Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)
Balassa Iván: A Tokaj-hegyaljai aszú korai története
A földesurak és a jobbágyok között az aszúval kapcsolatban érdekellentét keletkezett, melynek lecsapódásaival az úrbéri perekben is lehet találkozni. 1650 előtt általában az aszúszemekből sem kilencedet sem tizedet nem adtak, amint azt a hegyaljai városok felterjesztésükben bizonygatták. Hiszen az aszúszemeket a földművesek szorgalma teremtette meg, hozta létre: ezek között a háromszori kapálást, a külön szedést, a gondosabb művelést említik. Ezért a földesuraknak ne legyen joguk kilencedet követelni. A földesurak ezzel szemben azt hangoztatták, hogy az aszúszemek kiszedése nagymértékben gyengíti a must minőségét, melyből ők a kilencedet kapják. Amikor az aszúszemekkel együtt készült a must azt természetesnek tartották, hogy abból adják ki a kilencedet, hiszen minden után, amit a föld terem ennek megadása természetes kötelesség, így az urak rosszabbul jártak, ezért, aki az aszút külön szedte attól erőszakkal elszedték és maguk készítettek abból aszú szőlőbort. Világos tehát, hogy a feudális gazdasági szerkezet az újításokat igyekezett megakadályozni, ha abból a földesuraknak rögtön közvetlen hasznuk nem keletkezett. Az országgyűlés azonban úgy látta, hogy a nagy értékű borfajta csökkenésével általában kár keletkeznék és ezért annak elkobzását törvénysértőnek minősített. 55 E rendelkezéssel az aszú történetének első szakasza lezárult. A XVII. század második felétől kezdve a tokaj-hegyalj ai aszú egyre inkább keresett áruvá vált, mely a lengyel, görög, zsidó, német és más kereskedőket messze földről vonzotta. Segítségükkel ez a borfajta eljutott Európa számos országába és közismertté vált. A termelői réteg nemcsak kialakult, hanem tagozódott, a helyi és külföldi kereskedők népes csoportja mellett egyre nagyobb jelentőségűvé váltak a szekeresek, a furmányosok akik a hegyaljai borokat a XIX. század második feléig, vagyis a vasutak általánossá válásáig, sok száz kilométeres távolságra szállították. 56 Az aszú a XVII. század második felében is különlegességnek számított; az ajándékozás, nemegyszer a megvesztegetés eszköze. 1686: „Mivel sok német Tiszteknek rabságomban ajándékoztattam, úgy mint... Obrister Timnek kassai Commendátnak egy általag Aszú szőlő Bort". 57 1698: „Németnek egy általag aszú szőlőt". Ebben az időben szemenszedett aszú szőlőről beszélnek, amit így a gabona kézi tisztításához hasonlítanak. Ez azt jelentette, hogy szüretkor az elöl haladók a fürtökből kiszedték a töppedt szemeket. Ez a módszer finomabb aszút adott, mint amikor a levágott fürtöket puttonyban vitték a szedőhelyre és ott válogatták ki. Ebben az esetben ugyanis a zöld szemekből kicsorgott must bevonta az aszúszemeket. így ugyan több levet adott, de gyengébb minőséget eresztett. A szemenszedett aszú eltartható volt hordóba vagy átalagba begyúrva sokszor évekig is és ez ugyancsak áruvá vált. Az aszú szőlőkészítés, vagyis az aszúszemek és a must, bor arányában a XVII. század vége felé már bizonyos állandóság kezdett kialakulni. Ezt megfigyelni csak a XVIII. század első éveiben tudtam egy tarcali gazdaságban. 1701: „Szemenszedett Aszú szőlőt szedettünk közel egy hordóval; Azért egy hordó Várhegyi Bort arra fordítván csináltunk Aszú szőlő Bort Általag 3". Ez azt jelenti, hogy körülbelül egy-egy arányban keverték az aszútésztát a borral, ami a későbbi számítások szerint négy puttonosnak felel meg. Körülbelül egy negyedével kevesebb aszúbor lett belőle, mint az aszúszemek és a ráöntött bor együttes térfogata. A következő évben, mintha gyengébb aszút készítettek volna: „Szemen szedett Aszú szőlőt szedetvén hazahozattam Egy hordóval és egy Puttonnal; abból csináltunk Aszú szőlő Bort négy általaggal; kire ment Várhegyi Bo55. SZIRMAY Antal 1804. Ford.: MELLES Emil Adalékok 2/1896/, 161-162. 56. OROSZ István 1960. passim. 57. KÁRSA Ferenc 1896. 328. 232
