Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Flórián Mária–Hofer Tamás: Adatok az észak-magyarországi csűröskertes települések kérdéséhez

A pajtánál volt a rosta, a gereblyék, villák, a sorhúzógereblye, a „ seprűborona" helye, volt akinek a kocsija is a pajtaajjában állt. Rendszerint azonban a portán volt szenke, ahová a futó kocsit behúzták. A pajtaajjában volt még a borona és az eke helye is, de a kaszáját már ki-ki levitte a portára, nehogy valaki ellopja. A többi szerszámot, ha kellett, a mezőre menet a pajtánál „útban felvették". Szinte naponta kijártak a pajtába, mert „nyalábban", ölben, háton abroszban hordták haza a takarmányt. Azért is odamentek, hogy benézzenek a pajtába, ülepszik-e a széna, fér-e még bele. Akár a Salgóba menő útra, akár a Mocsári útra indultak, a Kertfelett, a Laposon, a rakodók között el kellett menni. Akinek a rakodóján nem volt pajta, az is úgy mondta: „megyünk a pajtára", szinte az egész szérűsort „pajtának" is nevezték. Télen ritkábban jártak ki. Ilyenkor kocsival, szekérrel jól meghordták az istálló padlását szénával, hogy pl. karácsony böjtjén „ne kelljen naponta kapaszkodni". Amikor hordás idején vagy a takarmány hazaszállítása alkalmával szekérrel mentek a rakodóra, körbe kellett kerülniük az egész falut. Róna északi végén olyan meredek a part a rakodók alatt, hogy onnan a pajtákat megközelíteni lehetetlen. Dél felől kellett felkanyarodni a Laposra. Egy időben a falu közepén volt egy elhanyagolt porta, annak a tulajdonosa nem bánta, ha a telkén keresztül rövidítik az utat. 12. kép. Kadlot Bálint 1917-ben épült rónai pajtájának alaprajza. Rajzolta: Locsmándi Gábor 69