Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Viga Gyula: Szempontok a népi kőmunkák vizsgálatához

majegyeket viselő készítményeikkel jelennek meg az Alföldön, igaz, hogy ezek a hagyományok helyi stílusjegyekből és közeli vagy távoli előzményekből ötvöződnek. Az alföldi népesség csupán választhat ezekből a formákból, s ilyen módon nyilatkozik meg saját ízlésvilága. (Mindezt azért tartom fontosnak e területen hangsúlyozni, mert a népművészet kutatói a vásárló, megrendelő ízlésének prioritását hangsúlyozzák általában, holott a készítők gyakran teljesen ismeretlen, előzmények nélküli produktumokkal jelennek meg a hagyományos tárgyak között.) A kő díszítő jegyeinek rendszere zömében igen korai hagyományokat őriz, melyeket különböző módon „fogalmaz újra" egy-egy táj népe. Helyi díszítő stílusok kialakulásáról csak ritkán beszélhetünk, leszámítva talán az építőelemek (tornácoszlopok, ajtó- és ablakkeretek, kapubálványok) faragásának egy-egy lokális megnyilvánulását.

22 Ám ezek is inkább újrafogalmazását, újra ötvözését jelentik a korábban ismert díszítőelemeknek. Ennek okát a már említett kapcsolatokban kell keresnünk (részletesen lásd alább), de nem hagyhatók itt figyelmen kívül a kisebb-nagyobb körben terjedő mintakönyvek sem. Ez utóbbiak sajátos folyamatosságot jelentenek a hagyományos elemek és a formai újítások között. Az említettek természetesen nem jelentik azt, hogy az egyes tájak kőfaragó díszítményei között ne lennének feltárhatók különbségek, vagy akár ne lenne lehetséges mikrovizsgálatokkal kistájon belüli differenciálás is. Mégis úgy vélem, hogy e terület rendező elvei lényegesen egységesebbek, átfogóbbak, mint amit a népi tárgyalkotó és -díszítő tevékenység más szféráiban (fa, kerámia) tapasztalhatunk. Az is igaz azonban, hogy ez a terület jelenleg a legkevésbé bejárt a kutatás által. A kőfaragás díszítő motívumai közé olykor bekerülnek más anyagfajták díszítő ornamensei is. Különösen közelinek tűnik a kapcsolat a fafaragás díszítménykincsével, ami az esetek nagy hányadában a két terület közötti konkrét kapcsolódásokkal, néha az „alkotók" személyén keresztül is megragadható.

23 Mindent összevetve úgy vélem, hogy a kőfaragás paraszti hagyományát a népművészet lokális formájának kell tartanunk, amelyet azonban tájanként, olykor falvanként is más-más módon érintett meg a magas művészet, a helyi ipar, a történeti előzmények, valamint a különböző igényű és indíttatású újítások hatása. Az e téren fellelhető különbségek igen nagyok, s a tárgyalkotó tevékenység ezen formáját nem lehet egységes vonulatba sorolni. Ám úgy vélem, hogy azokon a területeken, ahol a jól faragható kőanyag rendelkezésre állt, a kézműves tárgyalkotó tevékenységet alapvetően befolyásolták a lokális ízlés elvárásai. Ezeken a helyeken a kő szinte körülölelte az ott élőket, s a falukép, településkép olykor önmagában is meghatározó volt - olykor ugyancsak nem függetlenül az esztétikumtól. Nem csupán a forma, hanem az anyag önmagában is hordoz bizonyos „választásokat", lehetőségeket. E vonatkozásban azonban ismét bizonytalan, bejáratlan területre téved a kutató, ahol igen gyakran csak alternatív válaszok léteznek a felvetődő kérdésekre. A kiindulás itt csak a lokális mikrovizsgálatok történeti alapozottságú tanulsága lehet! Sajátos formákat jelentenek e vonatkozásban azok az apró, díszített tárgyak (pl. orsókarikák), amelyek ritkán, lokálisan előforduló anyagokból (pl. kalotaszegi alabástrom)

24 készültek, s díszítményeik szervesen illeszkednek egy-egy vidék népi díszítő hagyományába. 22. Vö. pl.: BAKÓ Ferenc 1978. 66.; BAKÓ Ferenc 1985. 234-235. 23. Vö.: KÓS Károly 1980. 65. kép 24. KÓS Károly 1980. 58. 66. ábra 84