Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Kiss Péter: Gyűjtemények és múzeumok Egerben 1951-ig. III.

orrszarvú elszigetelten talált vázrészei: agyarak, fogak stb. is tartoztak. A ciszterci gimnázium anyagából már csak az egyiptomi tárgyak átadásáról van szó. 63 De Dancza János nemcsak a feledésbe merülő egri és Eger környéki népi élet tárgyi emlékeit kutatta fel és gyűjtötte össze. Ennek a szélesebb körű gyűjtőmunkának az eredményeképpen került a városháza udvaráról a múzeum udvarára a város egykori dézsmaköve, és ugyaninnen a Borsod vármegye címerével díszített, megyehatárt jelző kő. 64 Ebben az időben már csupán két dolog hiányzott a múzeum megnyitásához: a szabályrendelet, valamint 3000 P a kiállítási tárlók elkészítéséhez. Azt a póthitelkere­tet azonban, amelyből ezt az összeget is fedezhették volna, nem adta meg a belügymi­niszter. 65 1936 augusztusától Dancza János múzeumőr fizetését heti 12 P-ben állapította meg a polgármester. 66 Ebben az évben tovább gyarapodott a múzeum kiállítási anyaga. Elsőként kell megemlítenünk Lenkey János tábornok katonaládáját, amelyet Kállay Dalma aradi lakos ajándékozott a városnak. 67 Figyelmet érdemel még egy 1817-ből származó szövőszék, 68 és ekkor már itt volt elhelyezve a barlangi medve csontváza is 69 (6. kép). 1937-ben Dancza János tovább folytatta vásárlásait a múzeum részére, 70 és az őslénytani anyag is újabb Eger környéki leletekkel gyarapodott. Augusztusban az eger­szóláti út mentén a László-féle homokbányában mamutagyarat találtak a munkások. Az értesítés nyomán a múzeumőr kiszállt a helyszínre, majd beszállította a múzeumba a leletet, ahol a szerszámütésektől több darabra szétesett agyarat restaurálta. 71 Legányi Ferenc ugyanitt további két db agyarat talált, amelyeket ő is a múzeumba szállított be. 72 Az év folyamán elkészült anyagelrendezési és tárlószükségleti terv szerint a múzeumnak a következő részlegei lettek volna: néprajzi, ősrégészeti, várostörténeti, őslénytani és kövületi részlegek. 73 1938. március 2-án Pataki Vidor lemondott múzeumigazgatói állá­sáról, s ugyanakkor Barcsay­Amant Zoltánt ajánlotta utódjául a polgármesternek. 74 1.4. További múzeumtervek és a gyűjtemény megsemmisülése (1938-1944) Májusban új javaslat jelent meg az „Eger" hasábjain a múzeumügy rendezésére. Az elgondolás az Egri Érseki Líceum Múzeumának szépművészeti és egyháztörténeti múzeummá való átszervezését javasolta, s az innen átkerülő anyaggal együtt a városi múzeumnak a következő részlegei lettek volna: őslénytani, régiségtani, történeti, nu­mizmatikai, ásványtani, állattani, növénytani, néprajzi és ipari osztályok, s a múzeum­mal együtt helyezték volna el a könyvtárat is. Helyileg a Butler-házban való berendezést javasolta az indítvány, ahol a felszabadulás után 1957-ig a Heves-Egri Múzeum, majd a Dobó István Múzeum működött. A javaslat tartalmazta a Vármúzeum anyagának átszállítását is a lapidárium kivételével. 75 Augusztusban Pálosi Ervin és Barcsay-Amant Zoltán megismételték javaslatukat a polgármesternek. Ugyanakkor Barcsay-Amant 63. DANCZA János: Az egri városi múzeum. Hevesvármegye, 1935. szeptember 1. 64. DANCZA János 1981. 65. összegyűlt az egri múzeum ősrégészeti és néprajzi anyaga, de fedezet hiányában nem lehet berendezni a múzeumot. Eger, 1935. dec. 5. 66. DIV-LUK. TD. 63.268.1 67. HML Kolacskovszky Lajos hagyatéka. 1983-ban még rendezetlen anyag. 68. DIV-LUK. TD. 63.349.1 69. BREZNAY Imre-KARCZOS Béla 1937. 125. 70. Részletesebben 1.: DIV-LUK. TD. 63.280.1; 63.281.1; 63.282.1; 63.284.1; 63.286.1 71. 15 ezer éves mamutagyart találtak egy egri homokbányában. Eger, 1937. augusztus 7. 72. DIV-LUK. TD. 63.283.1 73. DIV-LUK. TD. 63.289.1 74. HML XXII-2/34 rsz. 5117/1947. 1938. március 2. 75. Múzeumot az iskolavárosnak! Eger, 1938. május 15.

Next

/
Thumbnails
Contents