Agria 24. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1988)

Gunda Béla: A természetes növénytakaró és az ember

elmaradt termés összeszedésének gazdag a terminológiája (böngész, kóléz, kórász, lécskál, mezgerél, tallóz, bilingérez). 15. § Összefoglalóan a magyar nép sokrétű botanikai ismeretéről a következőket mondhatjuk: A különböző célokra felhasznált vadnövények gyűjtése elsősorban az ökológiai viszonyoktól függ. A reájuk vonatkozó ismeretek forrásait, a növények ismeretének és felhasználásának történeti rétegeit igen nehéz megállapítani. Kétségkívül, hogy a ma ismert növények közül már többet fogyasztott, különböző célokra használt a magyarság a finnugor népekkel való együttélés és a bolgár-törökökkel való érintkezés folyamán. A környező népek igen gazdag ctnobotanikai tudása kicserélődhetett a magyarság etnobotanikai ismereteivel, amelyet saját tapasztalatai révén alakított ki. A füvész- és szakácskönyvek, a nemesi udvarok, a polgári konyha füvésztudományának a hatásáról sem szabad elfelejtkeznünk. Végső soron olyan ctnobotanikai tudást is fel kell tételeznünk, amelynek gyökerei a prehisztorikus Európa „tudományának" maradványa. Gondoljunk csak arra, hogy a tollundi és a grauballci emberi leletek (Dánia, korai vaskor) gyomrában huszonegy, ill. hatvancgyfele növény maradványát találták meg. Olyan növényekét, amelyeket jórészt ma is fogyasztanak. Általános néprajzi szempontból is figyelmet érdemel, hogy a magyar pásztoroknál sem jelentéktelen a gyűjtögető komplexum. Gazdag a vadnövényekhez, fákhoz fűződő európai jellegű hiedelem. Noha nem zárkózhatunk el attól a gondolattól, hogy az animizmussal kapcsolatos fakultusz népisegünk legrégebbi történeti korszakából maradt meg. A legújabb időkig jelentős volt a gyógynövények használata. A parasztság gyógynövényismeretének forrása igen szétágazó. Valószínű, hogy az európai ókor és középkor orvostudományának, gyógyszerészeiének több gyógyfüve is ott szárad füvesasszonyaink kamarájában. Ugyanezt mondhatjuk részben a fcstőnövényckről is. Gyógy- és festőnövényeket azonban ugor őseink is ismertek. Finnugor/ugor hagyatékaink sorába tartozhatnak a kéregedények. A növénynevek utalnak eredetünkre, történeti, népi kapcsolatainkra, a klasszikus görög-római, középkori tudományhoz való viszonyunkra. A növénynevek, a növénymitológia kifejezik az egyház jelentőségét, a népi vallásosságot, a XVI-XVIII. század magyar botanikai tudását, népünk nyelvgazdagító szemléletét, gondolkodását. Ez utóbbira talán elegendő példa a temondádfü ( Eryngium sp. és más növény is lehet), amely tabunév lehet. A vadnövényeket csak a termesztett növények, a kertkultúra tudták a táplálkozásból kiszorítani, de a gazdasági és társadalmi körülmények még napjainkban is konzerválhatják, s az ökológiai viszonyok elősegítik a vadnövények felhasználását, s őrzik a nép korábbi ctnobotanikai tudását. A természethez az ember a legszorosabban és legrégebben a növényvilág revén fűződik. Hajlékába, udvarába előbb behozta a növényt, mint az állatot. Tapasztalatai révén a növényekkel éhségét és fájdalmát csillapíthatja, mítoszt és 'tudományt' teremthet, a növényvilágban fohászkodását meghallgató és segítő 'élőlényekre' talál, s a növényekkel szépérzékét, érzelmeit is kifejezheti. 185