Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)
Viga Gyula: Az északmagyarországi vándormunka néprajzához (A migráció mint a domb- és hegyvidéki életmód-stratégiák része)
A cséplőgépek megjelenése nemcsak a korábbi arató- és cséplőmunka szervezetét alakította át, hanem a munkaerő hagyományos migrációját is. A nagyobb mezőgazdasági üzemekben beépült a géppel való cséplés a mezőgazdasági vándormunkások tevékenységébe, ám a kisüzemeket kiszolgáló, egy-egy települést, olykor egy-egy kistáj több faluját is ellátó vándorló cséplőgépek mozgását már elsősorban üzleti szempontok szabták meg. Summások Tanulmányunkban - részben terjedelmi okok, részben a téma kutatottsága miatt -csak kisebb teret szentelünk a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó időszakos munkásvándorlás egyéb formáinak. Elsősorban a táji kapcsolatok rendjét igyekszünk megragadni с vonatkozásban is, ami témánk szempontjából a legfontosabb. Mindenekelőtt a summások vándorlásáról kell említást tennünk, amely a legnagyobb tömegeket mozgatta meg, s a mezőgazdasági munkák széles skáláját, gyakran egészét felölelte. Sárközi Zoltán kutatásaiból jól ismerjük a summásság történetét, s tudjuk, hogy a mezőgazdasági idénymunkások с típusát elsősorban a nagybirtok agrártermelésében a múlt század végén lezajlott szerkezeti váltás, különösen az ipari növények termesztésének megnövekedése hozta létre.* Számos vonatkozásában magába ötvözte azonban a korábban ismertetett periodikus, csoportos munkásvándorlások s a hegyvidék és az Alföld között folyamatosan meglevő, rendszeres mezőgazdasági napszámosság hagyományát. Az utóbbi vonatkozásban csak utalni kívánok azokra az adatokra, amelyek a palócság csoportjainak napszámosmunkára történő rendszeres vándorlásáról tudósítanak. 1 ' 7 A summás munkások vándorlási irányai azt jelzik, hogy ebben a tevékenységben továbbra is az Alföld-hegyvidék sajátos táji munkamegosztása nyilvánul meg, azt azonban mindinkább átszövik a gazdasági-üzleti szempontok, a munkaerő árujellegéből fakadó törvényszerűségek, ill. az azokhoz való alkalmazkodás igénye, ennek megfelelően többféle típusa figyelhető meg a summásmunkának is. Feltétlenül mozgékonyabb, változatosabb munkavállalásról van itt szó, mint a korábbi vándormunkák esetében, még akkor is, ha a népesség tömegei továbbra is kiszolgáltatottak létfeltételeik szűkössége miatt. A summásokat legnagyobb számban kibocsátó megyék a századfordulón Borsod, Heves, Nyitra és Trencsén voltak, 1 ' 4 ám az északi hegyvidéknek a Duna és a Tisza közé cső, a mai Magyarország területén levő széles sávjában mindenütt megtalálhatjuk a summásmunka nyomát. Igaz, ennek intenzitása erősen eltér, további vizsgálatokat igényel, de úgy vélem, hogy a Sajótól keletre eső térség kevés munkaerőt bocsát ki, s úgy tűnik, hogy az intenzíven mczőgazdálkodó zónák (Mátraalja, Bükkalja) nincstelen népessége megy inkább summásnak, míg a hegyvidéki lakosság inkább csak aratásra vállal kepés munkát, s az év nagyobb részében az erdőn, bányában és egyéb alkalmi munkán dolgozik. Aligha vitatható tehát, hogy az alkalmi munkavállalásban a helyi termelési tradícióknak, a hagyományos tevékenységi formáknak még ekkor is meghatározó jelentősége van. (Figyelembe kell itt vennünk természetesen a birtokstruktúrát és a családszcrvezctet is.) 95. IKVAI Nándor 1967. 158. 96. SÁRKÖZI Zoltán 1965. II. 323. 97. A nagykőrösiek 1850-ben említik, hogy városukba „nagyon sokan járnak a felföldi palóezok napszámba". Vö.: HOFFMANN Tamás 1963. 312.; Pintér Sándor arról tudósít, hogy a palócok számos községei - különösen ott, hol az elfoglalva tartott föld csekélysége mellett sovány is - „kikeletkor" munkát kereső egész rajokat bocsájtanak ki". Vö.: MANGA János 1979. 85. 98. SÁRKÖZI Zoltán 1965. II. 369. 234
