Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)
Kiss Péter: Gyűjtemények és múzeumok Egerben 1951-ig. IV.
állóságának akárcsak a lehetőségét is felvetné. Ha Pyrker és a város között a képtár vagy annak épülete miatt kiéleződött volna a helyzet, akkor 1838-ban az első egri újság nem ismerteti két részben is a gyűjtemény nevesebb darabjait, illetve nem ilyen értelemben ír a festmények felajánlásáról: „Az 1836ki év szüle azon örömet, hogy a' magyar nemzet jelenben a szép - mesterségek osztályából is valamit sajátjának nevezthet, és ezen örömet n. m. Pyrker J. L. egri Patr. Érsek ő excellentiája szerzé, ki számos évek alatt és nagy költséggel gyűjtött jeles képtárát a nemzetnek ajándékozá". 24 Hasonlóképpen nyilatkozott a város főbírája Pyrker „egri lakosok" által Barabás Miklóssal megfestetetett életnagyságú képének 1843-ban történt leleplezésekor: „Míg mások, a hon kincseit idegen földön költögetek, a hazafi érzelmű főpap, kültartományokban szerzett javaiból művészeti kincseket gyűjte, s honja oltárára rakva áldozatul, jeles képcsarnokával alapját tévé le egy nemzeti műiskolának . . .". Még általánosságban is el kell vetnünk azt az álláspontot, amely szerint az érsek és város, illetve a vármegye közötti közismerten rossz viszonyban rejlik a képtár elajándékozásának oka. Amennyiben Pyrker ennek fejleményeként határozta volna el magát erre a lépésre, akkor ezt bizonyára már korábban megtette volna. 1836-ban ugyanis már évek óta folytak az érsek és hívei, valamint a vármegye haladó nemessége közötti pártharcok, amelyek forrpontja az 1833. október 21-22-i események voltak. Ezek során a Keglevich Miklós gróf vezette feldühödött ellenzékiek megölték Pyrker egyik hívét, hangos tüntetést rendeztek az érseki palota udvarán stb., majd 22-én az országgyűlési követválasztás napján Puky Miklós a vármegyeház tanácstermében kardjával kivágta keretéből a főpap képét, amelyet az esti kaszinóbeli mulatságon a terem közepére dobott, majd táncra perdült rajta. Mindezek eredménye egy 1840-ig tartó pereskedés lett. 25 Véleményünk szerint az elajándékozás valós okát nem az érsek és a város kapcsolatában kell keresni. Elsősorban azért nem, mert aligha volt véletlen, hogy a felajánlásra azon a napon került sor, amikor az országgyűlés 500 000 forintot szavazott meg a Nemzeti Múzeum felépítésére. Az sem elhanyagolható tény, hogy Egerben a „Megyei Rendek" örömmel fogadták az eladományozás hírét, sőt megbízták az országgyűlési követeket a törvénybeiktatás keresztülvitelével, aminek sikerét a már idézett külön paragrafus bizonyítja. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a képtár nem csupán egy művészetszerető ember kedvteléseként jött létre, hanem egy olyan műértő tudatos gyűjtőtevékenységének az eredménye, aki nemcsak felhalmozta a műtárgyakat, hanem azok egy számottevő hányadát tovább is ajándékozta. Pyrker eredeti szándéka szerint bizonyára Egerben maradtak volna a festmények, ahol egy szellemi és művészeti központ kialakításán fáradozott, amelynek szerves része lett volna ez a gyűjtemény is. Ezt bizonyítja az, hogy már 1828-ban megteremtette az első magyar nyelvű tanítóképzőt, rajziskolát létesített, megszervezte az „Egri Szépítő Comissio"-t, képtárat kezdett építeni stb. Önéletrajzában csak annyit említ, hogy kollekcióját „az országgyűlés befejezése előtt a Pesti Nemzeti Múzeum"-nak ajándékozta el. 26 Az érsek, aki nemcsak akkor nézte meg a képeket, ha az alkalom magától adódott, hanem még velencei pátriárkaként a „visitációt" is félbeszakította, hogy Milánóba utazzon képtárat nézni, itáliai évei alatt bizonyára megtanulta azt is, hogy egy ilyen gyűjteménynek ott van igazán értelme, ahol minél többen láthatják. Végül említést kell tennünk arról is, hogy 1838-ban volt pappá szentelésének 40. évfordulója. Azt, hogy e tény közrejátszott-e döntésében vagy nem - s ha igen, milyen mértékben - nem tudjuk. Mindezeket, valamint a bevezetőben már említetteket figyelembe véve biztosan állít24. Makáry György: Nemzeti Képtár = Hetilapok, 1838. 173. 25. Sugár ISTVÁN: Híres emberek a megye életéből = Hevesi Szemle 1977. 3. sz. 32-33. 26. PYRKER, J. L. 1966. 170. 696
