Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Petercsák Tivadar: Szénégetés Észak-Magyarországon

bélitől a rakás közben fokozatosan mindig kijjebb húztak, s így alakult ki a begyújtónyílás.

104 A gyújtóhely kiképzésénél figyelemmel kell lenni a terület széljárására is, mert ez befolyásolja a begyújtás sikerét. A hegyközi Fűzéren a begyújtóhelyet a völgy huzatos vége felé, széllel szemben alakították ki. A gyújtóhely köré Mályinkán először a vékonyabb csürökfákat állítgatják körbekörbe a két középkaró dőlési szöge mentén. Kifelé haladva egyre vastagabb fákat raknak, gondosan egymás mellé illesztve a száraz vastagot, majd a vékonyabb nyerset, és végül a vastag nyers fákat. A nagyobb tuskók alá követ is tesznek, mert így tökéletesebben elég. Amikor az első sor vagy stóc (Répáshuta) megtelik, a tetején megkezdik a második szakaszt, a mile derekát. Ezt középen a rövidebb és vékonyabb csűrökkel, ill. csülökkel indítják, majd a méterfák következnek. Vigyázni kell arra, hogy rés sehol se maradjon. Az esetleges hézagokat becsürkölik, azaz rövid fadarabokkal betömik, majd vékony fákkal beborítják az egészet, beszínelik, mert a vastag fa közvetlenül a színén nem ég el rendesen.

105 Répáshután akkor kezdik rakni a második sort, amikor az alsó már kb. 2 méter átmérőjű. Belülre a vékony száraz, majd a vastag nyers, végül a vékonyabb fa kerül. A földről két sort tud felrakni a szénégető. A harmadik sort, illetve a tetejét csak úgy tudják kúpolni, ha alulról feldobálják vagy a cimbora feladogatja a fát. A kisebb milék csak kétszakaszosak voltak, legfeljebb a tetejükre raktak fektetve néhány sor félméteres fát, hogy a máglya kupola formáját kialakítsák. A nagyobb milék három-, négyszintesek. Ezek megrakásához több ember kellett, segítség hiányában pedig előre feldobálták maguknak a fát a mile tetejére, a hegyibe (Mályinka). A nagyobb boksákhoz nemcsak több munkáskézre volt szükség, de létra is kellett. A gömörszőlősiek ágasfából csonkolt létrát használtak erre a célra. A fa itt már kézről kézre járt, alulról adták a feljebb állónak, onnan az tovább a tetőzésen serénykedő mesternek.

106 A mile bekúpolása után következett az abroncsolás. Ennek során a földtől 5060 cm-re (Mályinka, Répáshuta), Zemplénben 20-30 cm-re ágas karókon nyugvó peremet készítenek a boksa körül, aminek az a rendeltetése, hogy megtartsa a befedésére szolgáló földet. A perem neve Répáshután abroncs vagy címer, Málilyinkán és Tardonán abroncs, koszorófa (Mályinka), Felsőtárkányban címerfa. Nagyvisnyón ráma, a Zempléni-hegységben címerfa (Mogyoróska) és rámája (Regéc). Amikor az ágasokra körben ráfektetik a vastag ölfákat, Mályinkán azt mondják: „megabroncsótuk a miiét". A tapasztalt szénégető az abroncsok számából meg tudja állapítani, hogy hány mázsa szene fog kiégni. Nagyon fontos az abroncs magasságának a mile nagyságához megfelelő kiválasztása is. Ha túl magasra rakják, gyorsabban kiég a szén, de nem lesz tökéletes minőségű.

107 Gömörben a szénégetésnek igen ritka művelete volt az abroncsolás, 104. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1988. 87. Székelyvarságon ugyancsak bélnek, baksabélnek nevezik a gyújtóst TAGÁN Galimdzsán 1943. 41. 105. LAJOS Árpád 1956. 28., NÉMETH Marietta 1980. 10., PETERCSÁK Tivadar 1989. 289. 106. PETERCSÁK Tivadar 1984a. 84., KOVÁCS László 1976. 152., PALÁDI-KOVÁCS Attila 1988. 87-88. A boksát hasonlóképpen rakták be Kelet-Szlovákiában és Erdélyben. A FelsőGaram mentén és Sznyinhámorban (Hámry pri Snine) stos a boksaszintek neve (Horehronie. 1969. 342., Vasil LATTÁ 1958. 610.). Székelyvarságon a vékonyra vágott rövid fadarabokat nevezik csűrüknek (TAGÁN Galimdzsán 1943. 41.) 107. LAJOS Árpád 1956. 28., NÉMETH Marietta 1980. 11., PETERCSÁK Tivadar 1981. 57., 1984a. 84-85. 511