésük is van ill. volt. К fedem eredeti jelentése 'erdei élőfa, amelyben méheket tartanak'. A magyar nyelv finnugor eredetű méhészkedési terminológiáját gazdagítja a 'rajzik' jelentésű ereszt ige. A méhek viaszépítményét jelentő lép kapcsolatban álla 'takar, fed' ill. 'réteg' jelentésű finnugor lep szavunkkal s így ez a terminológia is méhészkedésünk ősiségéről tanúskodhat. A szlavóniai magyaroknál a lépes méz ma is lepetös méz. A lépnek sejt, slejt elnevezése jelentésileg a selejt elkülönült változata. A hímnemű méhet is jelentő here uráli eredetű s eredetileg a 'férfi, hím' jelentésű here szócsoportunkhoz tartozik. A lépet, méhviaszt, lép-, viasztörmeléket jelentő sonkoly ismeretlen eredetű. A raj szláv jövevényszó, de közelebbi forrása ismeretlen. Mint jövevényszónak méhészetünk ősisége szempontjából nincs jelentősége. A rajt valószínű eresztésnek nevezték, mint napjainkban Göcsejben. Afiasitás 'méhpete, álca, báb' az uráli eredetű fiú származéka. A méhnek (méhecske, mihe) az Alföldön, Gömörben bogár, darázs, dongó elnevevezése is előfordul. A moldvai csángóknál méhbogár, méhféreg, mézbogár, rajbogár néven ismerik. Az anyaméhet királykának, királynénak, vezérnek is mondják. Erdélyben és Moldvában helyenként a here trintor, menár néven ismert. 6. §. A 11. századtól a középkoron át számtalan okleveles adat, történeti feljegyzés tanúskodik arról, hogy a Kárpátok medencéjében letelepült magyarság foglalkozott méhészkedéssel. Már 1015-ben a pécsváradi (Dunántúl) monostor személyzete között 12 méhészt és 6 „cerearius"-t találunk. A 13-15. században voltak magyar falvak, amelyekben a király méhészei laktak. Néhány falunév (pl. Méznevelő, Méhész, Méhkerék, Méhes, Vársonkolyos, Fedémes) bizonyítja, hogy az ottani lakosság korábbanmár a 13-16. században - méhész volt vagy jórészt méhészettel foglalkozott. Több olyan szlovák és román falunevet is ismerünk, amelyek méhészek tevékenységére utalnak. A méhek után a 18. sz. végéig az egyház, az állam, a földesúr a parasztságtól méz-, mézsör- és viaszadót szedett. A hódoltsági területeken a töröknek sok más egyébbel együtt mézzel is adóztak. Már 1121-ben Páka faluban (Zala megye) az egyház részére minden ház után 6 „tortillas" viaszt kellett beszolgáltatni. A méhcsaládok számára néhány statisztikai adat tanulságosan utal. A csetneki uradalomban az 1643. évi urbárium szerint 10 kassal rendelkező jobbágycsaládok is voltak. A Jászságban 1699-ben 646 méhkast írtak össze. A legtöbbet, kilencvennégyet Jászberényben. A méhkasok száma azonban csak két családnál haladta meg a tízet. A 18. század végén is csak 1317 311