Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Petercsák Tivadar: Szénégetés Észak-Magyarországon

A szénégetők életmódja A folyamatos szénégetés állandó felügyeletet igényelt, így még a falu közelében égetőknek is szükségük volt valamilyen enyhelyre. A településtől távol vagy más falu határában dolgozók pedig tartósabb építményeket emeltek. A munkát rendszerint a szénégető tanya elkészítésével, a kunyhó építésével kezdték, de Gömörben előszeretettel vettek birtokba elhagyott kunyhókat is, ha a közelben kialakítható volt a szénégetéshez szükséges lapos térség.

124 A legegyszerűbb, ideiglenes jellegű építmény a féloldalas kunyhó, ami azért készült, hogy a szénégetőnek legyen hova behúzódnia, ha esik az eső. Neve is mutatja, hogy ez csak fél kunyhó: félhajú kunyhó (Cserépfalu), félhajas gúny hó (najedna facku kaliba - Répáshuta), féloldalas kunyhó (Bükkszentkereszt). Alaprajza lehet ovális vagy téglalap alakú, de egyik hosszanti oldala mindig nyitott. Az ovális kunyhó két oldalán 3-3 földbe ásott ágasfa támaszkodik össze, ezeken nyugszik a szelemen, amelyre a kunyhó oldalait és hátát képező hosszabb leveles gallyak, fák támaszkodnak. A kunyhó oldalait és hátát haraszttal, szénával is beszórják. A szögletes alaprajzú kunyhó elülső, nyitott oldalán két földbe ásott és a kunyhó belseje felé ferdén álló ágasfa tartja a szelement. Előfordul, hogy a szelement két élő fához rögzítik. A szelemenre a kunyhó hátától ferdén félhasábok dőlnek, s az oldalakat is ilyen félhasábok alkotják. Mindkét típusú féloldalas kunyhó nyitott oldala előtt volt a tűzhely, amit kövekkel raktak körül, de még egy doronggal is védik.

125 A bükki szegletes féloldalas kunyhóhoz hasonló a Mátrában ismert oldal nélküli félhajas kunyhó, illetve nyári féleresz.

126 Észak-Magyarországon sokkal elterjedtebb a még mindig tűzhely nélküli hajlék, a szénégető kunyhó (Bélapátfalva), bogárhátú kunyhó (Felsőtárkány), amit kolibának (Répáshuta), kolyibának (Gömör) vagy csak kunyhónak (Rimóc, Sajóvárkony, Hangony, Mogyoróska, Vágáshuta) neveztek.

127 Az egyszerű szerkezetű kunyhó fő eleme a szelemenrúd, amelynek hátsó vége a partoldalnak támaszkodik, elöl pedig vagy egy, vagy két ferdén egymáshoz támasztott ágasfa tartja. A Zempléni-hegységben és a Mátrában mindkét végén ágasfákon nyugszik a szelemen. Erre két oldalról rudakat, gallyakat raknak, gyakran be is földelik. Répáshután 1981-ben, Ózd-Sajóvárkonyon pedig 1989-ben nejlonponyvával borított, és a szél ellen falombokkal, husángokkal lefedett kolibát is láttam.

128 A bogárhátú kunyhó téliesített, tüzelővel ellátott változata széles körben elterjedt Észak-Magyarországon, így a szénégetők között is. Mályinkán a kuliba elejét ölfákkal zárták le, a keskeny bejárat a kunyhó oldalán van, amelyet még egy kinyúló tető, a supella is véd az esőtől, hótól. A tűz a bejárathoz közel a kulibában ég, és lábtól melegíti a kunyhóban éjszakázókat. Teljesen megegyezik ezzel a zempléni szénégetők és favá124. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1988. 78-79. 125. BAKÓ Ferenc 1968. 81. 126. PETERCSÁK Tivadar 1984b. 491., ill. saját gyűjtés Pásztó, 1987. Holtner László közlése. Ezzel mutat rokonságot a székelyvarsági szénégetők és a zakarovcei juhászok primitív enyheivé. TAGÁN Galimdzsán 1943. 53., Jan MJARTAN 1956. 184. 127. BAKÓ Ferenc 1968. 68., Saját gyűjtés, Sajóvárkony, Hangony, Mogyoróska, PALÁDI-KOVÁCS Attila 1988. 69. 128. SZABADFALVI József 1968. 67., PETERCSÁK Tivadar 1984a. 93. Saját gyűjtés, Sajóvárkony, 1989. A bogárhátú kunyhó kisebb szerkezeti változtatásokkal általános hazánkban. Gömörben és Zemplénben a pásztorok is használtak ilyen kunyhót. A bakonyi nyári gúny hó megegyezik az észak-magyarországi típussal. Az Ecsedi István által közölt sárréti halászkunyhók is ilyen formájúak, de nádból készültek. Vö.: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1965. 61., VAJKAI Aurél 1959. 172., 178., ECSEDI István 1933. 276-279. 524