Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Dankó Imre: A vízgazdálkodás és a népi építkezés összefüggései

ne rothadjanak el. A belső töltéseknek különleges jelentősége van akkor, ha a ház alá pince is épül. A pinceépítés szorosan összefügg a kőből vagy téglából épített falazat használatával, elterjedésével. Különösen fontos erre rámutatni a pince fedése, a pince boltozata szempontjából. Az ugyanis csak téglából vagy kőből készülhet. Ilyenkor, minthogy a legtöbb pince boltozata a földfelszínig ér, a pince tetejére szükségszerűen magas, vastag belső töltés kerül. Ez a magas töltés, de minden más belső töltés is, kívülről azonnal észrevehető, mert a ház járószintjét csak lépcsőkön lehet elérni. Bármilyen legyen is a belső töltés, ugyanúgy megjárják, ledöngölik, anyagát összeérleltetik, mint a házhely felületét vagy az arra alkalmazott feltöltést. Az elmondottakból következik, hogy a pince, a pinceépítés is - akár a kútépítés - egyfajta víztelenítési eljárásnak is felfogható. A pinceépítés igen jó próbája különben annak, hogy mekkora, milyen nagy a talajnedvesség, netán magas talajvíz miatt nem is lehet pincét építeni. Bármilyen jó, megbízható is a száraz építkezés szempontjából a pinceépítés, mégsem élhetett vele mindenki. Bár meg kell állapítanunk azt is, éppen az elmondottak alapján, hogy nem csak anyagi okok miatt nem építettek a múltban pincéket.

32 Az épületek víztelenítése, a nedvesedés elleni védekezés azonban csak részben települési probléma. Az épületek nedvessége, vizessége tekintetében ugyanolyan jelentőséggel bírnak a különféle építési anyagok, illetve azok alkalmazása és az építési technológiák, mint az építkezési hely jó megválasztása, a talajnedvesség csökkentésére tett alapvető tevékenységek. Bátky Zsigmond mutatott rá annak fontosságára, hogy lakóházaink és egyéb építményeink építési anyaga területenként más és más.

33 Sőt, kipótolhatjuk azzal is, hogy koronként és etnikai különbözőségenként is mások és mások. Nyilvánvaló, hogy a mi sajátos szempontunkból is fontos annak ismerete, hogy az épületek nedveződése, vizessége hogyan, mily mértékben függ össze a különféle építési anyagokkal, illetve azok alkalmazási módjaival. A legősibb és mindmáig legáltalánosabb építési anyag a föld, illetve a különféle földkészítmények: sár, sárcsomó, a vályog. A sárkészítéshez jó minőségű, azaz tömör, kiszitált (vagyis kavicsoktól, kövektől, mészszemcséktől, növényi részektől és mindenféle hulladéktól megtisztított) agyag használatos. Mégpedig azért, mert az agyag nehezen engedi át a vizet, csak apróra tördelve, jól eldolgozva alkalmas sárkészítésre, vízfelvételre. Kétféle sarat készítenek. Az egyik sárfajta az úgynevezett sima vagy üres sár. Nincsen hozzákeverve semmiféle növényi kötőanyag. A sima sarat megint kétféle formában készítik. A híg sár mázolásra, a tapasztás egyes részeinek elvégzésére (elsimítás) való. A sima sár öreg változata, a vastag (sűrű) sár pedig a téglavetés, a téglaverés, illetőleg a tapasztás bizonyos (nagyoló) részének az anyaga. Ez a másik fajta sár a gyakoribb. Az agyag összetartó képességét különböző növényi részek hozzáadásával, bedolgozásával fokozták. A sima sárhoz leginkább pelyvát, ritkábban töreket és még ritkábban szalmát adtak. A sima sárral nagyon jól össze kellett dolgozni a hozzákevert pelyvát, töreket vagy szalmát. Meg kellett taposni, többször át kellett kapálni, hogy a keverék minél jobban összeérjen, összetapadjon. Az ilyen felkészített sarat (pelyvás, törekes vagy szalmás sarat) használták aztán vályogvetéshez és a tapasztás egy bizonyos részének az elvégzéséhez. Sok helyen ezt a sárféleséget tapasztó sár-пак is nevezték. A sima, híg sárral befröcskölt falra a tulajdonképpeni tapasztás ezzel a sárfajtával történt. A vályogvetésnél fő szempont volt a sár rendkívül alapos előkészítése, megdolgozása, mert tapasztalatból tudták, hogy a jó minőségű agyagból, alapos megmunkálással készített sárból vetett vályog, jó, megfelelő kiszáradás után szinte víz át nem eresztő tömböt képez, a nedvességet csak egészen kismértékben veszi fel. Az egyes vályogok, vályogsorok összeragasztásához használatos sima, híg sár és a később használt pelyvás, 32. FILEP Antal 1981. 240-243. 33. BÁTKY Zsigmond 1921. 35-39. ~ 265