Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Viga Gyula: Szempontok a népi kőmunkák vizsgálatához

daságát, udvarát, háztartását több, különböző fokon alakított, megmunkált kődarab veszi körül, addig az alföldi műveltség hagyományosan nem is igen igényli a követ. Az utóbbi népesség jobbára csak más tájakról odaszállított, specialisták által készített kőtárgyakat adaptál tárgyi kultúrájában (malomkövek, határjelző kövek, sírkövek, útmenti keresztek stb.). Ezek természetesen más-más módon, tájanként is eltérő jelentőséggel épülnek be az alföldi népcsoportok műveltségébe, s a népi kultúra más-más szféráját alkotják a kétkezi munka eszközeitől a divatszerűen megjelenő szakrális tárgyak sajátos világáig. Bár egészében talán még senki nem gondolta végig, hogy pl. az alkalmas kő- és faanyag hiánya hogyan befolyásolta az Alföld parasztságának hagyományos tárgyi világát, az kétségtelen, hogy ezeknek az anyagoknak a jelenléte vagy hiánya nyomatékosan aláhúzza a különböző nagytájak eltérő geográfiai és geológiai adottságát, az ebből eredő kiegyenlítődési tendenciák, a táji munkamegosztás történéseit, sejtetve azt, hogy ezeknek a folyamatoknak sajátos történetük, differenciált időrendjük van, amely eléggé nem hangsúlyozható a magyar népi műveltség egészének rendjében, de nem független a környező népekkel való kapcsolatok rendszerétől sem. A magyarországi néprajzi vizsgálatok mai stádiumában az egyes témák kutatottsága meglehetősen szélsőséges: vannak teljesen bejáratlan témakörök, ahol a legkisebb eredmény is novum, ugyanakkor léteznek olyan kérdéskörök is, amelyeknél a szinte könyvtárnyira duzzadt irodalom már-már akadálya a szintézisnek, s olykor-olykor elfedi a valóság egyes részleteit. A népi kőmunkák feltárása ma még az előbbi csoportba tartozik, de ezen a helyen talán fölösleges is hagsúlyozni, hogy vizsgálata milyen nagy fontossággal bír. Még a lokális kutatások eredményei is a hegyvidéki életmód sajátos színfoltját jelentik, az alkalmazkodás sajátos formáit rajzolják, nem beszélve arról, hogy ez a tevékenységi forma, ill. a produktumai ma még hiányzó fejezetét jelentik a hazai néprajzi kézikönyveknek.

4 A fentiek folytán eddig jórészt kívül maradt a néprajz érdeklődésén az a periodikus munkaerő-migráció, amely - elsősorban a jobbágyfelszabadítás óta - a kőbányák, kőfejtők felé irányult. Ez volumenében nem hasonlítható természetesen a mezőgazdasági idénymunkához, de nem is elhanyagolható léptékű (lásd alább). Nagyon keveset tudunk a különféle kőmunkára specializálódott parasztemberek tevékenységéről, s alig valamit arról, hogy az a szinte valószínűtlenül nagy kőtömeg, amelyet az út- és vasútépítések, folyamszabályozási munkák, távoli építkezések igényeltek, miként „kelt útra", s szállításában, mozgatásában milyen szerepet kaptak a fuvarosok, paraszti tömegek. Nem, vagy csak alig tudjuk követni az egyes kő termékek, tárgyak útját, holott kevés vonatkozásban kínálkozna olyan közvetlen kapcsolódási lehetőség a természettudomány modern vizsgálati lehetőségeivel, mint éppen e területen. A fentiek azonban más vonatkozásokban is túlnyúlnak a néprajz vizsgálati területén és lehetőségein, s más területeken is felvetik az interdiszciplináris kutatások szükségességét. //. A magyar népi építészet kutatói számára - BÁTKY Zsigmond óta - természetszerű az a kapcsolat, amely a paraszti építészet anyaghasználatát a táji adottságokhoz, földrajzi feltételekhez köti.

5 Éppen a kőépítkezés az viszont, ahol a rendelkezésre álló nyersanyaghoz nem kapcsolódik adekvát módon a hagyományos építőtechnika, ahol az építőanyag és az építkezés táji típusa sajátosan áttételes kapcsolatban állnak egymással, melynek időrendjét lokális hagyományok, helyi társadalmi-gazdasági-technikai tényezők alakították. 4. KÓS Károly 1980. 57. 5. BÁTKY Zsigmond 1921. 35-39. 80