Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Viga Gyula: Az északmagyarországi vándormunka néprajzához (A migráció mint a domb- és hegyvidéki életmód-stratégiák része)

népesség számára is. Nem véletlen, hogy pl. a Bükkalja lakói a Mária Terézia-féle úrbéri összeírásokban az egyes települések előnyeként, szerencsés adottságaként említik a miskolci piac közelségét, ahol a maguk számára kétkezi munkát találhatnakш Ugyanakkor ennek ellenkezőjéről panaszkodnak Nagyvisnyó (Borsod megye) lakói (1771): „Káros fogyatkozásunknak tarttyuk azt, hogy a Városokhoz távol vagyunk, az honnat pénzt kereshetnénk kézi munkával vagy egyéb képpen . . ."

I4<l Ám nem csupán a miskolci emberpiac, „derékpiac" volt gyűjtőhelye a munkaerő-feleslegnek, hanem olyan „központjai" is kialakultak, mint a pesti Duna-part emberpiaca, amelyet a szlovák munkások gyülekezőhelyének tartottak,

141 vagy Vác piaca, ahol ugyancsak százával álltak a napszámra várók.

142 Itt azonban a hagyományos táji és társadalmi munkamegosztás kereteinek sajátos, lokális adottságaival is számolnunk kell (pl. a hegyaljai szőlők extraneus birtoklása). Időszakos munkásvándorlások a mezőgazdaságon kívül „Specializálódott" csoportok Bár a summás- és a szőlőmunkák bizonyos típusai igényelnek némi speciális jártasságot - legalábbis a munkaerő egy részétől -, mégis, az eddig felsorolt munkákat zömmel az jellemezte, hogy technikájuk, fogásaik egy általános paraszti tudás, munkaismeret részeit képezték, ily módon könnyen „behelyettesíthetők" voltak a munkában részt vevő személyek is. Ez jórészt abból fakadt, hogy a mezőgazdasági nagybirtok lényegében ugyanazt termelte, mint a parasztüzem, csupán mennyiségi mutatóik különböztek egymástól. A vagyoni helyzet - lényegében az ipari növények és a gépek elterjedéséig - többségében nem jelentett eltérő munkamódszereket, így a vándorló munkaerőt a mezőgazdasági üzemek többsége magába olvaszthatta. A vándorok igen gyakran nem is csupán egyféle munka elvégzésére szegődtek. Balassa Iván a vándoraratókról mutatta ki, hogy a gabonaneműek betakarítása mellett, a 18. századtól, számos más munkába is bekapcsolódtak: ingyen, csekély bérezésért, bizonyos növénykultúrák esetében pedig (széna és takarmány, kukorica, burgonya, répa, repce, cirok, kender) részes müvelésként.

143 A summások esetében közismert a sokirányú munkavégzés. Mindez nem jelenti, hogy ne lettek volna már korábban is specializálódott csoportok, amelyek általában ugyanannak a munkának az elvégzésére vándoroltak és vállalkoztak. Magda Pál a múlt század elején jegyzi fel a mecenzéfiekről: „kapállásra, mellyről híresek is, messze földekre eljárnak."

144 Balassa Iván hívta fel a figyelmet arra, hogy jelentős szerepük volt Tokaj-Hegyalj a szőlőművelésében is: olyan területeket teraszoztak, fogtak művelés alá, amelyek szakszerű munkát igényeltek, s nem lehetett azt jobbágyokkal elvégeztetni. Emellett vermeket ástak (gabonás vermeiket legjobbnak ismerték az Alföldön), csatornákat, tavakat, árkokat készítettek, mocsarakat csapoltak le, s számos módon hasznosították szaktudásukat országszerte.

145 De híres veremvájók voltak a deméndiek (Heves megye) is.

14í1 Az ily módon való szakosodás, ti. hogy egyes települések lakói sajátos szakismeretüket viszik el, adják „cserébe" más 139. VIGA Gyula 1986. 109-110. 140. BmÁL. Acta Pol. XXII. I. 364-45. 141. BALASSA Iván 1985. 85. 142. Pesovár Ernő gyűjtése, 1952. Palóc Múzeum Adattára 51. 6 143. BALASSA Iván 1985. 234. 144. MAGDA Pál 1819. 397-398. 145. BALASSA Iván 1959. 287-291. 146. BALASSA Iván 1959. 287. 239