Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Petercsák Tivadar: Szénégetés Észak-Magyarországon

csürökfákat is használnak. A görbe, göcsörtös fákból pedig 20-60 cm-es darabokat vágnak.

74 Az ölfának a szénégető helyre szállítása is a szénégetők feladata volt. Általánosan elterjedt Észak-Magyarországon az a kétrúdú gyalogszánka, amelynek talpa és rúdja egy darab fából készült. A Zempléni-hegységben stelbák,

15 a Hegyközben közelítőszánka, Tardonán és Mályinkán szénégető szánka, Répáshután nagyorrú szánka (hroncaki), Felsőtárkányban füles szánka a neve.

76 A szánkót maguk a szénégetők készítették, háton vitték fel a hegyoldalba, s egy-egy szánra fél, háromnegyed köbméter fát rakva húzták le a két rúdnál fogva. Rendszerint csak nyáron vagy ősszel lehetett használni, mert a meredek hegyoldalon télen elütötte volna az embert. A két világháború közötti években a gömörszőlősi szénégetők többnyire a favágók és cserhántók által előkészített, szikkadásban lévő fát szenesítették.

77 Az 1940-es évektől általános, hogy a bérmunkában égető szeneseknek helybe szállítják az ölfát, illetve a fakitermelés helyéhez közel égetik a szenet. 1989-ben a Csernely-Ózd közötti út mentén folyt szénégetés, és a gépekkel a hegyekből lehúzott fatörzseket helyben feldarabolva rakták a szénhely köré rakásba. Л boksa rakása és égetése Az egyik legfontosabb feladat a szénégetés alkalmas helyének a megválasztása és előkészítése. Voltak állandó boksahelyek, melyeket minden kiégetés után kisebb munkával helyre lehetett állítani, de az újonnan választott hely előkészítése lényegesen több munkát és gyakorlati szaktudást igényelt. Az égetés helyét leggyakrabban szénhelynek (Zempléni-hegység, Répáshuta), szénpadnak (séet't' - Répáshuta) nevezik, de hívják milehelynek (Mályinka, Gömörszőlős, Csermosnya völgy), boksahelynek (uhlisko Mátra) is. Gömör megyében a szénégető lápa és a stét kifejezés is ismert.

78 Mindig szekérrel megközelíthető helyet kerestek, ahonnan a szenet gond nélkül elszállíthatták. Ugyanakkor fontos szempont volt, hogy közel legyen a fakitermeléshez. A szenet mindig víz közelében égetik, amire az esetleges oltásnál van szükség. A megfelelő szénhely kiválasztása azért is fontos, mert befolyásolja a jó égést. Egyenes helyet keresnek, és Répáshután először csákánnyal kb. 50 cm mélységig megvizsgálják a talajt. Ha sziklarepedést fedeznek fel, olyan helyet keresnek, amelynek jól szigetelt a talaja. Ezért a kötött agyagtalajt szerették. Az alkalmas helyet megtisztítják a bokroktól, fűtől, majd lapáttal simára és keményre döngölik. A kör alakú szénhelyet középen egy kissé magasabbra alakítják ki, hogy a beeső esővíz kifelé folyjon, másrészt égetéskor a tűz az alacsonyabb területek felé húz. A milehely közepének nem szabad 74. L.: PETERCSÁK Tivadar 1981. 51., 1984a. 82., LAJOS Árpád 1956. 26., NÉMETH Marietta 1980. 6., Egri Néprajzi Adattár 2879-87. 75. A kelet-szlovákiai Poprócban stelbach-пак hívják a toldott rúdú szénégető szánkót. Vasil LATTÁ 1958. 606. 76. PETERCSÁK Tivadar 1978. 23., 1981. 52., sajtó alatt., 1984a.*82. A gömöri Csermosnya völgyében szenes szánkó a neve. HERKELY Károly 1941. 262. Vö.: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1988. 82-84. 77. É. KOVÁCS László 1976. 152. 78. PETERCSÁK Tivadar 1981. 57., 1984a. 83., 1984b. 490., LAJOS Árpád 1956. 26., É. KOVÁCS László 1976. 151., HERKELY Károly 1941. 262., PALÁDI-KOVÁCS Attila 1988. 84. Kelet-Szlovákiában a stete kifejezés ismert (Vasil LATTÁ 19^58. 607.) A Bakonyban szürü (VAJKAI Aurél 1959.27.), az erdélyi Lápos vidékén boksahely vagy tüszely, illetve vátra (KÓS Károly 1978. 66.), Székelyvarságon baksahely, vátrahely, illetve millér (TAGÁN Galimdzsán 1943. 38.) 506