Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Balassa Iván: Bakó Ferenc 70. születésnapjára

A múzeumi munkához szorosan hozzákapcsolódott a kiadványok megindítása is. Az Egri Múzeum Évkönyve 1963-ban jelent meg először és azt a XVII. kötetig szerkesztette. A régészeti, történeti, néprajzi, természettudományi, irodalomtörténeti és más tudományágak cikkeit, tanulmányait magába foglaló kötetek nélkülözhetetlen forrást jelentenek mindezen tudományok művelői számára. A közművelődési célokat szolgáló füzetek, könyvecskék igyekeztek az évenként sok százezer látogatót jobban tájékoztatni . Jelentős része volt Eger Vára Baráti Köre létrehozásában, melynek tagjai az egész ország területéről támogatják a Dobó István Vármúzeum munkáját. A kapcsolatot Az egri vár híradója című kiadvánnyal kitűnően tartják és külön kiadványaik valóságos könyvészeti eseménynek számítanak. A magyar néprajztudomány egyik nagy vállalkozása: a palóckutatás is BAKÓ Ferenc nevéhez fűződik, melybe Heves megyén kívül, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, illetve Pest és Szolnok megye is részt vett. A munka elvégzéséhez minden olyan szakembert igyekezett megnyerni, aki egyik vagy másik területen a palóckérdés iránt érdeklődött. A vállalkozásnak az ad nagy jelentőséget, hogy a palóc az ország legnagyobb összefüggő néprajzi csoportja, melyet azonban csak helyenként ismertünk, de alaposabb áttekintéssel nem rendelkeztünk. Ez a kutatás 1967-ben indult meg és vizsgálta nemcsak az összefüggő palóc területeket, hanem azokat a szórványokat, kirajzásokat, melyek délre, sok esetben az országhatáron túlra is átterjedtek. Ennek a kutatásnak a Dobó István Vármúzeum volt a központja, vezetője pedig BAKÓ Ferenc. Most már beszélhetünk róla múlt időben, mert az első kötet megszerkesztett, kész példánya a nyomdában várja, hogy 1988-ban napvilágot lásson. A palóckutatás szervezett lebonyolítása bizonyos elvi-módszertani kérdések tisztázását tette szükségessé. Ezért 1967-ben egy kétnapos konferencián beszélték meg a kérdéseket és az ott elhangzott előadások egészükben, a vita rövidített szöveggel meg is jelent (Módszerek és feladatok - Palóc tanácskozás Egerben. Palóc Kutatás. Módszertani Közlemények I. Szerk.: BAKÓ Ferenc. Eger 1968). Ezzel egy olyan sorozatot indított meg, mely a XXII. számig folytatódott és magába foglalta azokat a kérdőíveket is, melyek az egységes gyűjtést egy-egy részterületen biztosították. Ezek ugyan a palócterület problémáit tartották szem előtt, de legtöbbjük olyan jól sikerült, hogy más vidékeken, nemegyszer az országhatáron túl is, gyűjtöttek segítségükkel. Már eddig is megjelentek más kiadványok is, melyek sorozatot alkotnak {Tematikus és lokális monográfiák I—III; Dolgozatok a palóckutatás köréből I. sz.) és ezek gondozását is BAKÓ Ferenc vállalta. Ma még nincs az egész Palóc Néprajzi Monográfia kezünkben, de meggyőződésem, egyes részleteit ismerve, hogy megjelenése a magyar néprajztudomány nagy eseménye lesz és a néprajzi csoportok kialakulására, fejlődésére, elhatárolódására nézve a belőle leszűrhető eredmények minden bizonnyal hasznosíthatók lesznek nemcsak a magyar, hanem általában az európai néprajztudományban is. BAKÓ Ferenc muzeológiai és tudományszervező munkássága mellett szólnom kell országosan is az élvonalhoz tartozó néprajzi tudományos munkásságáról. Igazi hazája a Palócföld, mely munkásságának nagyobb részt színterét adja. Néhány alkalommal azon túl is végzett gyűjtéseket (Tiszaigar, Üjbars, Sárospatak és környéke stb.) és adott közre feldolgozásokat, de mindez csak arra szolgált, hogy összehasonlító anyag segítségével még mélyebben megismerhesse a palócok néprajzi jellegzetességeit. Mint minden magyar néprajzkutató, így ő is szakosodott, specializálódott. A leginkább művelt területe a palóc település, építkezés, házbelső és mindennek a nagycsaládhoz való kapcsolata. Ezért kutatta a bükki mészégetők munkáját, vándorútjait, hiszen a mész egyike a legfontosabb építkezési anyagnak. Nemcsak helyszínen gyűjtött, hanem nagy szorgalommal bújta a levéltárakat és a kétfajta, korban eltérő adathalmazt kitűnően tudta egyez8