Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)
Zólyomi József: A füleki nemesek kárvallomásai 1663-ból
Az házamat földig le rontották, ugy értem annak Szine alatt, hogy az várhoz közel ne talán ártót volna neki. De ki háza lehett ártalmára veszedelemnek idején mint az Ur Főkapitány ur háza, holott oly hármas Bóthajtásos pincze vagyon alatta, hogy egynehány Száz Ember, s - Talán Ezer Gyalogh is el szorulhatna bőven beléje. Házamban és Házam körül mindennemő portékámat Eleségemet Edénymet Egyszóval mindennemő házbeli Ezközeimet el hordották melyben igen kevés sőt harmada avagy hatok része sem került megh, mind elvesztettek tőlem az ház rontók. Három kertemet Pajtás veteményes, és Gyümöltsös kérteimet mellyeket elrontottanak végben nem vihetném s - fel építhetném száz forinttal ugy az mint volt. Szénám volt huszonöt vagy harmincz nyári szekérrel, azzal is fel osztoztanak az it valók. Borjus Tehenemet, Disznaimat, és Borjaimat le vágván Azt is felosztották az it valók. Mindenny sok káromat jó lelekismerettel irom nyolez Száz magyari forintokért nem Szenvedtem s fel nem vettem volna. Töb károkat is tettek, de elő Számlálni nem győzöm. Tassi Mihály. XVI. Házamba való pincémben és kertemben s -jószágomban való kárvallásomk Szám következik: 1. Házamk derekánál nem maratt egyebe minden Épületit kerítését levágták. Padlóját Istállomk egy száligh elhordták. 2. Házamnál lévő Deszkát az kit nyilván tudok, három Százat elhordták. 3. Egynehány ezer sindel Szegemet, Egynehány Száz Lécz Szegemet elvitték. 4. Két vagy három szerre való kész vas Szerszámomat elhordták. 5. Házbeli sok Eszközömet, Edénymet, kikért ha mindgyárt Száz Tallérokat letettek volna is, bizony nem adtam volna elhordták. 6. Zabomat is több a kit elhordták Száz kilánál. 7. Csak káposztámat három egész hordóval. 8.Két Szép asztalomat festett fogasimat mind elhordták. 9. Szép rovással kerített kertemet, majd féligh elhordták. 10. Szénámat ötven Tallérért el nem adtam volna elhordták. 1.1.Két Szegény Emberemet Tömlöczre hozatta az Vicekapitány, sokaigh it Szenvedtek. Egyknek 18. forintig való károkat tettek elhozásakor is. A másikon négy forint nyargalót vettek. És méltóságos Palating kegyelmes Urunk Parancsolattyára is (ki azt tartotta minden fizetés nélkül elbocsássak:) két forintot kellet fizetni, s - ugy bocsátották el. Boldogházi Kis János P.S. Azon Jobbagymat az Tömlöczben egy Nagy János nevű Rab addig verte taglotta egy darab fával mig akarta. Lábokat Rácz Rabokkal öszve köttetvén és tartatván és mig egy Damaszt es egy Szekér fát Ígértek. XVIL Én Runyai Nagy Márton az minenő károkat vallottam itt az Füleki circulusba kertembe, pinczémbe s - házamnál levő búzámba, Zabomba, Árpámba, Rosomba s - házbeli Eszközeimbe jó Lelki Isemerettel mondom legh aláb vallottam három Száz forint kárt benne. Idem qui Supra. 502