Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Viga Gyula: Az északmagyarországi vándormunka néprajzához (A migráció mint a domb- és hegyvidéki életmód-stratégiák része)

népesség számára is. Nem véletlen, hogy pl. a Bükkalja lakói a Mária Terézia-féle úrbéri összeírásokban az egyes települések előnyeként, szerencsés adottságaként emlí­tik a miskolci piac közelségét, ahol a maguk számára kétkezi munkát találhatnak­ш Ugyanakkor ennek ellenkezőjéről panaszkodnak Nagyvisnyó (Borsod megye) lakói (1771): „Káros fogyatkozásunknak tarttyuk azt, hogy a Városokhoz távol vagyunk, az honnat pénzt kereshetnénk kézi munkával vagy egyéb képpen . . ." I4<l Ám nem csupán a miskolci emberpiac, „derékpiac" volt gyűjtőhelye a munkaerő-feleslegnek, hanem olyan „központjai" is kialakultak, mint a pesti Duna-part emberpiaca, amelyet a szlo­vák munkások gyülekezőhelyének tartottak, 141 vagy Vác piaca, ahol ugyancsak százával álltak a napszámra várók. 142 Itt azonban a hagyományos táji és társadalmi munkameg­osztás kereteinek sajátos, lokális adottságaival is számolnunk kell (pl. a hegyaljai szőlők extraneus birtoklása). Időszakos munkásvándorlások a mezőgazdaságon kívül „Specializálódott" csoportok Bár a summás- és a szőlőmunkák bizonyos típusai igényelnek némi speciális jártas­ságot - legalábbis a munkaerő egy részétől -, mégis, az eddig felsorolt munkákat zömmel az jellemezte, hogy technikájuk, fogásaik egy általános paraszti tudás, munka­ismeret részeit képezték, ily módon könnyen „behelyettesíthetők" voltak a munkában részt vevő személyek is. Ez jórészt abból fakadt, hogy a mezőgazdasági nagybirtok lényegében ugyanazt termelte, mint a parasztüzem, csupán mennyiségi mutatóik külön­böztek egymástól. A vagyoni helyzet - lényegében az ipari növények és a gépek elter­jedéséig - többségében nem jelentett eltérő munkamódszereket, így a vándorló munka­erőt a mezőgazdasági üzemek többsége magába olvaszthatta. A vándorok igen gyakran nem is csupán egyféle munka elvégzésére szegődtek. Balassa Iván a vándoraratókról mutatta ki, hogy a gabonaneműek betakarítása mellett, a 18. századtól, számos más munkába is bekapcsolódtak: ingyen, csekély bérezésért, bizonyos növénykultúrák ese­tében pedig (széna és takarmány, kukorica, burgonya, répa, repce, cirok, kender) részes müvelésként. 143 A summások esetében közismert a sokirányú munkavégzés. Mindez nem jelenti, hogy ne lettek volna már korábban is specializálódott csopor­tok, amelyek általában ugyanannak a munkának az elvégzésére vándoroltak és vállal­koztak. Magda Pál a múlt század elején jegyzi fel a mecenzéfiekről: „kapállásra, melly­ről híresek is, messze földekre eljárnak." 144 Balassa Iván hívta fel a figyelmet arra, hogy jelentős szerepük volt Tokaj-Hegyalj a szőlőművelésében is: olyan területeket teraszoztak, fogtak művelés alá, amelyek szakszerű munkát igényeltek, s nem lehetett azt jobbágyokkal elvégeztetni. Emellett vermeket ástak (gabonás vermeiket legjobb­nak ismerték az Alföldön), csatornákat, tavakat, árkokat készítettek, mocsarakat csa­poltak le, s számos módon hasznosították szaktudásukat országszerte. 145 De híres ve­remvájók voltak a deméndiek (Heves megye) is. 14í1 Az ily módon való szakosodás, ti. hogy egyes települések lakói sajátos szakismeretüket viszik el, adják „cserébe" más 139. VIGA Gyula 1986. 109-110. 140. BmÁL. Acta Pol. XXII. I. 364-45. 141. BALASSA Iván 1985. 85. 142. Pesovár Ernő gyűjtése, 1952. Palóc Múzeum Adattára 51. 6 143. BALASSA Iván 1985. 234. 144. MAGDA Pál 1819. 397-398. 145. BALASSA Iván 1959. 287-291. 146. BALASSA Iván 1959. 287. 239

Next

/
Thumbnails
Contents