Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Varga Marianna: Vászonruhák tisztítása az Ipoly mentén

sás nem tarthatott sokáig, mert így is csupa fágyás volt a kezünk, a ruhánkról meg csak úgy lógtak a jégcsapok."

24 A mosószék formája évszakokhoz volt kötve, őrhalomban az 1890-es évekig télen kétlábú, nyáron négylábú mosószéket használtak. A kétlábú mosószék alkalmazását a deszka váltotta fel. Ez a patakban mosással egyidőben az 1950-es években maradt el véglegesen. Mátraderecskén a mosópad 1,5-2 méter hosszú bükkfából készült deszka volt, egyik végén 15-20 cm-es úgynevezett kecskelábakkal, azaz a kétlábú változattal, illetve ha csak deszka volt, akkor kövekkel támasztották alá, így egyik vége a vízben, a másik a víz felett volt.

25 K. CSILLÉRY Klára meghatározása szerint „a mosószék a szabadban, mosósulyokkal végzett mosás munkaasztala. Lapja tégla alakú, 4 becsapolt lábbal." Szerinte Magyarország nagy részén használták, bár voltak kivételek, ahol a mosást kövön vagy megfelelően alátámasztott mosódeszkán végezték.

26 Ez utóbbit alkalmazták őrhalomban télen, amikor a kerteket elöntött vizeken az árokban mostak. A „mosósulyok, sulyok, lapicka" MANGA János és SZOLNOKY Lajos közlése szerint „mintegy két arasznyi hosszú, téglalap alakú, vagy felfelé szélesedő, nyeles lapátszerű, rendszerint keményfából faragott eszköz, amellyel a kilúgozott vásznat folyóvízben, tóban, mosószékre fektetve sulykolják, csapkodják a ruhát".

27 A mosósulyok díszítésére már nem találtunk utalásokat. Mint munkaeszközt, a menyecskének általában a férje faragta. Mátraderecskén úgy tartották „hogyha lány sukot vitt férje házához, lányai születnek".

28 A családból a gazdaasszonyt kivéve mindenki részt vett a mosásban. A gazdaasszony főzött és irányította az egyik férfit, aki a mosáshoz szükséges eszközöket levitte a vízhez. A legfiatalabb menyecske és a nagylányok vizet hordtak és figyelték, hogyan dolgoznak idősebb társaik. Ha nagylányok mostak, azon igyekeztek, hogy a hamusabroszt legelőbb megkaparintsák. Úgy mondták, hogy „a legközelebbi farsangon azt viszik el a legtöbben táncolni, aki először kapja el az abroszt".

28 A sukolás befejeztével, miután a vászonruhákat alaposan kiöblítették, a lúgzókádat, vagy a hátikosarat alaposan kimosták. Ebbe tették a kimosott ruhát, majd hazavitték fogattal vagy háton, úgy, ahogyan hozták. A mosott ruhát „garádra", „lészára", „diáklészára" teregették (13. kép), vagy húztak az udvaron egy hosszú kötelet és arra aggatták rá. Télen a padlásra teregették a ruhát. A jól lúgozott, sukolt ruha olyan fehér volt, mint a „hattyú". Mátraderecskén „vászonteregetőn" szárítottak, amit kizárólag ruhaszárításra használtak kedvező időjárás esetén. Ehhez az udvaron egymástól 5 méter távolságban ágasfákat ástak le, s ezeket hosszú vékony rudakkal kötötték össze. Később ezt a kecskelábak felső villája közé tett rudak váltották fel, amely így mozgatható volt.

2y A kimosott ruhán meg lehetett látni, hogy ki milyen ügyes mosóasszony volt. Mert „nem tudott mindenki mosni. Ész kellett ahhoz, meg értelem. Vót olyan asszony, aki sírt is, amikor kiteregette a ruhát". A napszámos asszonyok mind kiváló mosók voltak, mert különben nem hívták őket a jobb módú házakhoz. Bérük csekély volt, ellátásuk sem került sokba. Egy idős asszony Balassagyarmaton elmesélte, hogy ha mosni ment, három kicsi gyermekét hagyta otthon: „Keserves élet volt a mienk, oszt bírni kellett. 24. Adatközlő: Маска Györgyné (sz. 1875) Balassagyarmat. 25. KAPCZÁR Róza 1978. 63. 26. K. CSILLÉRY Klára: Mosószék. MNL

III. 647. 27. MANGA János-SZOLNOKY Lajos: Mosósulyok. MNL III. 646. 28. KAPCZÁR Róza 1978. Adatközlő: Ballá Ignácné, Hegedűs Ilona (sz. 1900) Örhalom. 29. KAPCZÁR Róza 1978. 64. 271