Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Bakó Ferenc: Andornak. Adatok az Egri-völgy betelepülésének történetéhez

tája volt a múlt század végéig, sőt a filoxéravész pusztításai után még ma is annak számít, de a fehérbor mindig megtartotta túlsúlyát a termelés szerkezetében. A vörösbor behatolásával tehát a tárolás módja semmit sem változott, a lyukpincét nem váltotta fel a kamrában történő felszíni tartás. Bizonyára azért, mert a legtöbb pincében egymás mellett tárolták mind a két borféleséget, a fehérbor pedig igényelte a lyukpincének a hőmérséklet-ingadozását, évszakos változásait kiegyenlítő tulajdonságát. A középkorinak tekinthető két andornaki pince, tipológiai rendjét tekintve, egymástól erősen különböző. Azonos bennük csupán az anyag, a riolit-tufa, amelyből az Eger-patak egész nyugati terasza áll, de már elhelyezkedésük is különböző. A Százrejtekű pincét egy sekély völgy, „árok" északra néző partjába, a Kőhodályt pedig egy viszonylag sík dombhát kiemelkedő vonulatába vágták. Ugyanez vonatkozik a két nagy pince mellett fellelhető kisebbekre is. A Százrejtekű a viszonylag nagyobb épségben, valószínűleg kisebb változtatásokkal ránk maradt építmény. Bizonyosnak látszik azonban, hogy kőbe vájt borháza legalább kétharmad részben elpusztult, a gyenge minőségű kőzet, a gondozatlanság és a közelében nőtt növényzet - fák, bokrok - gyökereinek esett áldozatul. Emberi kéz rombolásának azonban semmi nyomát nem láthattuk. A borház maradványaiból jobbra és balra egy-egy kisebb, mélyebben fekvő helyiség nyílik. A borház közepe táján, az egykori bejárattal szemben a többinél nagyobb méretű ajtónyílás, amely mögött három, egymásba nyíló nagyobb helyiség sorakozik. Ezekből jobbra és balra 2-2 kisebb ág, az 486 6. kép. „Régi" pincék a Százrejtekűvel