Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Kiss Péter: Gyűjtemények és múzeumok Egerben 1951-ig II.

zabla került a gyűjteménybe. 86 A várból a későbbiekben újra kulcs 87 majd csákány, 88 vassarkantyú, s9 az Eger-patakból sarkantyú, 90 a siroki várból pedig kőgolyók gazdagí­tották a helyi és a megyei vonatkozású anyagot. 91 Ide került be a Bartalos Gyula által ajándékozott honfoglaláskori koponya is. 92 1919 májusában 16 db ritka fegyvert be kellett szolgáltatni a direktórium rendele­tére a kollekcióból. 93 1928-ban a város csatornázási munkálatai alkalmával talált érmékből és régiségek­ből ugyancsak több került be a gyűjteménybe. 94 Az utolsó jelentősebb gyarapodás az 1935/36-os tanévben volt. Ekkor Breznay Imre „ajándékából honfoglaláskorabeli kard­dal az egykorú császár-temetőből", Hvizdos Flórián mérnök jóvoltából avar kori női ék­szerekkel, Maczky Gyula főjegyző révén pedig honfoglaláskori női sír leleteivel gazda­godott a régiségtár. 95 Külön említést kell tennünk e gyűjteményi rész egyiptomi tárgyakat magába fog­laló csoportjáról, amelynek Kovács Károly egri származású kairói szállodatulajdonos volt a megalapítója és egyetlen donátora. 96 1880-ban Egyiptomból a karlsbadi fürdőbe utazván meglátogatta szülővárosát is. Ekkor ismerkedett meg Horváth Zsigmonddal a régiséggyűjtemény akkori őrével, akinek megígérte, hogy azontúl kihasználja egyedül­álló lehetőségét arra, hogy minden okulásra alkalmas régi és új dolgot elküldjön az is­kola tanuló ifjúságának. 97 Első küldeménye az 1881/82-es tanévben érkezett, köztük 25 db amulett, 13 db szobrocska, múmiakéz Thébából, macskafejmúmia stb. 98 Legértéke­sebb ajándéka az 1884/85-ös tanév idején küldött „Osiris főpapjának egy, Atthemnél (a régi Panopolis, Luxor közelében) talált, teljesen jó karban levő múmiája, a kr. e. 200-ből" volt. 99 Adományai egészen az I. világháború kitöréséig érkeztek. 2.1.3. Л néprajzi gyűjtemény A három gyűjteményi rész közül ez jött létre a legkésőbb. Megalapítója Xantus Já­nos volt, akivel Horváth Zsigmond a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1868-ban Egerben tartott vándorgyűlésén ismerkedett meg, amikor Xantus is a ciszterci rendház vendége volt. 100 Először csak madárfajokkal gazdagította az iskolai gyűjteményeket, majd először 1870-ben ezekkel együtt néhány ázsiai etnográfiai tárgyat is küldött a gim­náziumnak. 101 A legtöbb - 35 db - 1874-ben érkezett, amikor is Rezutsek Antal zirci apát egy üvegszekrényt ajándékozott az iskolának „a népismei tárgyak elhelyezésé­re" . I02 A későbbiekben a már említett Kovács Károly lett a gyűjtemény legnagyobb pat­86. ÉRTESÍTŐ 1871/1872. 34. 87. HML VIII-53/9. rsz. 1872. márc. 22. jkv. 88. ÉRTESÍTŐ 1872/1873. 29. 89. HML VIII-53/11. rsz. 1877. máj. 15. jkv. 90. ÉRTESÍTŐ 1878/1879. 73. 91. ÉRTESÍTŐ 1898/1899. 73. 92. ÉRTESÍTŐ 1902/1903. 80. 93. NAGY Árpád é. n. 94. ÉRTESÍTŐ 1928/1929. 39. 95. ÉRTESÍTŐ 1935/1936. 57. 96. Az 1950. után is Egerben maradt anyag tudományos feldolgozását 1.: GAÁL Ernő 1973. 97. ÉRTESÍTŐ 1895/1896. 101-102. 98. ÉRTESÍTŐ 1881/1882. 54. 99. ÉRTESÍTŐ 1884/1885. 59. 100. ÉRTESÍTŐ 1895/1896. 98. 101. ÉRTESÍTŐ 1870/1871. 17. 102. ÉRTESÍTŐ 1873/1874. 30. 587

Next

/
Thumbnails
Contents