Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Cs. Schwalm Edit: A Heves megyei summások életmódja

úgy válogatták össze, hogy az első csapatba a legjobb és leggyorsabb munkások kerültek, a másodikba a közepesek, a harmadikba a gyengébbek, legfiatalabbak, akik akkor voltak először summások. Gyakran azonban úgy állították össze, hogy a jobban dolgozók tudjanak eleinte segíteni a gyengén haladóknak, bár mindenki igyekezett, hogy le ne maradjon. Az előmunkások igyekeztek a tempót gyorsítani, aminek gyakran az lett az eredménye, hogy rossz, felületes munkát végeztek. Ilyenkor a pallér újra csináltatta velük. A bandagazdán kívül ún. botosgazda is volt beosztva minden csapathoz, aki ellenőrizte az elvégzett munka mennyiségét és minőségét, s akinek „feltétlen engedelmességgel tartoztak". Figyelte a summások munkáját a pallér, időnként az intéző, de az uradalom tulajdonosa vagy bérlője is szemmel tartotta, jól dolgoznak-e Mire a nap feljött, már a tábla szélén kellett lenniük. Reggeli 7-8 óra között volt egy fél óra. Meleg ebédet 1-2 óra között vittek ki szekérrel. Az egyórás déli pihenő után naplementéig dolgoztak. Csak napnyugta után indulhattak be a tanyára, ha előbb elmentek, a pallér visszaküldte őket. Sokszor már fenn voltak a csillagok, mire a szálláshelyre értek. A meleg vacsorát már este, sötétben, a tanyán fogyasztották el. Tisztálkodásra már legtöbbször nem is volt lehetőség. Keveset beszélgettek még az istálló előtt, s fáradtan feküdtek le. A lámpaoltást is a bandagazda ellenőrizte, s néha éjszaka is be-be nézett, alszik-e mindenki, rend van-e. Sok helyen azonban a bandagazda egy algazdát is választott maga mellé, aki megbízható volt, hallgattak rá az emberek, volt tekintélye, ö a munkásokkal aludt az istállóban, felügyelt a rendre, tisztaságra, segített a summásgazdának a mindennapi munkáknál, igyekezett a kisebb veszekedéseket, torzsalkodásokat elsimítani. Ugyanakkor ki is állt az emberei mellett, ha valami jogtalanság érte őket. Élelmezésüket a szerződésben kikötött kommencióbólbiztosították, amit havonta vagy kéthetente vettek föl. Attól függően, hogy hány kg húst, szalonnát kaptak, nevezték négyes kommenciónak (4 kg hús, 4 kg szalonna, 4 kg főzelék) vagy hármas kommenciónak (3 kg hús, Ъ kg főzelék, 3 kg szalonna). A liszt mennyisége a már korábban leírtak alapján változott: 20-22 kg kenyérliszt, 8-10 kg főzőliszt. Ahol zsírt is adtak, 80 dkg volt a személyenkénti havi átlag. Általában ekkor kevesebb a szalonna. Vételezéskor néhány ember a tanyán maradt, segített a bandagazdának. A raktárból kimérték az egész csapatnak járó élelmiszert. Ebből csak a szalonnát kapta meg mindenki -1 kg híján, ezt visszatartották a főzéshez. Az egész summáscsapat kétheti vagy egyhavi élelmét (liszt, zsír, szalonna, főzelékféle, hús, fűszerek) a bandagazda őrizte a szállásán vagy a konyha mellett elzárva, nehogy lopjanak belőle. Ebből adott mindennap a főzéshez a gazdasszonynak, szakácsnőnek, aki legtöbbször a gazda felesége vagy rokona volt. A főszakácsnő mellé volt beosztva egy favágó, aki a tüzelőről gondoskodott, egy, esetleg két vízhordó, aki lajtos kocsival vitte a főzéshez, mosogatáshoz szükséges vizet. 20-30 személyenként még egy-egy szakácsasszony segített a főzésben, kenyérdagasztásban és sütésben, az ételkiosztásban. A főszakács bére egy egészkezes férfi keresetével volt azonos, a többi konyhán dolgozóé ennek a fele. A csapat nagyságától is függött, hogy milyen időközönként sütöttek kenyeret: 2-3 naponként, naponként vagy hetenként. Égy hétre általában 5-6 kg kenyér járt. Ezt is a bandagazda osztotta ki személyenként, mint a szalonnát. Sokan, különösen az asszonyok és a nagycsaládosok, igyekeztek ebből megtakarítani. A megmaradt kenyeret vasárnap eladták a faluban, hogy családjuknak többet tudjanak spórolni. Az is előfordult, hogy nem vette ki valaki az összes kenyeret, ami egy hétre járt. A fennmaradó rész fejében egy cédulát kapott, amin a neve állt, s ezt beválthatta, ha összegyűlt, egész kenyérre 19 Az egri múzeum évkönyve 289