Agria 23. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1987)

Kapros Márta: Az őrhalmi menyecskefőkötő és készítője

is (hoztak, mint az ár értéke). Vót, hogy 20 m barhetot'is küldtek egy féketőjért". Nem ment ritkaságszámba, ha a megrendelő nem tudott fizetni mindjárt, csak később. Vagy ledolgozta az árat. Viktor hangsúlyozza, hogy neki erre nem kellett figyelni, ki-ki számon tartotta, mennyivel tartozik. Rokonoktól kevesebbet kért, közeli hozzátartozóktól pedig egyáltalán nem fogadott el semmi pénzt. Ezzel együtt, egy-egy jó őszi főkötővarró szezon, amit 18-20 lagzi jelentett,

32 „kisegítette a gazdaságot". Az így, rövid idő alatt befolyt nagyobb összeget valami aktuális, jelentősebb gazdasági beruházásra fordították.

33 Pl. egyik évben a szécsényi Katalin napi vásáron az asszony javaslatára

34 Kanyó János vett két hasas tehenet 100-100 pengőért. Természetesen hasonló részletességgel nem tudunk képet adni a főkötővarrás korábbi gyakorlatáról. De bizonyos tanulságokkal szolgálnak azért az ide vonatkozó emlékek. A századfordulóig visszamenően két asszonyt tartanak számon örhalomban, aki vállalt pénzért főkötőkészítést. Megjegyzem, Bíró Viktorral ellentétben, őket nem nevezik féketővarrónak, csak úgy emlegetik, hogy „varrtak féketőt". Ballá Istvánné Bene Nelli volt az idősebb, 1870 körül született. Származása inkább középparasztinak mondható, de férjhezmenvén a legmódosabb „jobbágy hadak" közé tartozó családba került. Igaz ugyan, hogy a világra hozott nyolc gyermek perspektívában rontott helyzetükön, de még mindig „boldog asszonynak" számított, nem lehet azt mondani, hogy rá lett volna szorulva a főkötővarrásból származó jövedelemre. Azzal magyarázzák, hogy nagyon ügyes keze volt, s egyszerűen „szerette csinyálni".

35 Azonban csak falun belül fogadott el megrendelést. Közben sorra vitte el a tüdővész gyermekeit, csak egy maradt élve. Ezzel végleg a nagy gazdák közé kerültek, s amennyire a gyér emlékezésekből következtetni lehet, társadalmi állásával már nem volt összeegyeztethető, hogy másoknak pénzért dolgozzon. Ez időben az 1910-es évekre tehető. Márton Józsefné Kanyó Panni valamivel fiatalabb volt nála. Az ő családja zsellérnek (szegényparaszt) számított, rá voltak utalva a pénzkeresetre. Fiatal kora óta rendszeresen varrt másoknak, ő volt az első varrónő a faluban, aki varrógépen dolgozott. Főkötőkészítést is vállalt ugyan, emlékezet szerint Hugyagra és Varbóra is. De inkább mint ruhavarró volt „híres". Súlyos betegség miatt 1921-ben kénytelen volt felhagyni a varrással. Kettőjük mellett azonban több név is felmerül, ha a legidősebbeket menyecskefőkötőjük készítőjéről faggatjuk. Általában kiderül, hogy ezek az illető közeli rokonságából való ügyesebb asszonyok, akik viszontszolgáltatások ellenében elkészítettek néha egy-egy főkötőt.

36 Feltehető, hogy időben visszafelé haladva e gyakorlat tekinthető általánosnak, azzal a megszorítással, hogy az ünnepi főkötő elkészítése mindig igényelt bizonyos többlet-készséget, -ügyességet. Az egyedileg gyakran véletlenszerűnek ható tényezők egybeesése mögött, véleményem szerint a fokozott specializálódás törvényszerű folyamatával számolhatunk. Az első világháborút követő évekre érik be ez annyira, hogy immár egyetlen specialista kielégíthet valamennyi felmerülő igényt. Mindez kölcsönhatásban áll magának a terméknek, vagyis a főkötőnek formai, készítésbeli változásaival. 32. Évente 20-30 között volt a megrendelt főkötők száma. 33. Ellentétben pl. a rendszeres ruhavarrással keresett, ugyancsak a házaspár különvagyonának számító pénzzel, amit a lányok kelengyéjének folyamatos összeállítására használt fel Viktor. 34. A „közösbe" nem kerülő pénzt, bármelyikük dolgozott meg érte, a feleség kezelte. 35. Ruhát is varrt, de csak a szűkebb rokonságon belül, s nem pénzért. 36. Egyébként Bíró Viktor mellett is tudunk ilyen alkalmi főkötőkészítőről. Kanyó Ferencné Mát Teréz is megpróbálkozott vele, részben saját „közönséges varrónő" nővérétől, részben a később nászasszonyává lett Bíró Viktortól kért tanácsok alapján. Összesen három főkötőt varrt: magának, húgának, majd egyik menyének. 14* 211