Agria 25.-26. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1989-1990)

Bóna István: Szabó János Győző (1929–1986)

25-ösben a nagy, hosszú asztalra kiborították Lipp Vilmos Keszthely környéki temetőinek anyagát, sok ezer tárgyat. Ebből a masszából ki kellett válogatnunk, s meg kellett jelölnünk a publikált darabokat. Hallatlan lelkesedéssel vágtunk bele, ujjongtunk minden „találatnak" s négy hét alatt megoldottuk a feladatot. Barátságunk s régész szemünk itt, ekkor edződött meg mindörökre. A múzeum s nemcsak a Nemzeti Múzeum ismeretlenül is ismerős volt számunkra. A Szabó család ugyan meglehetősen visszavonultan élt, hébe-hóba, hétvégeken mégis vendégek tűntek fel: Gioni keresztapja és családja. A keresztapa, a Fővárosi Képtár kényszernyugdíjazott művészettörténésze kitűnő informátorunk volt, az egész akkori múzeumi világot, kivált a fővárosit ismerte. Tőle minden lényeges személyiségről hallottunk s ez a „káderezés" a későbbiek során felettébb hasznosnak bizonyult. A múzeumi gyakorlat után két nappal a kislődi katoni táborban már együtt harsogtuk „Farkas Mihály rézágyúját" állig gimnasztyorkában. Gioni fogalom volt, a született „antikatona", a fogda állandó lakója. Az egész tábor - mit az egész tábor, a szomszédos herendi tábor is! - Gioniként ismerte. Svejki mivoltát tudatosan, szinte öntudattal vállalta. Derülten s dermedten néztük (más szakaszban voltam), amint szakasza esténként bevonul a táborba. Az utolsó sor mögött 20-25 méterrel bandukolt óriási csizmákban a vele csaknem azonos méretű szuronyos „48 mintájú" mordállyal a vállán Gioni, rá se hederítve az egészre. Mi sem jellemzi jobban a kort, hogy utóbb egy gyorstalpaló nyári tanfolyamon éppen belőle csináltak tartalékos tisztet, vagy majdnem csináltak, már nem is tudom. Leszerelésünk után ősszel ismét összekerültünk, sőt Keszthelyen többedmagunkkal együtt laktunk. Sokat tréfálkoztunk vele, ugrattuk, az Isten is arra teremtette, hogy ugrassák, mivel mindig ugrott. Itt történt vele a híres eset, amit az azóta szintén eltávozott Mócsy Bandival ötlöttünk ki s hajtottunk végre, de egy nekrológ talán mégsem a legjobb alkalom a felidézésére. Mégis egyszer meg kell írnom a hiteles történetét (túl sok apokrif változat forog közszájon), mivel a hat résztvevőből már csak ketten élünk. Annyit mégis elmondok, azt használtuk ki, hogy - saját sirámai szerint - ő anyagilag soha sehogy sem állt, miközben mi „dőzsölünk". Jól tudtuk, hogy van pénze, ha más nem, az akkor még igen jelentős 25 Ft-os napidíj. Csakhogy Gioni elképesztően puritán volt, mindent megvont magától. Nem ruházkodásra gondolok, akkoriban valamenynyien úgy néztünk ki, mint a madárijesztők, az is, akinek módja lett volna másként kinézni. Gioni azonban soha semmire sem költött, s emiatt (tudtam) több pénze volt, mint akármelyikünknek. Évek óta félretette kicsiny zsebpénzét, amelyből - bármily csekély volt is - évek során jelentős összeg gyűlt össze, amelynek Volponeként örvendett s úgy is ült rajta. Nagy akciónk közismert önsanyargatásán ütött rést. Sikerrel, Gioni később gavalléros házigazda lett. Gioni Banner János és László Gyula tanítványaként harmad-negyedéves korában kitűnő régésszé vált. Szakdolgozatként mindketten avar temetőt dolgoztunk fel s szenvedélyesen vitatkoztunk. Csodáltam, s irigyeltem Gioni módszerességét, aprólékosságát, én akkoriban ilyesmire még nem éreztem magamban tehetséget, „a nagy összefüggések" korát éltük. Három évtizeddel később mintha fordult volna a kocka, e sorok írója vált aggodalmasan részletezővé, míg Gioni engedményeket tett - a nemegyszer csalóka - nagy távlatoknak. Volt azonban köztünk kezdettől más különbség is, Gioni rajongója s hívője lett az antropológiának, én távolról sem. 1952. július 1-től 1953. július 31-ig a Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályán dolgoztunk, kinevezett segédmuzeológusként. Sajnos nem együtt, Gioni a 25-ösben, én az osztályon, de azért jó barátságban. Ha eddig különbségekről írtam, hadd fejezzem be azzal, hogy sok mindenben hasonlítottunk egymáshoz. Egy alkalommal azt a megbízást kaptuk, hogy tegyük rendbe a népvándorlás kori gyűjtemény fotónegatívjait. A felejthetetlen Mágócsy Nellyvel hármasban vonultunk fel az ablaknélküli, szűk negatívtárba. 12